..non vedo l'ora..

Újabb olasz kifejezés, ez annyit tesz: "alig várom".. Alig várom, hogy teljen az idő, és induljak. Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz ott lenni.. Még rengeteg intéznivalóm lesz, úgyhogy jó lenne belevetni magam..
2 hét múlva lesz az utolsó munkanapom is, ezt szintén alig várom :D
Érdekes azért, hogy majdnem 5 évet töltöttem itt. Sok volt, így a végére már nagyon sok. És végre tényleg közel vagyok a biztos változáshoz. Nincs más dolgom, mint hozzászokni, hogy ott egész más életet fogok élni, két nap nem lesz egyforma. Alig várom, hogy lássam a gyerekeket, a képen nagyon édesek, majdcsak így lesz a valóságban is..
Mivel hamarosan lezárunk egy évet és elkezdünk egy következőt, ilyenkor jó picit elgondolkodni, mi is történt idén.. Az én 2010-em gyönyörűen két részre osztható, de az év mindkét felére igaz, készültem valamire, terveztem valami új dolgot.. Az első nem jött össze, talán pont azért, hogy jöhessen a második. Az első félében korántsem voltak olyan "távoli" terveim, kivitelezhetőnek és reálisnak tűnt, amit akartam, de nem sikerült véghezvinni. Aztán jött a nyár, és ezzel együtt egy még nagyobb dolog, ami most oda vezetett, ahol jelenleg tartok. Annyira érdekes, hogy már több mint 2 éve kezdtem el olaszul tanulni, de akkor még nem gondoltam hogy hová vezet. Csak hobbiszinten tanulgattam a szavakat, a nyelvtant, anélkül, hogy nagy tervem lett volna hozzá, aztán egy nyaralás elhozta azt is..Én, aki értetlenkedve néztem a külfödre kiözönló fiatalokat, nem gondoltam, hogy engem is utolér. Igaz, nálam konkrétan maga az ország a vonzóerő, nem mennék bárhová, csak és kizárólag Itália :). Máshogy érzem ott magam, sokkal jobb minden, mivel az, ami ott körülvesz egy teljesen más világ, olyan világ amit nem vett be a pesszimizmus, a szomorúság és a keserűség. Pedig nem a Kánaán ez sem, csak más az életszemlélet, mondhatni, nem azért élnek, hogy dolgozzanak, hanem azért dolgoznak, hogy éljenek. Ez az amit meg kell tőlük tanulni..
Szóval, jöjjön 2011, ami számomra mostmár tényleg a változás éve lesz, amikor is a tervek valósággá változnak át.. És ki tudja még mit hoz..

..cambiamento..

Egy újabb olasz szó, mely utal bejegyzésem tartalmára, ez pedig a cambiamento, azaz változás.. Pár nap alatt jelentős változások álltak be az "olasz kalandom" terén.. Méghozzá egy másik családhoz készülök, Milánóba.
A korábbi család, akikkel jó ideje leveleztem, és akikhez december elején ellátogattam, úgy döntöttek, mivel én nem adtam azonnal választ akkor, amikor ott voltam, (kértem egy-két napot, hogy aludjak rá egyet, és aztán kipihent tiszta fejjel döntsek), na ez nekik nem tetszett, azt írták kétségek közt hagytam őket, és a bizonytalanságom őket is elbizonytalanította.. És ezért úgy döntöttek kipróbálnak még egy másik jelöltet, aztán döntenek.. Na erre kiakadtam, hisz, olyan nyugodtan ajánlgatták, aludjak csak rá, és gondoljam át.. Aztán összevetve az előzetes félelmeimmel, aggályaimmal, amit a kisfiú váltott ki (komunikációs zűrök, hogy például alig beszél, vagy a rettentő sok hiszti, reggel délben este, gyakorlatilag hisztire feküdtem és hisztire ébredtem..), tehát mindent összevetve úgy döntöttem, talán jobb lenne új család után néznem.. Gyorsan le is írtam a sztorim Sunny-au-pair-leendő-kolleganőmnek (a továbbiakban rövidebb lesz a neve :D csak innen mindenki tudja, szintén egy Milánóban élő magyar au-pairlányról van szó..), aki aztán nagy lelkesen újságolta, talán tud nekem egy jó lehetőséget, egy családhoz ment volna egy magyar lány az utóbbi hetekben, de volt pár zűr a kiutazásával kapcsolatban, így mégsem ment, így a család valószínűleg még mindig keresgél. Sunny felhívta az anyukát, aki mondta, hogy valóban így van, igaz már leveleznek egy másik (török) lánnyal, de azért megnézi a profilom az au-pairword-ön, így is történt, meg is tetszettem neki (a veronai Disney üzlet kirakatában Minnie-vel egymásracsodálkozós képpel nagy sikert arattam az említett közvetítő oldalon.. ezúton köszönet a kép készítőjének, Sz.G. nyaralótársnak :D). Majd felvettük a kapcsolatot, és minden jónak tűnik, 2 gyerkőc van egy 4 éves kisfiú és egy 6 éves kislány, és azért különösen édesek, mert apuka Brazil, a kis kreol bűrükkel, hát zabálnivalók. A családnak Capoeira stúdiója van, mindkét szülő edző. Az időbeosztás tetszetős, jól beosztott, a délelőtt mindig szabad, aztán van hogy kb 2-től 6-ig, 7-ig kell a segítségem, van olyan nap hogy csak este 6-9-ig. Szóval az előzőhöz hasonló napi néhány órás elfoglaltság, takarítás csak saját magam után, és sok-sok szabadidő.. A múlt héten Sunny elment megnézni a lakást és anyukát, és nyugodt szívvel ajánlotta nekem, hisz anyuka nagyon kedves és aranyos, a lakás szép, tágas, a szobám szintén, de a legjobban azt hiszem az a momentum tetszett Sunnynak, amikor anyuka megmutatta a matracot, amin alhat, ha mi el akarunk menni Milánban bulizni, és mivel ő kint lakik egy elég külvárosi részén Milánónak, bent aludhatna nálam. Tehát úgy tűnik tényleg rendes, rugalmas, fiatalos családról lehet szó..
A gyerekekkel pedig, várhatóan sokkal kevesebb gondom lesz, mint a Novarai kétévessel, hisz már beszélnek, a pelenkakorszaknak is vége :) És amúgy is oviba és suliba járnak, sportolnak, (természetesen Capoeira :D ), szóval, kellőképp le lehet merülve az elem estére :D.
Szóval lesz idő nyelviskolára (rengeteg ingyen tanfolyam van Milánóban, és sok jelképes díjas tanfolyam, 4 hónapra heti 2x2 órás, összesen 80 euróért.. tehát kb 300 ft egy óra..). A hétvégék szabadok, alkalmanként ha olyan program van, aminél kellenék, azt külön honorálják (magyarul elvisznek kirándulni és még fizetnek is érte :D).
Annyi a bökkenő, hogy kicsivel rövidebb időre gondoltak, mint én, júliusig szeretnének au-pairt. Azonban, a mellékelt ábra azt mutatja, pillanatok alatt lehet találni host-családot, - már elkezdtük felvenni a kapcsolatot egy firenzei családdal, akiknek augusztus-szeptembertől kellene au-pair, Firenzébe!! Szóval nem aggódom.. A másik pedig, hogy merem remélni, hogy addigra lesz olyan jó az olaszom, hogy akár másféle munkát is csinálhatok.. Nagyon szívesen sütnék pizzát, például :D Nem viccelek :)
Tehát január 12-én indulás, és kezdetét veszi az igazi kaland..
Amennyire közeleg a kiutazás, annál inkább fokozódik az izgalom, rengeteget agyalok azon, vajon hová fog ez vezetni, hisz innen elindulhat a lavina.. Nagy nehezen kimásztam a "megszokottból", úgy tűnik mostmár tényleg.
Van erre egy jó kis mondás:
"Semmi sem történik kockázatmentesen - de ha nem kockáztatsz, nem is történik semmi."
Még most fura, hogy nem látom előre azt, hogy mit fogok csinálni egy év múlva.. De amúgy meg.. minek is tervezni, azt mondják, a gondosan felépített tervek is összedőlhetnek.. Szóval, próbálok hozzászokni ehhez a gondolathoz.
És közben intézkedni, rengeteg minden van még hátra, bank, telefon, Apeh.. Nameg, mivel így kicsivel később megyek, ráhúzok egy hónapot a melóra.. Kb az utolsó napomon is dolgozom majd.. De sebaj, majd egy héttel az indulás előtt elkezdek csomagolni.. És túlélem :)

"A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi."  Helen Keller

"visitare"

Visitare, azaz látogatás..
Megvolt a gyors hétvégi megismerkedésünk a családdal.. Te jó ég, hol is kezdjem.. Rengeteg izgalommal járt, milyenek lesznek, hogy boldogulok velük, na és főleg a picivel..
Nos, hogy mindenkinek tiszta legyen, most leírom az egész történetet..
Augusztus végén a nyaralásról hazatérve úgy döntöttem, visszatérek Olaszországba. Az első lépésem, döntésem a firenzei nyelvtanulás volt, amire lázasan készülődtem, tanultam, és vártam, hogy végre október legyen. Lassan teltek el nagyon ezek a hetek, hisz már alig vártam, hogy menjek.. Időközben már gondolkoztam, mit is kellene csinálnom, hogyan tudnék hosszabb időre ennyi nyelvtudással kijutni, mert ez a nyelvsuli 2 hétre is igen zsebbenyúlós mulatság, de kétségkívűl hasznos és intenzív, örökreszóló élmény..
Még jóval a firenzei út előtt ismertem meg egy lányt, aki által rengeteg információhoz jutottam, hisz ez a leányzó már nyár óta au-pair Milánóban, szóval rengeteget segített nekem (és egyébként Firenzében el is töltöttünk együtt egy jó kis napot..).
Majd jött a döntés, akkor vissza és én is osztozom az au-pair-sorsban.
A család, akikkel az elmúlt hétvégén találkoztam az első családok egyike, akikkel az au-pair word.com-on megismerkedtem, tehát igen gyorsan ment. Persze azért jól meg kell nézni, hová is megy az ember, hisz rengeteg rémtörténetet hallani au-pairek próbálkozásaiból, például, hogy az au-pairt egyben cselédként kezeli a család, és az óriási ház kitakarításától kezdve a fűnyíráson át a főzésig minden feladat. Ennek fényében, azt hiszem nagyon szerencsés vagyok, hisz rátaláltam Gallariniék-ra, Novarában. És hogy miért szerencse ez nekem? Mert egy nagyon fiatal, helyes párról van szó, egy édes kis 2 éves babáról, körítésként pedig "niente pulire" azaz semmi takarítás, mert van takarítónőjük is, és sok sok szabadidő, nyelvsuliba is járhatok (állítólag vannak ingyenes, város által szervezett tanfolyamok..).
Szóval ezért voltam a hétvégén Olaszországban, konkrétan Novarában, és egymás megnyugtatása végett mielőtt végleg kimennék, "megnéztük egymást", én a várost, a lakóhelyüket. A város nagyon jó. Nem metropolisz, de nem is egy isten háta mögötti településke.. 100 ezren laknak itt, a központ hangulatos, sétálóutcás, és miden van ami kell. A lakás pedig szuper helyen van, mindenhez közel, hangulatos, szép, a szobám még kicsit üres, a saját fürdőszobám felújítás alatt.. Tehát a feltételek teljesen rendben.
A család tehát ahogy említettem csak 3 tagú, és multikultúrális, nem kicsit. Anyuka Paraguay-ból származik, 6 éve él Olaszországban, származásának megfelelően anyanyelve spanyol.. Apuka olasz, de éltek már svájcban, és az utólsó 2 évben Dubaiban, (apuka projektmenedzser egy exkluzív hotelek építésével foglalkozó cégnél), ahonnan most érkeztek haza nemrég.
Ahhoz képest hogy lehetnének, egyáltalán nem sznobok, vagy nagyképűek. Ezeket olyan kis szimpatikus apró dolgokból vettem le, minthogy apuka megtehetné, hogy kocsival járjon be Milánóba dolgozni, hisz kap céges kocsit, de mégse, mert a vonat gyorsabb, nem kell dugóban állni, és a parkolás se gond. Vagy például a másik nagyon aranyos momentum, amikor megérkeztem, és bevezettek a szobámba, az ágyamon egy óriási tábla csoki, és rajta egy saját készítésű üdvözlőkártya, pálcikaemberekkel felrajzolva a család, és olaszul+angolul az üdözlőszöveg.. Még azt is megkeresték interneten, hogy hogy van a Benvenuti = Isten hozott :) na szóval helyesek..
A picitől egy kicsit hirtelen "megijedtem", volt hiszti rendesen, meg igen aktív, na jó ez hullámzó, volt, hogy nagyon szépen elücsörgött egy jó ideig egy kisautóval, vagy a tv előtt. De édes.
A másik kisebb bajom a kommunikáció, mondhatom szinte egyáltalán nem kommunkálunk verbálisan :D Vagyis én próbálok.. Ha valamit beszél az egy ilyen angol-olasz- spanyol mix :)
De mindkét dolog várhatóan javulni fog, hisze épp a napokban kezdte el a bölcsit, ahol eleinte 1-ig lesz, majd később 4-ig. A szülők mondták, biztosak benne, hogy miután kiegyensúlyozódnak a napjaik (az utóbbi hetek nagyon összevisszasággal teltek, Dubaiból Olaszországba, onnan Paraguay-ba majd vissza Olaszországba), szóval később ahogy rendszereződnek a mindennapok, sokkal egyszeűbb lesz minden, illetve ahogy egyre jobban megismerjük egymást Francoval (a baba), és persze velük is.
Aztán a végén azt mondták, ha most hirtelen nem tudok végleges választ adni, akkor nyugodtan aludjak rá pár napot, aztán döntsem el, rajtam áll..
Sokminden futott át rajtam ezalatt a néhány nap alatt. Hogy megőrültem én, bébicsősznek állok?? De az a helyzet, hogy nagy hátrányomra nem lehet.. Megtanulok olaszul a lehető leggyorsabban.. Attól tartottam,. hogy ez későbbiekben hogy jön le a karrierem szempontjából.. Hisz nyilván ez egy maximum egy évre szóló dolog, és hát azért hamarosan megközelítem a 20-as éveim közepét.. De rájöttem, egyáltalán nem lesz rossz. Egy fejlett szemlélettel, modern gondolkodással rendekező vállalat pozitívan nyugtázza a külföldi tapasztalatokat, munkát, tanulmányokat. Bátorságra vall, ha valaki képes elköltözni egy másik országba, és ott boldogulni. Sőt, nem egy helyen láttam már álláshirdetésben ilyet "külfoldi tapasztalat előny", illetve a nyelvtudás kapcsán többször kérdezték interjún, hogy az angol tudásomat itthon szereztem, vagy voltam valahol külföldön is. Mert előny, és egy olyan nyelvtudás, amit aktív használattal gyűjtött az ember, és hozzá van szokva a beszédhelyzetekhez, ezerszer többet ér mint a csupán könyvekből összeszedett tudás..
Az angolom nagyon jó példa erre.. Rengeteg ideig tanultam az angolt, általános iskolában, 3.-ban kezdtem, és még tavaly is tanultam. 14 év.. És nem kommunikálok gond nélkül, ennek ellenére, hisz nem használom, vissza kell kérdeznem, nem találom azt a kifejezést amit keresek, nem jön.. Nade, ezt is lesz lehetőségem fejleszteni, mert a szülők természetesen azt is beszélik, sőt egyelőre főként így beszélgettünk..
Úgyhogy talán még jót is tesz nekem ez az egész, ha később bárhogy is alakul, és tegyük fel munkát keresek itthon, talán ez kicsit lemossa rólam a "semmirekellő köztisztviselő" címet. Merthogy rengetegszer éreztem azt, hogy tavasszal az állásinterjúkon az interjúztató kicsit kifejezte "nemtetszését" a közszférával szemben, és oltogatott, hogy itt aztán dolgozni is kell ám.. mert hogy fel vagyunk rendesen festve a "az egész nap csak a hivatalban melegedő, semmit nem dolgozó" egyéneknek, amiből biztos is hogy sok van, de én nem tartoztam oda.. Csak hát, ezt hogy bizonyítsd.. Szóval, ezzel később csak egy tapraesett vagy bátor cimkét ragaszthatok magamra, ami nyilván jó :)
Na lényeg a lényeg, nem is érdekel mi lesz a távoli jövőben, de mostár biztos, hosszabb időre is áthelyezem székhelyem a nagy Itáliába :)

"stufa.."

A bejegyzésem címe annyit tesz, "elegem van". Már megint a szülők.. A blogom lassan átmegy "Kalandozások Itáliában"-ból "Szidom a szüleimet"-be..
De tényleg elegem van.. Az iménti szócsata ezúttal apámmal zajlott, persze, az ő előjoga az okoskodás.. Konkrétan anyum volt az akitől jobban tartottam, hát puff.. Éppen kellemes beszélgetést folytattam anyukámmal, mi hogy lesz, már-már azt érzem, próbálja a pozitív oldalát felfogni ennek az egésznek mindamellett, hogy természetesen félt is, dehát ez van. És akkor betoppant az okos, és amint meghallotta a témát, nekem esett, ugyan már, nem megyek én sehova.. Ó, dehogyisnem! - válaszoltam, - mivel már 24 (sőt lassacskán 25) vagyok, ez nem engedélykérés volt, hanem egy döntés, amit véleményezni még talán-talán lehet, de meggátolni, na azt már sajnos nem.. Erre, jöttek a fantasztikusabbnál fantasztikusabb érvek, miszerint nyelvet tanulni hülyeség, és milyen szép, kényelmes életem lehetne itt a hivatalban.. Ja igen? Azt gondoltad itt ülök még 60 évesen is az információs pultban és időpontokat adok? Azt? jaaaa, az igen..Neeem, én ennél többre vágyom, és mitagadás, többre is tartom magam. Persze erre is volt válasz, miért kell azt gondolni hogy ebben a városban nem lehet boldogulni, itt kell előrelépni a hivatalon belül.. Huhuhúúúú, nos először is, az már 3 éve halott ügy, mert egyes feletteseim úgy gondolják, aki annyira jól dolgozik, azt meg kell hagyni pozíciójában (nagyon modern és fejlődő HR-stratégia..), nem egyszer próbáltak közvetlen feletteseim "fentebb tenni", de mindig ez volt az indok.. Szóval én vagy lelépek, vagy az információs pultból megyek nyugdíjba, ez van.. Másodszor pedig, miért gondolom, hogy a városban nem lehet boldogulni? Mert konkrétan egy év leforgása alatt egyetlen olyan álláshirdetéssel nem találkoztam Kiskunfélegyházán és közvetlen környékén, amire szívesen beadtam volna a jelentkezésemet. Másrészt pedig tele vagyunk munkanélkülivel, a dolgozóikat kifizetni képtelen válalatokkal, csőd szélén álló cégekkel.. nah, csak ezért gondoltam, hogy nem a lehetőségek városába születtem.
Így aztán, azt gondolom semmi más döntés nem lehet rosszabb a maradásnál, pláne ha azzal a látóterem, a nyelvtudásom és a mobilitásom növelhetem..
Tehát megint kiderült, hogy az okos milyen okos, és milyen mikro-méretű világban él..
Komolyan, ez is egy nagyon kemény indok arra, hogy alig várjam, hogy lelépjek innen, és ne kelljen többet ilyeneket lejátszanom.
Nagyon remélem, hogy minden jól alakul a hétvégén, aztán jöhet az új év új élettel..
És ígérem, ezentúl nem panaszkodom :D Mert nem lesz mit..

újabb kaland..

Holnaphoz egy hét múlva újra útra kelek.. Jöhet egy következő kaland, ezúttal Észak-Olaszországba. 25.-e van ma, tehát pontosan egy hónapja érkeztem meg a firenzei utamról. Igaz, a napok itt is gyorsan telnek, de összességében nézve nem azt érzem, hogy egy hónap telt el, hanem legalább kettő. A jövő heti látogatásom után kiderül, hogy januártól mi lesz. Nagy valószínűséggel hosszú időre térek vissza majd a nagy Itáliába, és egy egészen más életet fogok élni, mint eddig.. Rengeteg szabadidővel, kevés munkával - amit munkának aligha tudnék nevezni - és sok-sok nyelvtanulással. Új emberekkel, egy új városban, egy új lakásban, egy új szobában, egy új környezetben, egy teljesen új és másmilyen világban.
Amikor megfordul a fejemben, hogy vajon ez eddig miért is nem jutott az eszembe, kicsit sajnálom, hogy az utóbbi 2-3 évem úgy telt, ahogy. Jó, inkább kettő.. Mert lediplomáztam, gyűjtöttem egy kis pénzt és munkatapasztalatot. De az utolsó másfél év.. Azt sajnálom..
Mostmár mindegy, az a lényeg, hogy eljutottam idáig, és képes vagyok leszállni a "döglött lóról". Biztos oka van annak is, hogy így alakult.. Éppen ott van valami dolgom, küldetésem, Novarában :)
Egy biztos, már most tele vagyok izgalommal, nem telik el nap hogy ne gondolnék az "új életemre".Azt hiszem, túl leszek még az elkövetkezendő egy hónap alatt egy néhány "Te jó ég, mit csinálok én?", "Biztos jó ötlet ez?" és "Most mi a fenének megyek én oda?" jellegű parán. Dehát, mégicsak ezt akarom, az pedig, hogy az aggodalom ilyen érzéseket vált ki, azt hiszem természetes..
Csak jól sikerüljön a jövő hétvége..

..da una settimana

Egy hete.. Ezt jelenti a bejegyzésem címe. Egy hete vagyok itthon, de mindenféle túlzás nélkül mondhatom, duplaannyinak tűnt, mint a kint töltött két hét. Főleg a munkanapok.. De a hétvége is.
Péntekre eldől egy számomra fontos dolog, vagyis az, hogy mikor fog eldőlni egy még fontosabb dolog. Előbb vagy utóbb, itt is beszámolok róla.
A napokban borzasztóan ki vagyok akadva a családom néhány tagjára. Konkrétabban a felmenőkről van épp szó, akik még mindig azon vannak, hogy a városban, a jelenlegi munkahelyemen tartsanak.. A minap elejtettem egy megjegyzést (a most esedékes és hirhedt leépítésekről volt szó, ahol én kifejeztem érdektelenségemet a munkahelyemmel kapcsolatban, illetve egészen pontosan azt, hogy bánom is én, ha elküldenek..). Erre nagy lehurrogás, na ne mondjak én ilyet, jó az, és amúgy is, mi lesz, ha elküldenek, újra eltarthatnak.. Nos, ezekből arra tudok következtetni, hogy a szüleim totál alulértékelnek.. Először is, azt gondolják, hogy ha netán akaratomon kívül is megszűnne a munkám, nem csinálnék semmit? Nem lennék képes elhelyezkedni, itthon ülnék, és gyászolnám a hivatalt..? Az pedig, hogy ennyire sulykolják, hogy jó ez nekem, és el ne menjek (amellett, hogy nyilván szülők, és a biztonságot akarják nekem, és nekik ez nagyon nagy biztonság, ami eddig volt), szóval ez azért van, mert nem értékelnek többre, csak ennyire, hogy ezt a munkát csináljam még ki tudja meddig, amit már 3 éve, és már 3 éve is bozasztó kevésnek találtam magamhoz képest, hát még most, hogy eltelt 3 év, illetve összesen 4 és fél, hogy itt vagyok, és semmivel sem végzek komolyabb munkát, mint a kezdetek kezdetén.. Pedig szereztem egy csomó tapasztalatot, egy diplomát, egy felsőfokú angol nyelvvizsgát, és mostmár szépen haladok az olasszal is, szóval ők ezt így helyénvalónak tartják, hogy tele vagyok ambícióval, tanulok, a munka mellett, folyamatosan képzem magam, de elégedjek meg ennyivel. Nyilván nem akarom lealacsonyítani a munkám magamhoz képest,nem akarok nagyképűnek tűnni, de ezt egy középiskolai végzettséggel simán el lehet látni (ahogyan egyébként én is kezdtem..). Szóval alulfoglalkoztatottnak érzem magam, a javából.. De sebaj, a nekem mindig jót akaró szüleim arra bíztatnak jó ez, és ne akarjak elmenni. Olyan érdekes, hogy a környezetemben kivétel nélkül mindenki, tényleg mindenki arra bíztat, hogy ha tehetetem, menjek, ezen nem is kell gondolkozni... Biztos egytől egyig mindannyian rosszat akarnak nekem, igaz?
Erről többet most nem is, mert csak felhúz.
Ellentmondás az egész. Abban, hogy tanuljak mindig nagyon támogatva voltam, de ugyan minek tanulnék, ha itt akarnék maradni? A világon semmit nem hasznosítanék az egészből.. És ugyan, mit szeretnének, meddig maradjak itt? 5, 10 év netalán innen menjek nyugdíjba..? Jó ég, rossz volt leírni is..
Na jó, mostmár tényleg lapozok.
De kicsit mégis maradok. Az ellentmondásokról jutott eszembe a gondolat, milyen fura az is, amit e téren az ország sugall: egyszerre cél itt tartani a jó szakembereket, fiatalokat, felvirágoztatni a vidéki kisvárosokat, fejleszteni a kistérségeket. És ezzel együtt cél legyőzni a lokálpatrióta mivoltunkat, és növelni a mobilitásunkat, ha valahol nincs munkahely, legyünk rugalmasak, költözzünk oda ahol van. Mint az államokban, ahol egy család képes egyik napról a másikra felpakolni a családot, és odébbállni, ha a szomszéd államban jobb lehetőség adott a jelenleginél. Tanuljunk nyelveket és szerezzünk tapasztalatot külföldön, vagy maradjunk itt. Ugyanez országon belül.. Kiürülnek a kisvárosok, mert mindenki a jobb és több lehetőség felé húz, a nagyvárosba.. Ami nem csoda, mert a kisvárosok - ugyanennek köszönhetően egyre esélytelenebbek. Hol az (nagyon divatos kifejezést használok) esélyegyenlőség? Sehol.
Na ezen aztán el tudnék agyalni hosszasan.. De azt hiszem nem teszem, mert úgysem változik tőle semmi. Én akkor is Olaszországba vágyom, ha esik, ha fúj. És még akkor is, ha ott sincs kolbászból a kerítés. Úgysem szeretem a kolbászt. :)

...hazatérés

Hát itthon vagyok, megérkeztem.. A nem várt hazatérés.. Mit mondjak, a kontraszt nagyon erős. A Magyarországon töltött első negyed órában hirtelen különbségbe ütköztem.. A benzinkút kávézójában a hölgy úgy szolgált ki minket, mintha éppen fél perccel azelőtt harapott volna egy jó zamatos citromba.. Szomorú.. Ilyet Olaszországban a 2 hét alatt sem tapasztaltam, nálunk pedig még alig értem az országba, máris ezzel szembesülök.
Az utolsó napok jól, és persze gyorsan elteltek.
A fiúk megérkeztek pénteken, délután találkoztunk, és átvettük a szállásukat. Tereza, nyári szállásadónk lassan, de biztosan beazonosított minket.. A szállás elfoglalása után városnézés, vacsi, borozás, majd vissza a fiúk szállására, ahol további borozás. Igaz ez kicsit nehézkesen jött össze, a szállásadó sráctól kellett kérnünk bornyitót, na aztán ezzel együtt meginvitáltuk egy kis magyar borra, beszélgettünk - persze olaszul, ami az én két hetem megkoronázása volt, az meg még inkább, hogy ajánlgatta, hogy miért nem megyek Fienzébe, itt olyan jó, és mindig van munka, és nyüzsi, mondom neki erre, először meg kellene tanulnom rendesen olaszul, majd ő: " már most is jól tudsz". Nah ez volt az én bizonyítványom. Még ha csak bókolni is akart a srác.. Gábor szerint ennek nagy valóságalapja lehet, mivel fura módon, valamiért őt nem értette kis barátunk :)
Szombaton csomagolás, és búcsú a háziaktól. Kis Firenzézés, majd elindultunk Veronába. Az estét itt, Rómeó és Júlia városában töltöttük, majd elindultunk haza.
A hazatérés nagyon fura volt. A munkakezdés még inkább.

Lélekben ott maradtam.. Azt hiszem a testemnek kell követnie a lekem, szóval...

"Nemsokára hazamész, de kisvártatva azon kapod magad, hogy nem leled a helyedet. Valami világűrnyi nagy hiány fog gyötörni. Egy napon rádöbbensz: vissza kell jönnöd. Ha megteszed, ha megérkezel, percek alatt lehiggadsz, megnyugszol. … Itt teljesen kisimulsz. Végül már ujjlenyomatod se lesz." (Vavyan Fable)

közeleg..

Sajnos közelegnek az utolsó napok, a hazaindulás.. Nagyon nem várom, hogy otthon legyek, persze kedves barátaim, szeretteim, ne vegyétek magatokra, veletek már jó lesz találkozni, de ennyi és pont. Azt gondoltam, bizonyos  megszokott kis dolgaim miatt egy picit vágyom majd haza, de nem. Azt hittem, az a fajta ember vagyok, aki érzi ha nem otthon van, és nem is tud úgy "megszokni" máshol. Akinek kellenek a megszokott kis rituálék, a heti néhány hosszú forró fürdő, hogy valami konkrétumot említsek. De nem. Itt nincs kád, de nem fordult fel a világ attól, hogy minden nap csak zuhanyozhatok. Más az ágy, és mégis, ugyanolyan jól alszom, mint otthon. 45 fokos emelkedőn lakom, de nem zavar, hogy nem sík, ahhoz képest, hogy 24 éve az Alföldön lakom. Hozzászoktam, hogy a szobámban nincs TV, és lám, találtam rá megoldást, notebook-on nézek filmeket, vagy online TV-t. Vagy épp blogot írok, mint most is. Ezzel az egésszel arra akarok kilyukadni, hogy a vártnál jobban alkalmazkodom a változáshoz, a megváltozott körülményekhez. Ez egy jó kis próba volt számomra, és igen pozitív következtetéseket vontam le.
Az iskola nagyon jó - még mindig. Hihetetlen jól magyaráz a nyelvtanos tanárnő, a kommunikációs pedig olyan jópofa. Ma az apró napi szokásainkról beszéltünk. Kinek a kávé, kinek az újság, nekem a Facebook, a tanárnőnek pedig a Nutella :D.
Ma megyünk megint aperitívózni, ahogy egy hete is, hárman, magyarok :). Nem is nagyon ebédelek, csak egy kis bruschetta, mert ott aztán lesz eszem-iszom.. Szerencsére az idő is alakul.. Olyan érdekes, itt nincs tartósan rossz idő. Ha van, pár óráig tart. Előfordul, hogy reggel borús, de délutáén szikrázó napsütés lesz. Vagy este jön egy kis eső. De tartósan rossz idő - úgy, ahogy Magyarországon néha napokig - nem volt még.
Na megyek, bruschettát gyártani, aztán pedig vár a házi feladat.

..a hétvége..

Azon jár az eszem, hol is kezdjem, az utolsó bejegyzés olyan réginek tűnik, pedig nem is annyira az.
Tegnap egész nap a "milánói delegációval" voltam. Kiderült, nemcsak a félegyházi leányzó jön hozzám, hanem még ketten. Egy honfitársunk, és egy amerikai csajszi, mindketten Milánóban, divatsuliba járnak. Jó volt kicsit angolul is beszélni, szeretnék már olaszul is ilyen szinten beszélni, ahogy angolul.. Amikor megjelenik egy gondolat a fejemben, azt szinte azonnal ki tudom fejezni, közben pedig olaszul nagyon gondolkozni kell, sőt, sokszor van olyan, hogy nem találok mégcsak hasonló olyan szót se amit ismerek.. És ez rossz. A napokban volt e téren hideg meleg, például egyik reggel olyan jól beszélgettem a házinénivel, ma viszont amikor intéztem a szállást kedves barátaimnak, nagyon lefagytam, nem gondoltam át előre a mondanivalóm, és olyan nehéz volt.. Nade, pont ezért vagyok itt, hogy ezen javítsak, és fejlődjek. Sokat vagyok mostanában a magyar csoporttársnőmmel, ami jó is, mert jól megértjük egymást, azon kívül, hogy ő már nem bánná ha mehetne haza, én viszont rettegek attól, hogy közeleg a hazaindulás időpontja. Nem szeretnék még elmenni, nagyon szívesen itt maradnék.. Tegnap azt álmodtam, hogy otthon vagyok, és megyek dolgozni, és elkések.. (most ebbe nem akarok belemenni, de nyomós okai vannak most ennek a munkahellyel kapcsolatos feszültségnek..). Hagyjuk is..
És mindeközben kicsit rosszul is érzem magam emiatt, mert minden nap hosszasan magyarul beszélgetek, mert ha már itt vagyok, ne magyarul csacsogjak.. Nade, a másik, hogy ha ő nem lenne, maximum egyedül járnám az utcákat, vagy többet lennék itthon,szóval lehet hogy az se lenne jobb.
Szóval mostmár hogy a lekiismeretem is rendben legyen próbálok itthon is minél többet tanulni, a rádió állandó háttérzaj, és mostmár a filmek is jöhetnek az olasz moovie.hu-ról, azaz italia-film.com-ról. Összegezve tehát, hullámzó az elégedettségem önmagammal a tanulás, fejlődés terén, hol azt érzem egy-egy sikeres szituációban, hogy hmm, egész jó, máskor pedig mikor egy-egy rádió-beszélgetésből alig értek valamit, elkeseredem.. Dehát, ez biztos normális..
Visszatérek a tegnapi napra (jah és az időjárás kapcsán a maira is..), ahhoz képest hogy a pénteki újság beharangozta a rossz időt hétvégére, elég kellemes volt, tegnap estére érkezett meg az eső, ma pedig csak szimplán lehült estére kicsit, de amúgy ragyogó napsütés.. Kellene ide egy Németh Lajos :D Na jó, ő is szokott tévedni :D.
Tegnap durva megálapításaim születtek. Az amerikai csajjal beszéltünk az ittlétről, kérdezte mennyibe kerül nekem ez a 2 hét. Hát, mondtam mennyi, azt mondta rá: "that's nothing", azaz hogy az semmi. Aztán amikor közöltem, hogy az nekem egy havi keresetem, már ledöbbent. És akkor még ebben nincs benne utazás, meg költőpénz..
Ő Amerikából egy évre jött a divatsuliba (és a másik magyar lány is egyébként..), tandíj, egy évre szállás, és élet.. Miközben pénzt nem keres, hát, nem semmi.. A megállapítás pedig, hogy kemény különbségek vannak a világ egyes országai között, persze országon belül is, de azért mi magyarok nagy átlagban csúnyán alul vagyunk, jó persze, nem legalul.. De pl a japánok közt a suliban a legtöbb legalább 3-4 hónapra jön ide, és gyakori, aki egy évre.. De miből? Lehet, hogy ez csak nekem kérdés.. És még mindig porszemnyi világban élek, és a látóköröm 3 centis. Nem tudom, de most kezdek kicsit másként látni dolgokat..
Nos, tehát, a mai nap pihenős, kis könnyű nap volt, délelőtt kis "centro"-zás, ücsörgés a Pitti téren a napsütésben, aztán vásárlás, főzés, kis tanulás, majd megint egy kis séta.
Holnap pedig indul a második hét. Remélem jó lesz a suli, és a hét végére folyékonyan beszélek majd olaszul :D

megvilágosodás...

Jó hírt kaptam.. Befejezték a ház felújítását, így hamarosan vége a sötétségnek. A spaletták eddig végig be voltak csukva az ablakom előtt, mert az állványzattal teljesen körbebarikádozták az épületet. De ennek most vége, és gyönyörű kilátásom lesz a városra, amennyire ki tudtam kandikálni a réseken, látszik a dóm kupolája, a Palazzo Vecchio tornya.. nagyon örülök, nem gondoltam, hogy az itt tartózkodásom alatt még ez kész lesz..
Nos, hogy behozzam lemaradásom, a tegnapról csak annyit, hogy az egész dálutánt a magyar csoporttársnőmmel töltöttem. Végülis, attól eltekintve, hogy menekülne haza, elég jól megértjük egymást. Ültünk kicsit a Piazza Santa Crocén, aztán sétáltunk egy nagyot, aztán egy óra ücsörgés a Santa Maria Novellán, majd megint egy a Piazza Republicán.
7 óra volt mire megérkeztem a lakásba. Az esték is nagyon gyorsan eltelnek, köszönhetően az internetnek, egy kis skype, msn, facebook, és már ott az idő a lefekvéshez..
Éppen 1 hete indultam. Nagyon gyorsan telik itt az idő, de tartalmasan is. És jövő hétre is már annyi a program, sőt már a hétvégére is.. Így még észrevehetetlenebb lesz ahogy elszalad. Holnap Sunny jön Milánóból, (sajnos nem mondanak jó időt, de abban reménykedünk, hogy megint tévednek, ugyanis előző hétvégére is rossz időt mondtak, esőt, ehhez képest gyönyörű volt, és finooom meleg..). Vasárnap egy kirándulást tervezek, talán Certaldoba. Nagyon agyaltam, hová kellene menni. 2 közt vacilláltam, erre kikötöttem egy 3.-nál. Az első Arezzo volt. De igazából az Arezzo közelében lévő Cortona vonzana (a Napsütötte Toszkána c. film színhelye), de az már nagyon messze van. A másik Lucca, amiről olvastam nem egy helyen, hogy annyira nem különleges, bár, azért lehet, megérne egy napot, óriás városfal veszi körbe az óvárost, nem lehet rossz.
Az új ötlet pedig, Certaldo - nem is tudom hogy jött, igazából, közel van viszonylag, egyszerű eljutni, nem nagy (talán nem tévednék el..), és nagyon-nagyon régi, kicsit mesebeli is, a képek alapján Cortonához hasonlítanám (talán ez fogott meg benne :D). Úgyhogy vasárnap, ha jó idő lesz, irány Certaldo.
Jövő héten egy délután felmegyek még Fiesoléba, az egy jó magasan lévő település, itt, a Firenzét körülvevő hegyek egyikén. Állítólag nagyon szép kilátás van a városra. Ezenkívül 2 aperitívózás vár még rám. Azért kettő, mert egyik este Adéllal ismételjük meg a szerdait, a másik pedig a csoporttársnőmmel, mert ő is nagyon rákapott a dologra :)
Ma a suliban kicsit le voltam engedve, de nemcsak én. A témák sem voltak túl jók, a nyelvtani rész is.. hát elég gázos. Nah mindegy, majd jövő héten megtapossuk :). Viszont, reggel iskolába menet a rádióban szinte teljesen megértettem, miről beszélnek, az volt a téma, hogy pontosan be kellene tartani a munkavégzésénél a kis szüneteket. Lehetne Facebook-szünet is :D.
Most rögtön hazajöttem suli után, csináltam egy kis "pastát", majd este találkozunk csoporttársnővel, elmegyünk csavarogni.
Hát ezek vannak itt a nagy Itáliában :)

Aperitivo...

Ma találkoztunk a magyar lánnyal, Adéllal és elmentünk aperitívózni. No, hát, mint kiderült, nem egészen voltam tisztában a fogalommal. Itt az aperitívózás nem egyszerűen egy italt takar, hanem vannak kimondott "aperitívózós" helyek, amik úgy működnek, hogy kikérsz egy italt (bármilyen alkoholos italt), ami mellett korlátlanul fogyaszthatsz a svédasztalról. Nos, egy iszonyatosan fullos svédasztalt képzeljetek el, ahol minden van, a húsoktól kezdve a zöldségeken át, köretek, rakott cuccok, pirítósok, gombás, tésztás, áhhh, szóval mindenféle kaja, amit ráadásul folyamatosan töltenek fel. Mint Pesten az All you can eat. És, mindez olasz, és különösen firenzei viszonylatban 9 euróért, igazán nem sok.. Nagyon fullos. Jah, és ráadásul az ital amit kértem sem volt akármilyen, egy epres, lime-os koktél, hogy milyen alkohol volt az alapja, már nem emlékszem, de nagyon finom volt..
Úúúúúgy bekajáltunk, hogy az már szégyen :D
Adéllal pedig nagyon jól elbeszélgettünk, mondta hogy még nem találkozott itt, Firenzében egy magyarral sem, pedig itt van már lassan egy éve.
Kaptunk saját névre szóló verset is, megjelent egy ürge, aki felajánlotta, hogy ír nekünk verset, kérdezett párat, hogy hívnak, mit dolgozom, mondjak egy színt, egy számot.. És írt ott helyben egy versikét, amit nekünk is ajándékozott. :)
Innen aztán elindultunk haza, és megbeszéltük, hogy jövő héten megismételjük.

niente speciale...

Ma egy olyan átlagos napom volt, amilyen szerintem ezek után lesz is egy pár. Reggel irány a suli, aztán ebéd, sok sok séta, és semmi különös.
Na persze azért ennél többet mesélek :)
Reggel gyönyörű napsütésre ébredtem.. Elfogyasztottam finom reggelimet (tegnap bevásároltam a közeli szupermarketben normális reggelinek-valóból: panino, szendvicskrém, mortadella, parmezán, paradicsom.. Imádom az olasz konyhát, de reggelire nem szeretek édes péksütiket vagy lekváros pirítóst enni, ahogy ők csinálják..). A házinénivel társalogtunk közben, úgy érzem, egyre jobban megy a beszélgetés..
Utána elindultam a suliba, gyönyörű volt reggel a város, napfényben úszott. És természetesen az első fénykép után lemerült a fényképezőgépem. Sebaj, - gondoltam, - talán lesz még lehetőségem - egy néhány - fotózni.
Az iskola ma nagyon szórakoztató volt, szinte mindent értettem, a nyelvtan nagyon jól megy, a társalgós rész is jó volt, "utazás repülővel" ez volt a téma, hallásután-értéssel (magnós szöveg). Úgy érzem, még csak 3, 3,5 napja vagyok itt, de már érezhető a fejlődés.
A suli után szendvicsezés a csoporttársakkal, Günterrel (idősebb német ürge), Daniel-el (középkorú szintén német), és Mariannal, a magyar nővel.
Utána elkezdtem posta után kutatni, de eldöntöttem, most ezt nem kérdezem meg senkitől, inkább járom az utcákat, aztán csak belefutok egybe.. Hát elég soká jártam (majd' 1,5 óráig), mire meglett. Bementem, húztam sorszámot, - akárcsak itthon - behívtak, feladtam, szuper.
Ekkorra már olyan meleg lett, hogy eldöntöttem, keresek valami kis zöldövezetet, vagy bármit, ahol kicsit elheveredhetek, megcsinálom a házit (igen, ilyen is van :D), itthon sajnos elég sötét a szobám, a felújítás miatt be van barikádozva kívül.. Meg hát minek is üljek itthon..
Óriás kört tettem az Arno partján és hídjain. A partról láttam, hogy érdekes dolgog van a folyóban, ami nyáron szerintem még nem volt ott, vagy csak nem emlékszem.. Majd teszek fel képet a F.b. közösségi portálra, (mostanában sajnos nem tudok képet csatolni a bejegyzéseimhez, nem tudom mi az oka..). Szóval ez a valami, egy óriás betondarab a folyóban, nem párhúzamosan a hidakkal, hanem kicsit ferdén, keresztbe. Na oda nem, vagy csak a szélein részben folyik át a víz, oldalt pedig ömlik az a víz, amit ez a nagy beton-izé felfogott. Ezt nem tudom jobban elmagyarázni. És akkor ezekre le lehet valahogy menni, csak ilyen lejáró lehetőséget nem találtam, pedig igen körültekintően körbejártam a partot/hidakat. Valahogy biztos le lehet menni, mert páran ott sütteték magukat - gondolom nem az ugrást választották.. :D. És akkor tulajdonképpen ülsz a folyó közepén :D. Nah majd képen már egyértelmű lesz, akinek nem világos, hogy is nézhet ez ki.
Nos, mivel ez az opció nem jött össze, így az egyik hídon, a híd lábánál találtam meg helyem, leheveredtem, ragoztam az igéket (lecke..), és élveztem a jó időt.
Majd hazafelé vettem az irányt, közben még felfedeztem egy óriási és szuper szupermarketet :). Vettem pesto-t, nagyon jól néz ki, származási hely Italy, gyümölcsöt, jah és egy kis bort.
Aztán haza, kis pihi, internet, és persze nekem nem volt elég a délutáni 2,5 óra séta, 6-kor újra nekiindultam a városnak. Megint 2 óra nonstop séta.. Hogy én ezt hogy bírom?? Ráadásul volt benne egy kis hegymászás is.. Felmásztam a Forte Belvederéhez, és aztán kiderült, hogy zárva van :S..
Amit folyamatosan elfelejtek, az a térkép.. Néha nem jönne rosszul, még mindig rengetegszer fordul elő, hogy fogalmam sincs hol vagyok.. Aztán persze valahol csak kilyukadok (mint a repülő szüzhártya, remélem az illetékesek értik a poént :D), valahol, ami már ismerős. szóval megvagyok már térkép nélkül is, annak ellenére, hogy folyamatosan új helyeket, utcákat fedezek fel..
Úgy jöttem Firenzébe, hogy háááát, én már ismerem, nem lehet nagy baj, aha, persze. Inkább napról napra úgy érzem, kevésbé ismerem..
Dehát, azt mondják úgy lehet érdekes helyeket felfedezni, ha az ember kicsit eltéved.. Na ez már nem olyan eltévedés, amikor pánikolsz. Kicsit még jó is..

az első nap..

Ma lezajlott az első iskolanap. Egy panino (szendvics) és egy kisebb séta után hazafelé vettem az irányt, még az eső is elkezdtett esni, az időjárás a terveimet támogatta, nem terveztem mára semmi komolyat, az elmúlt 2 sőt inkább 3 nap annyira mozgalmasra sikeredett, hogy ilyen semmittevős programot írtam magamnak. Ilyen is kell. De persze azért teszek veszek, és egyfolytában megy közben az olasz rádió, meg tanultam is sőt, sokat itt van a lakásban a házinéni, szóval ha akarok tudok kihez szólni.
Az iskola jó volt, tetszett. Érdekes dolog történt, én már jó időben bent voltam (na nem ez :D), hanem, hogy megérkezett egy hölgy, hirtelen, mikor meglátott, gondolom megijedt, rossz helyen jár, de én mondtam, hogy Sono studentessa nuova, vagyis új lány vagyok, szóval nem biztos hogy rossz helyen jár. Bejött, leült, nézi a szótáram, megszólal: Te magyar vagy? És rádöbbentünk, egy nyelvet beszélünk, és ezzel együtt jót mosolyogtunk olasz próbálkozásainkon. Mindketten egyetértésben megállapítottuk, jobban szerettük volna, ha nincs rajtunk kívül más magyar, hogy ne is lehessen esélyünk megszólalni magyarul. De ha már így alakult..
A csoport vegyes, először azt gondoltam engem rossz helyre tettek, mert van pár igen jól beszélő emberke a csoportban, de aztán megnyugodtam, vannak nálam sokkal gyengébbek is. A japánok, na ők aztán nagyon akarnának olaszul beszélni, és nagyon nem megy nekik. Nemcsak a csoportban állapítottam meg, hanem itt a lakásban is. Van egy japán csajszi lakótársam. Megkérdeztem tőle mióta tanul olaszul, és ide mennyi időre jött. Ott kezdődött a probléma, hogy alig értette. Majd közölte, 4 éve tanul, ide pedig 4 hónapra jött. Az igen. Elképesztő. A csoportban van egy nyugdíjas japán fickó, na ő egy egész évre jött. Hogy miből fizetik ezt, zárójelesen megjegyzem, az én 2 hetem majdnem 2 havi fizetésembe kerül..
Az órák jók voltak, és a tanárok is, elég érthetően beszélnek. Az első 2 óra nyelvtanozósabb, a második kettő pedig kommunikálós. A bemutatkozás után arra, hogy magyar vagyok, mi volt a reakció.. a vöröiszap-katasztrófa. A hírekben is gyakran hallom..
Elég sok nemzetiségű a csoport, van svájci, német, japánok, jah és egy hölgy az Egyesült Államokból. És Siena környékén vett házat. Frences Mayes utódja :).
Az órák után a magyar nővel elmentünk szendvicsezni, aztán lassan hazaindulás. Mondjuk azért kicsit lehúzott ez a nő, panaszkodott, hogy nem tud itt mit csinálni, nem tetszik neki, nem is fejlődik semmit, lehet hogy hazamegy előbb (4 hétre jött, és lehet 1-el hamarabb elmegy). Ó te jó ég, eszembe nem jutna.. Unatkozni meg pláne..
Ha lenne egy váltás lábam, most is a várost járnám, de sajna nincs, így pihenőre fogtam őket.
Csak egy bevásárlás erejéig mentem el. Óriási, mióta ideértem, nézem a neten, keresgélem az utcákon a szupermarketeket, mert alig van itt bolt, a központban. Erre felfedeztem a lakástól 2 percre egy boltot, ahol minden van, jó áron. Vettem parmezánt, bolognai mártást, spagettit, jöhet az olasz vacsi..
Buon apetito :)

...ciao Siena...

Hűű, nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt ma.
Azt hiszem a fő kommunikációs csatorna a blogom lesz, mert ezt külön külön mindenkinek elmesélni.. Pff, nem semmi..
Nos..
Az úgy volt.. :)
Ma reggel szép időre ébredtem, így eldöntöttem, irány Siena. Előző este még azt gondoltam, nem lesz erőm és kedvem hozzá, alig értem még ide, máris menjek.. De ha már ilyen szép idő van miért ne.
Elindultam nagy utamra 10 óra körül, átsétáltam a városon szépen lassan. Olyan más így sétálni Firenzében. Hogy nem néhány napos turista vagyok, aki mohón falja az látnivalókat, görcsösen fotóz, nehogy kimaradjon valami.
A Santa Maria Novellára állomásra érve megjelent a kérdőjel a fejemben, nade honnan indul a busz Sienába? Információs-iroda hiányában egy taxis felé vettem az irányt, végülis.. ők mindent tudnak :) Persze tudta is, én meg nagy örömömre értettem is mit mond. Megtaláltam az állomást, jött a következő kihívás, a jegyvásárlás. A kedves ragazzo nagyon helyesen mosolygott olasz nyelvvi probálkozásaimon, és nagyon segítőkész volt. Magvan a jegy, akkor indulás.
Nah most jön a feketeleves. Az olaszok és a közlekedés c. fejezet. A blogom Olaszország istenítése volt. Eddig. Most jön a "nem mind arany.." jellegű ráébredés.Hogy miért is? 2 dolog miatt. Az egyik az olaszok tömegközlekedési kulturája. A magyarok se kutyák, de ami itt volt.. És bizton állíthatom, hogy az érintettek nagy százaléka olasz volt, hallottam a társalgásokat a buszváróban. 10 perc alatt olyan tömeg alakult ki a Siena felé közlekedő busz előtt, hogy azt gondoltam, ez inkább 2 busznyi ember.. Majd akkor jött az igazi feketeleves, amikor kinyitotta a sofőr az ajtót. Mint az állatok, komolyan, szánalmas volt.Furakodtak, nyomultak, de gusztustalan mód.. Én pedig az okos enged elvén maradtam szépen a tömeg mögött, nah meg is lett az eredménye, állhattam végig a 1,5 órás utat.
A másik nagyon elképesztő a hazaút volt, amivel csak annyi probléma volt, hogy 1 óra helyett 2,5 óráig tartott az út. Hozzáteszem Firenze - Siena 65 km.. 2 és fél óra. Firenzéhez közeledve az autópálya olyan szinten bedugult, hogy nemhogy lépésben, de még sokszor úgy sem lehetett haladni. Volt olyan hogy a busz, 15-20 percig csak állt.. Megnéztem volna légifelvételen, hány kilóméteres sor volt. A város ugyanez, valami borzalom. Mindenhol autó, a villamos meg üres.. jellemző, kényelmes olaszok, inkább az illemhelyig is autóba ülnek..
Na és hogy meséljek valami szépet is.. Siena, lenyűgöző volt. Gyönyörű, nagyon középkori, nagyon feledhetetlen. Belépni a kis lejárókon a Campora.. (óriási főtér). Nem is nagyon találok rá szavakat.
Igyekeztem itt is úgy bejárni a várost, hogy ne csak a fő turistalátványosságokat nézzem meg, hanem a kis rejtett zugokat is.. Hát sikerült, mondhatom lejártam a lábam, de megérte, nagyon nagy élmény volt.
Ennél is nagyobb élmény az volt, hogy ücsörgök a Campon, odajön egy fickó, kérdezi: "Sei francese?" azaz francia vagyok? (nem nagyon értettem miért pont erre tippelt, nem hiszem hogy lenne bennem ilyesmi vonás..). Mondtam neki, nem, magyar. Erre nagy újjongás, elmesélte, ismer egy magyar lányt, aki itt volt nemrég, Sienában.. Persze, én is gondolotam, mese habbal, kedves uram, de ugyan mit akar maga. És nem, nem kamuzott. telefonált, majd kezembe nyomta a telefont. A vonal másik végén valóban egy magyar lány szólalt meg.. Hihetetlen. Ő most Firenzében van, és szerdára megbeszéltünk egy találkozót, elmegyünk egy aperitivora. Óriási. Persze azért bepróbálkozott még a hapsi, menjek vele vacsizni, na jól letereltem, normális volt, egyszer mondtam nem, ráhagyta.
A hazaindulás előtt ért még egy sikerélmény. Egy OLASZ turistapárt igazítottam útba, ÉN, mint külföldi.. Jó, mi, olyan mintha a Balatonon, Siófokon én kérdezném a németet, hogy hol a kikötő.. Biztos olaszok voltak, hamisítatlan olasz hanglejtése volt az ürgének. Nem mintha nem éppen nagy kérdőjellel a fejem felett bújtam volna a turistakönyvet és térképet.. De ezek szerint egy jól tájékozott turistának tűntem, mert pont tőlem kérdezte meg, hol van a buszállomás, ahonnan Firenzébe indul a busz. Jéé, hát pont tudtam. Elmutogattam nekik, Grazie, Di niente, Ciao :D
Hát, a hazautat már tudjátok, az nem a nap fénypontja volt..
Ezek történtek ma velem..
Itt az idő aludni, holnap iskola :)

Megérkeztem..

Hát megérkeztem, itt vagyok.
Még a fáradtság és az izgalom az, ami leginkább jellemez, de lassan felfogom, mostmár itt vagyok, és elkezdődött..
Hirtelen fogalmam sincs miről írjak..
Máskor egy hónap alatt nem fut át rajtam ennyi gondolat, aggodalom, félelem, és mindenféle, mint most az utóbbi 24 órában.
A megérkezéskor rögtön az első sikerélmény, megtaláltam a helyi buszomat, ami elhozott majdnem egészen a szállásig. És mindent meg tudtam kérdezni a buszsofőrtől amit szerettem volna.
A második kihívás a szállásra való telefonálás volt, addig nem volt probléma amíg a jó előre összeszedett gondolataimat elmondtam, csak amikor meg kellett volna érteni, nekem mit akar mondani kedves szállásadóm, na az nem volt egyszerű.. De összejött, az utcában már szaladt elém egy helyes kislány, és kérdezte, én vagyok-e az. Enyhe meglepettséggel ébredtem rá, igen, ő engem keres..
Egy tipikus Firenzei épület, első emeletén, igen sok szobát magába foglaló lakás, na ebből enyém egy szoba.. El kell mondanom, amikor először megláttam, azt gondoltam, irány az iskola, és követelek egy másikat. Mert - lévén, hogy ez egy régi épület, belül is ilyen. Hogy milyen? Nem modern. A legkevésbé sem. De aztán láttam a fürdőszobát és a konyhát, ami már felújított, illetve tüzetesen megvizsgálva a szobámat, tiszta, ami a legfontosabb.. Ami pedig végképp elfeledtette velem a problémát, az a ház tetején lévő terasz, ahonnan a panoráma.. Na mit is mondjak, a Dóm, a Palazzo Vecchio, a Santa Croce templom..
Még mielőtt elkezdenétek irigyelni, azt is hozzáteszem, hogy ennek ára egy jó kis meredek kaptató, amin a kb 25 kilós bőröndömet felhúzni.. Na az már nem volt túlságosan pazar..
De sebaj, megérkeztem, ez a lényeg.
A második sikerélmény, hogy itt is megértem magam.. Na persze rengeteg visszakérdezéssel, meg "non capisco"-val, de végül megy, az a lényeg.. Na és még csak most érkeztem..
A kipakolás egyben ingyen olaszóra volt, mert a tulaj 2 kislánya is itt van, és a kisebbik, (5 éves, Sofia), végig a szobámban volt (anyuka nem győzte hívni, hogy ne zavarjon, de én meg mondtam, hogy egyáltalán nem zavar, mit akarsz, ingyen nyelvóra..:D). Pakoltam ki a dolgokat a bőröndből, és kérdeztem mindenre, hogy mi ez, ő pedig mondta :)
Aztán együtt facebookoztunk :D. Bekapcsolva a notebook-ot örömmel tapasztaltam, hogy a házban ingyen Wifi van :) Valami Alice-nak köszönhetem :D.
Sofia végignézte a képeimet a Facebookon, szóval Sofia ismer mindenkit, aki azokon szerepel :D
Anyuka később ebédre hívott, mert főzött, szóval nagyon kedves volt. Valami rakott tésztás dolog volt, megnevezni nem tudom :D, illetve egy tipikus firenzei süti, úgy nézett ki, mint egy vastag palacsinta, és közötte valami krém volt. Jah, és ittam a család saját készítésű borából..
Ezután nekiindultam egy kis sétának. A kis séta nagy séta lett, és arra jöttem rá, itt semmi nem változott augusztus óta, ugyanolyan óriási tömegekben lepik a turisták Firenzét. Csakhogy most szinte kizárólag olaszokat hallok, gondolom, környékbeliek lehetnek, akik elkirándultak hétvégén, hogy magukba szívjanak valami kultúrafélét.. De ettől nem vagyok oda, jobb lenne, ha hétközben nem lenne ekkora a nyüzsi. Az autók, motorok, biciklisek közlekedési moráljáról már nem is szólok..
Ami más kicsit - és köszönhető ez magányos mivoltomnak, úgy látom az olasz ragazzik nagyon bátrak. Főleg ha csoportban vannak.. Megpihentem a hosszú séta közben a Pitti Palota előtt, egy óriási lejtős tér van, és ott ücsörögnek (jah és nem kevesen fetrengenek is) a nézelődők. Én is így tettem, egyszer csak jött egy kb 6 főből álló ragazzi-koszorú, és az egyik bátorkodott odaülni mellém, sőt mi tőbb, átkarolt, majd a másik - kicsivel konszolidáltabb ragazzi nagy hévvel felrángatta onnan, - vagy azért mert szégyellte túl nagy önbizalommal ellátott barátját, vagy mert éppen ő akarta volna ezt a helyet elfoglalni.. Na ezt nem vártam meg, hogy kiderüljön, inkább felpattantam, és folytattam utamat..
Még egy kis lépcsőmászást tervezek mára (felmegyek a Michelangelo térre, akinek nem mond semmit, a panorámás domb). Aztán pihi, mert ha holnap jó idő lesz, és ha reggel is úgy gondolom, hogy kedvem van, irány Siena..
Apropó idő..
Kicsit eltájoltam magam időjárás ügyben. Ma a koradélutáni órákban kimondottan meleg volt itt, csak 1 hosszúujjú felső volt rajtam, de napon egyenesen melegem volt. Sokakat láttam rövidnadrágban, saruban, papucsban..
Remélem így is marad :)

Végre..

Végre.. Már csak 3 nap, és indulás..Nagyon várom.
Ismételten kicsit "feketebárány" lesz ez a bejegyzés, lehet kicsit panaszos is, dehát, ez tulajdonképpen egy napló, miért ne írhatnám le a rossz dolgokat is (hisz természetesen ilyenek is vannak..).
Szóval várom. Miért is?
Mert elegem van a munkámból, és nagyon jó lesz kiszakadni belőle.. Elegem van abból, hogy mást sem csinálok, csak mások problémájával, bánatával, igényével kell foglaloznom. Már az önmagában totálisan leszívja az energiámat, hogy minden ügyfél így kezdi: "Olyan problémám van..", vagy "Segítséget szeretnék kérni.." Kiégés, így hívják, és ez pedig az én problémám.. Állítólag az emberekkel foglalkozó (és így kiemelten az ügyfélforgalmat bonyolító) dolgozóknál gyakori, sőt a legtöbb szakirodalom betegségként írja le. Amikor már teljesen elvész a szociális érzékenység, érdektelenné válik, és csak szívja, szívja az energiát az embertől, és semmit nem ad vissza, az amivel foglalkozik, mert már annyira utálja. Na ilyenem van..
Próbáltam már rá a "leszarom tablettát", még 2 éve működött, de mostmár eljutottam oda, hogy sajnos kevés.. Nincs más hátra mint előre.. A másik: 2 éve várok egy kis előmenetelre is (amit már több soron ígértek), mégis azóta is ugyanott ülök, szereztem egy diplomát, folyékonyan beszélek angolul (fluent english :D), és remélem hamarosan olaszul is.., és mindezekből semmit nem hasznosítok. Egész nap időpontokat adok meg telefont emelgetek, és kapcsolgatok. Kinőttem, na, ennyi, sokkal többre vagyok képes.
De egy biztos, az ügyfeles melókat a közeljövőben nagy ívben elkerülöm, lehet, hogy valamikor később szóba jöhet, de persze egész más területen, de most regenerálódnom kell..
Regenerálódnom a sok szagtól :D Nem hiszitek el, vagy egyre érzékenyebb vagyok, vagy tényleg rohamosan nő az emberek higiéniai igénytelensége.. De 10 emberből kb 5-6 büdös. Vagy iszonyat erős, nyálkahártyát-irritáló dohányszagot áraszt, vagy a szájhigiénia hagy maga után kívánnivalót, vagy a ruhája dohos, büdös, a nyár igaz elmúlt, de még így is, az izzadságszag se ritka.. Szóval tragédia..
És végül, ami az utóbbi napokban, illetve 1-2 hétben nagyon meghatározta itt a közhangulatot, a választások, a politika. A csapból is.. És engem - eddig hidegen hagyott, mostmár zavar, irritál. Minden erről szól. Ááá, ezt nem is részletezem.

Visszatérek fő témámhoz, az olasz úthoz. Hamarosan végre újra Olaszországban lehetek, és kiderül, meg tudok-e szólalni majd olaszul, meg tudom-e oldani a nyelvi nehézségeket, és mennyit ért a lázas tanulás az elmúlt egy hónapban.
Remélem nem szalad el túl gyorsan az idő, mármint a 2 hét, ott kint.
Már most kezdek picit izgulni, vajon hol fogok lakni (ez ma vagy legkésőbb holnap kiderül), kik lesznek a lakótársaim, milyen lesz az iskola, hogy jutok el a kiszemelt városokba, ahová kirándulást tervezek.. Szóval picit már para van, de ez biztos természetes.. Nem sokszor indultam még egyedül külföldre, pontosítanék inkább, soha eddig.
De remélem minden rendben lesz.
Firenzéből jelentkezem legközelebb..

Coelho írta Az alkimista c. regényében:

"Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem"

Hát akkor "niente paura", azaz csak semmi para :D

a változásról..

Jelen bejegyzésemmel kicsit eltérek blogom fő témájától, Olaszországtól. Kicsit agyalós bejegyzés lesz ez.. Remélem azért követhetőek lesznek a gondolataim.

Ma azon járt az eszem, milyen érdekes, hogy bizonyos dolgok mikor és hogyan törnek be az életünkbe, és változtatják meg azt. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik nem értik most miről beszélek, mert nem éltek még át ilyesmit..

Vannak olyan emberek, akik élik az életüket, anélkül, hogy azon gondolkoznának, mit kellene csinálni, vagy mit nem kellene csinálni, vagy mit kellene másképp csinálni. Mert elvannak a világukban, amivel foglalkoznak -munka vagy tanulmányok - megfelel nekik, a magánéletükben is rend van körülöttük, van egy jóesetben működő párkapcsolatuk, előttük az 5 és 10 éves terv: kis karrier, kis lakás, gyerek stb stb.. Ezek az emberek vagy nem igazán tőrekvő típusok, vagy éppen elégedettek, mert az életük azon a sínen halad, amelyiken szeretnék, hogy haladjon. Szóval a lehetőségekhez mérten többé-kevésbé elégedettek.

És vannak emberek, akik éppen ellenkezőleg, valami folytonos nyugtalansággal élik napjaikat. Mert nem stimmel valami, a munkájuk nem elégíti ki őket, alulfoglalkoztatottak, vagy épp azt érzik, pályát tévesztettek. Vagy a magánélet terén, hosszú éveken át csak sikertelen próbálkozások, kapcsolatnak nem nevezhető erőlködések sora. Vagyis: egy helyben toporgás. Aki álmodott már olyat, hogy futna, de nem bír.. Na, valami ilyesmi ez.

Aztán egyszer csak jön valami, és az ember ráébred: "ugyan mire várok, hisz évek óta nem változik semmi". És rájön, utoléri a gondolat, a várakozás hiábavaló volt, mert a változást csak maga indíthatja el. És el is indítja.

Máraitól tudok idézni, ő írja ezt le tökéletesen egyik regényében:

"Egy hang,mely olyan erős volt,mint az élet leghevesebb érzése,azt mondta nekem,hogy így csakugyan nem lehet tovább élni,nincs értelme semminek,ez a helyzet megalázó,kegyetlen,embertelen.Változtatnom kell,csodát kell tennem,vannak ilyen szédülésszerű pillantok az életben,mikor az ember tisztábban lát mindent,érzi erejét,a lehetőségeket,látja azt,amihez eddig gyáva volt,vagy gyönge.Ezek az élet változásainak pillanatai.Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi,mint a halál,vagy a megtérés.Megrázkódtam,egész testem lúdbőrzött,fázni kezdtem.Mit éreztem?Hogy én vagyok felelős a sorsomért.Rajtam múlik minden.Nem lehet várni a sültgalambot,a magánéletben sem,az emberi vonatkozásokban sem."

Szokták mondani: "Dönteni nehéz". Igaz is, meg nem is. Az Olaszországból való hazatérésemkor - habár döntést hoztam, mégsem tűnt annak. Természetes könnyedséggel állapítottam meg, most jött el az idő, hogy végre kilépjek abból a nyomasztó állapotból, amiből már nagyon rég ki kellett volna lépni.

2 hét múlva ilyenkor már Firenzében leszek. Azt hiszem nem kell mondanom, mennyire várom..

Firenze érdekes utcái.. Vigyázat, jelzésértékű.. A két út nagyon egyformának tűnik, de nagyon nem mindegy melyiket választod..

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána

Számomra egy jó film attól jó film, hogy olyan erős hatást gyakorol rám, amitől napokig kicsit máshogy érzem magam. Ez a film pontosan ilyen.
A legszebb gondolatai számomra:

"A szőlővesszőt a föld alá kell temetni, hogy friss hajtásokat hozzon - nekünk is változtatnunk kell az életünkön, ha azt akarjuk, hogy felfrissüljenek a gondolataink."

 "Mikor kislány voltam órákat ültem a fűben és a katicákat kerestem, aztán elálmosodtam és elaludtam... Mikor felébredtem ezrével mászkáltak rajtam a katicák...”

"Azt beszélik, vonatsíneket építettek az Alpokon keresztül Bécs és Velence közt, jóval azelőtt, hogy létezett volna az út megtételére alkalmas vonat. Megépítették, mert hitték, a vonat eljön egyszer. Ha bármi is másképp történik, máshol lennék, teljesen más ember lennék. Különben is, mit jelent a négy fal? Csak azt, amit körbefognak. A ház megvédi álmodóját. A legváratlanabb fordulatok a játék végén leptek meg."

Itt az idő..

A hazatérés a nyaralás legrosszabb része - de nekem nemcsak a nyaralás végét jelentette a megérkezés. Óriási kínlódás lett úrrá rajtam, és rájöttem, hogy ez nem azért van, mert nem nyaralhatok tovább, hanem mert most itthon folytatni kellene megszokott (és már nagyon unott) kis életemet. El kellene tenni az élményt a nyári emlékek közé, mint bármelyik másik vakációzást, és visszazökkenni a "valóságba". Na ez nem ment. 

Az első nap estéjén, az ágyban forgolódva hirtelen, nagyon-nagyon hirtelen döbbentem rá: minden lehetőség adott, hogy azt csináljam az életemmel amit szeretnék. Bármit csinálhatok, ez csak elhatározás kérdése. Szinte a hideg is kirázott, mikor ez a gondolat megjelent a fejemben, hogy mégsem muszáj azt tennem, amiről azt gondoltam, hogy muszáj. Hogy lehetek akár pilóta, vagy tűzoltó, élhetek Lettországban is akár, vagy Izlandon, megmászhatom a Mount Everestet, vagy elsajátíthatom a keleti konyhaművészetet. Röviden: millió lehetőség adott. 

Ne ijedjen meg senki, a fenti példák mindegyike alaptalan. De így jutottam el a felfedezésig, miért is ne mehetnék vissza Olaszországba.

A hazatérés miatti szenvedésem így ment át óriási izgalomba, és másnap el is kezdtem ötleteket gyűjteni, mit csináljak. Az első és legfontosabb megállapításom, hogy az olasz nyelvtudásom igen szegényes, így aztán mindenképp kezdeni kell vele valamit. És beugrott az ötlet - hozzátenném az ötlet cseppet sem újkeletű, már évek óta nézegetem a nyelvi utaztató cégek kínálatát.. - tehát az ötlet, hogy elmegyek egy olaszországi nyelvtanfolyamra néhány hétre. Ennek sok-sok előnye van (szemben egyetlen hátrányával, ami pedig a nem épp alacsony ára), hogy gyorsan fogok sokat fejlődni, belekóstolok az igazi önálló olasz életbe, és megvizsgálgatom saját belső határaimat - túlélem-e egyedül egy idegen országban -, mindezt anélkül, hogy teljesen felégetném az itthoni szálakat (a munkahely is egyelőre megmarad, csak szabadságra megyek).

Úgyhogy ez minden szempontból a legeslegjobb ötletnek tűnt. Amikor összeállt a fejemben ez a terv, megint rádöbbentem: te jó ég, mire vártam eddig. Nagyjából 2 éve várok valamiféle változásra, körülbelül ennyi ideje nem elégít ki a munkám, nem ad semmi plusszt, semmi örömet. Úgy tűnik csak egy jó erős lökésre volt szükség, amit a nyaralás hozott el nekem.

Innentől kezdve elindult a lázas nyelvtanulás, kitűztem célul: mire indulok, meg kell tudnom szólalni olaszul, egy alap kommunikációs szintet el kell érnem. Rohamtempóban kezdtem falni a tudást, anélkül, hogy bármikor teher lett volna a tanulás. Rég nem tapasztalt érzés lett az enyém: célom lett, és el akarok valamit érni, amiért tudok tenni, ami csak rajtam múlik. Ilyet valójában a főiskolás záróvizsga óta nem éreztem. Az itthoni munkakeresés sajnos nem tartozik abba a kategóriába, hogy ha dolgozol rajta akkor meglesz, érzékeltem ezt keserves 8 hónapos sikertelen munkakeresésem során. Így aztán hihetetlen jó érzés ezt megtapasztalni.

Most pedig néhány hét és indulás, már alig várom..

Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova.
	Thomas Carlyle

A nagy utazás II.

A firenzei tartózkodásunk során felfigyeltem egy nagyon érdekes dologra. Firenzében - de igaz ez az összes olasz városra, ahol megfordultunk, - nem látni megkeseredett, lezüllött, depressziós embert. Borzasztó, hogy az utóbbi időszakban mennyire szembetűnik nekem ez városunkban, Félegyházán.. Menjetek csak végig az utcán egy keddi vagy pénteki piacnapon (és ne hagyjátok ki természetesen a Béke teret..) Hát mit mondjak, lehangoló. A sok savanyú arckifejezés, a rengeteg káromkodó kisebbségi, a szakadt, és igen higiéniátlan emberek.. Hát összefoglalva mi ez? A balsors.. Talán benne van a nemzetünkben, mi ezek vagyunk.

Ez akkor tűnik fel igazán, amikor látsz egy merőben más világot, egy olyan világot, ahol az emberek mosolyognak, kedvesek, kiegyensúlyozottak. Nem stresszelnek, helyette sziesztáznak, és élik, élvezik az életet a siránkozás helyett. Na ez a következő dolog, ami nagyon megfogott az Itáliai életben.

Térjünk vissza az utazásunkra.. Pisa és a Toszkán riviéra után, nekiindulunk a nyaralásunk egyik legfárasztóbb, de talán leggyönyörűbb napjának. A ligúr tenger felé vettük az irányt, Cinque Terrére. Cinque Terre jelentése 5 föld, azaz 5 kis partmenti települést jelöl, melyek többsége a tengerparti sziklákra épült. Csak az egyiket jártuk be az ötből, amit a közvélemény és az internet a legfestőibbként ír le, Manarolát, de akkor ott megállapítottuk, ide egyszer el kell jönni, és legalább 4-5 napot el kell tölteni, mert lélegzetelállító. Ahogy leparkoltunk, és elkezdtük felfedezni a városkát, váratlan nyugalom fogadott minket. A kora délutáni órákban megpihent a falu, csak kevés turistát lehetett látni, helyette pedig páratlan szépségű kis utcákat, helyes színes épületeket. De az igazán nagy élmény akkor ért minket, amikor a város melletti, tengerbe benyúló félszigetecskéről visszanéztünk erre a nagyon bájos kis falura. A színes házikók egymás nyakában, alattuk a csillogó tenger, na.. szóval bámulatos.

Remélem hamarosan lehetőségem lesz itt több időt eltölteni, mert az a pár óra is nagyon feltöltött, hiába az aznapi 500 km utazás. Apropó utazás, Manarolából továbbindulva Verona felé vettük az irányt. Megmondom őszintén, Veronával nagyon különleges kapcsolatba kerültem. Ott akkor azt gondoltam, annyira nem ragadott meg. De éppen a napokban néztem meg újra annak a filmnek a bemutatóját, amit nyáron már Olaszországban reklámoztak, a "Letters to Juliet"-et. És rámjött kicsit a hidegrázás, amikor a filmben viszontláttam a Piazza Erb-ét, Júlia házát, a régi korokat idéző várost, úgy éreztem, amit hiányoltam Veronából, az a bizonyos plusz, mégiscsak megvan benne. Remélem ide is visszatérek még.

Az olasz kirándulás nagyon tartalmas volt, és sajnos így utólag leírva, összeszedve, az átéltek töredékét tudtam csak összefoglalni. Számomra több volt ez, mint egy nyaralás, mivel azóta sem tudom feldolgozni, és csak simán betenni az "emlékesdobozba".

...akkor indulás!

Nem hittem el.. Végre augusztus 17, indulás.. Több szempontból is borzasztóan vártam ezt a napot. Egyrészt mert hosszú volt az év a tavalyi nyaralás óta, és azért a 2-3 napos munkaszünetek nem tudnak úgy kikapcsolni, mint egy 1 hetes, tartalmas kirándulás. Másrészt pedig egyre kíváncsiabban vártam, milyen hatással lesz rám Itália. Megrögzött Görögország-rajongóként elsőre úgy gondoltam, biztos gyönyörű és lenyűgöző és csodálatos, de nem fogja nálam fölözni Görögországot, hisz az a hangulat, amit egy éve átéltem Pargán, a Ion tengernél.. na arra nincsen szó.

Mire eljött az indulás napja, a kíváncsiságom e téren még magasabbra szökött. Mivel a terv megszületése és az indulás között fennmaradó 3 hét folyamatos kutatómunkával, uticélok megismerésével telt. Már az utikönyv is ámulatba ejtett, nameg a Napsütötte Toszkána.. Egyszóval.. nagyon vártam!

Elindulni nyaralni nagyon jó érzés. Olaszországba indulni még jobb. Megérkezni pedig a legjobb. Még álmosan és nyűgösen is, hisz az élmény, hogy végre itt vagyok, felér egy halom energiaitallal. (na jó, az is volt..).

Velence lenyűgöző, de igazából egyszer nagyon szeretném megnézni egy kora reggelen, amikor még nem lepi el a tengernyi turista. Lefényképezni a Szent Márk teret a maga természetességében, a rengeteg galambbal, a kora reggeli, felkelő nap fényeiben. Átsétálni a Rialto-n, a kis szűk utcácskákon, úgy hogy nem zengi be az embertömeg.. Majd egyszer :)

Tudjátok mi a legérdekesebb Olaszországban? Számomra az, hogy ezernyi hangulata van. Ez az a többlet, amit Görögországhoz képest legelőször megállapítottam. Görögországban 3 helyen nagyjából ugyanazt érzem és látom (a máshol sehol sem tapasztalt nyugalmat), Olaszország viszont hihetetlenül sokszínű. Más északon, más délebben, más reggel, más délután és más este.Néha nyüzsgő, csak úgy pezseg, néha viszont árasztja a nyugalmat magából. És ez a sokszínűség gyönyörködtet.
A Firenze felé vezető úton már nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a reneszánsz városa.

Féltem a kultúrsokktól, éppen ezért - szerencsére egyetértésben - megállapodtunk Gáborral, hogy inkább a kültéri városnézésre helyezzük a hangsúlyt - így aztán - kövezzen meg érte nyugodtan bárki - nem voltunk bent még az Uffiziben sem. Óriási, hosszú sorállással riogatott már az utikönyvem is, és természesen a benti haladás sem lehet jobb. Helyette szépen lassan felfedeztük a várost, igyekezve megnézni minden "kötelezőt" és ezzel együtt bejárni a turistavonalaktól kieső kis sikátorokat, ahol érezhető a középkori élet..

A Ponte Vecchión élőzenére érkeztünk. Sajnos a rengeteg turista problémája itt is megvolt. Firenzére is igaz, amit Velencében megállapítottam, nagyon szeretném kora reggel, üresen, reggeli fényekben megnézni a várost. (és meg is fogom, az egyszer biztos..).

Most ahelyett hogy felsorolnám a fő templomok és látnivalók neveit, inkább azt szeretném megosztani, hogy milyen volt felérni a Michelangelo térre, és onnan végignézni a lemenő nap fényében az elegánsan elterülő várost, a gyakran felbukkanó kupolákkal, tornyokkal, az Arnon átívelő gyönyörű hidakkal. Mondhatom, az első néhány percben tényleg olyannyira lenyűgözött, hogy ilyet nemigen éreztem még táj látványa során..

A városban kevés 3 nap, sok tervezett dolgot nem néztünk meg. De úgy gondolom, hogy ahelyett hogy átrohanjuk az összes múzeumot és templomot, jobb megpróbálni kicsit a hely szellemével azonosulni, picit firenzeiként ott lenni.

Az utikönyvem írja le ezt nagyon szépen egy idézettel, ami Forster-től származik:

"Megeshet, hogy az utazó, aki Giotto valósághű képeit vagy a pápaság korrupcióját ment tanulmányozni Itáliába, hazatérve semmire sem emlékszik mindebből, csak a kék égboltra és az alatta élő férfiakra és nőkre."

..nem jössz el Olaszországba..??

Véletlenek nincsenek - azt mondják, már-már kicsit közhelyesen.. Talán az sem véletlen, hogy idén egyik percről a másikra lemondta az utitársam a júniusi görög utat. És hogy pár hét múlva az olasz-bolond Gábor barátom utitársa is lemondta az ő olasz kirándulásukat. Így kötöttünk ki egy közös nyaralásnál, ami végül szépen összekuszálta eddigi - kissé unalmas -  életem szálait.

3 hosszú hét volt hátra ekkor az indulásig, amíg papíralapon és 2 D-ban megismertem egész Firenzét, Veronát, és még néhány csodás uticélt, újabb és újabb kihagyhatatlan helyekre bukkantam, és próbáltam feleleveníteni eddigi kevéske olasz nyelvismeretemet.

Augusztus 17-én pedig végre nekiindultunk az útnak..