2010. november 29., hétfő

"stufa.."

A bejegyzésem címe annyit tesz, "elegem van". Már megint a szülők.. A blogom lassan átmegy "Kalandozások Itáliában"-ból "Szidom a szüleimet"-be..
De tényleg elegem van.. Az iménti szócsata ezúttal apámmal zajlott, persze, az ő előjoga az okoskodás.. Konkrétan anyum volt az akitől jobban tartottam, hát puff.. Éppen kellemes beszélgetést folytattam anyukámmal, mi hogy lesz, már-már azt érzem, próbálja a pozitív oldalát felfogni ennek az egésznek mindamellett, hogy természetesen félt is, dehát ez van. És akkor betoppant az okos, és amint meghallotta a témát, nekem esett, ugyan már, nem megyek én sehova.. Ó, dehogyisnem! - válaszoltam, - mivel már 24 (sőt lassacskán 25) vagyok, ez nem engedélykérés volt, hanem egy döntés, amit véleményezni még talán-talán lehet, de meggátolni, na azt már sajnos nem.. Erre, jöttek a fantasztikusabbnál fantasztikusabb érvek, miszerint nyelvet tanulni hülyeség, és milyen szép, kényelmes életem lehetne itt a hivatalban.. Ja igen? Azt gondoltad itt ülök még 60 évesen is az információs pultban és időpontokat adok? Azt? jaaaa, az igen..Neeem, én ennél többre vágyom, és mitagadás, többre is tartom magam. Persze erre is volt válasz, miért kell azt gondolni hogy ebben a városban nem lehet boldogulni, itt kell előrelépni a hivatalon belül.. Huhuhúúúú, nos először is, az már 3 éve halott ügy, mert egyes feletteseim úgy gondolják, aki annyira jól dolgozik, azt meg kell hagyni pozíciójában (nagyon modern és fejlődő HR-stratégia..), nem egyszer próbáltak közvetlen feletteseim "fentebb tenni", de mindig ez volt az indok.. Szóval én vagy lelépek, vagy az információs pultból megyek nyugdíjba, ez van.. Másodszor pedig, miért gondolom, hogy a városban nem lehet boldogulni? Mert konkrétan egy év leforgása alatt egyetlen olyan álláshirdetéssel nem találkoztam Kiskunfélegyházán és közvetlen környékén, amire szívesen beadtam volna a jelentkezésemet. Másrészt pedig tele vagyunk munkanélkülivel, a dolgozóikat kifizetni képtelen válalatokkal, csőd szélén álló cégekkel.. nah, csak ezért gondoltam, hogy nem a lehetőségek városába születtem.
Így aztán, azt gondolom semmi más döntés nem lehet rosszabb a maradásnál, pláne ha azzal a látóterem, a nyelvtudásom és a mobilitásom növelhetem..
Tehát megint kiderült, hogy az okos milyen okos, és milyen mikro-méretű világban él..
Komolyan, ez is egy nagyon kemény indok arra, hogy alig várjam, hogy lelépjek innen, és ne kelljen többet ilyeneket lejátszanom.
Nagyon remélem, hogy minden jól alakul a hétvégén, aztán jöhet az új év új élettel..
És ígérem, ezentúl nem panaszkodom :D Mert nem lesz mit..

2010. november 25., csütörtök

újabb kaland..

Holnaphoz egy hét múlva újra útra kelek.. Jöhet egy következő kaland, ezúttal Észak-Olaszországba. 25.-e van ma, tehát pontosan egy hónapja érkeztem meg a firenzei utamról. Igaz, a napok itt is gyorsan telnek, de összességében nézve nem azt érzem, hogy egy hónap telt el, hanem legalább kettő. A jövő heti látogatásom után kiderül, hogy januártól mi lesz. Nagy valószínűséggel hosszú időre térek vissza majd a nagy Itáliába, és egy egészen más életet fogok élni, mint eddig.. Rengeteg szabadidővel, kevés munkával - amit munkának aligha tudnék nevezni - és sok-sok nyelvtanulással. Új emberekkel, egy új városban, egy új lakásban, egy új szobában, egy új környezetben, egy teljesen új és másmilyen világban.
Amikor megfordul a fejemben, hogy vajon ez eddig miért is nem jutott az eszembe, kicsit sajnálom, hogy az utóbbi 2-3 évem úgy telt, ahogy. Jó, inkább kettő.. Mert lediplomáztam, gyűjtöttem egy kis pénzt és munkatapasztalatot. De az utolsó másfél év.. Azt sajnálom..
Mostmár mindegy, az a lényeg, hogy eljutottam idáig, és képes vagyok leszállni a "döglött lóról". Biztos oka van annak is, hogy így alakult.. Éppen ott van valami dolgom, küldetésem, Novarában :)
Egy biztos, már most tele vagyok izgalommal, nem telik el nap hogy ne gondolnék az "új életemre".Azt hiszem, túl leszek még az elkövetkezendő egy hónap alatt egy néhány "Te jó ég, mit csinálok én?", "Biztos jó ötlet ez?" és "Most mi a fenének megyek én oda?" jellegű parán. Dehát, mégicsak ezt akarom, az pedig, hogy az aggodalom ilyen érzéseket vált ki, azt hiszem természetes..
Csak jól sikerüljön a jövő hétvége..

2010. november 2., kedd

..da una settimana

Egy hete.. Ezt jelenti a bejegyzésem címe. Egy hete vagyok itthon, de mindenféle túlzás nélkül mondhatom, duplaannyinak tűnt, mint a kint töltött két hét. Főleg a munkanapok.. De a hétvége is.
Péntekre eldől egy számomra fontos dolog, vagyis az, hogy mikor fog eldőlni egy még fontosabb dolog. Előbb vagy utóbb, itt is beszámolok róla.
A napokban borzasztóan ki vagyok akadva a családom néhány tagjára. Konkrétabban a felmenőkről van épp szó, akik még mindig azon vannak, hogy a városban, a jelenlegi munkahelyemen tartsanak.. A minap elejtettem egy megjegyzést (a most esedékes és hirhedt leépítésekről volt szó, ahol én kifejeztem érdektelenségemet a munkahelyemmel kapcsolatban, illetve egészen pontosan azt, hogy bánom is én, ha elküldenek..). Erre nagy lehurrogás, na ne mondjak én ilyet, jó az, és amúgy is, mi lesz, ha elküldenek, újra eltarthatnak.. Nos, ezekből arra tudok következtetni, hogy a szüleim totál alulértékelnek.. Először is, azt gondolják, hogy ha netán akaratomon kívül is megszűnne a munkám, nem csinálnék semmit? Nem lennék képes elhelyezkedni, itthon ülnék, és gyászolnám a hivatalt..? Az pedig, hogy ennyire sulykolják, hogy jó ez nekem, és el ne menjek (amellett, hogy nyilván szülők, és a biztonságot akarják nekem, és nekik ez nagyon nagy biztonság, ami eddig volt), szóval ez azért van, mert nem értékelnek többre, csak ennyire, hogy ezt a munkát csináljam még ki tudja meddig, amit már 3 éve, és már 3 éve is bozasztó kevésnek találtam magamhoz képest, hát még most, hogy eltelt 3 év, illetve összesen 4 és fél, hogy itt vagyok, és semmivel sem végzek komolyabb munkát, mint a kezdetek kezdetén.. Pedig szereztem egy csomó tapasztalatot, egy diplomát, egy felsőfokú angol nyelvvizsgát, és mostmár szépen haladok az olasszal is, szóval ők ezt így helyénvalónak tartják, hogy tele vagyok ambícióval, tanulok, a munka mellett, folyamatosan képzem magam, de elégedjek meg ennyivel. Nyilván nem akarom lealacsonyítani a munkám magamhoz képest,nem akarok nagyképűnek tűnni, de ezt egy középiskolai végzettséggel simán el lehet látni (ahogyan egyébként én is kezdtem..). Szóval alulfoglalkoztatottnak érzem magam, a javából.. De sebaj, a nekem mindig jót akaró szüleim arra bíztatnak jó ez, és ne akarjak elmenni. Olyan érdekes, hogy a környezetemben kivétel nélkül mindenki, tényleg mindenki arra bíztat, hogy ha tehetetem, menjek, ezen nem is kell gondolkozni... Biztos egytől egyig mindannyian rosszat akarnak nekem, igaz?
Erről többet most nem is, mert csak felhúz.
Ellentmondás az egész. Abban, hogy tanuljak mindig nagyon támogatva voltam, de ugyan minek tanulnék, ha itt akarnék maradni? A világon semmit nem hasznosítanék az egészből.. És ugyan, mit szeretnének, meddig maradjak itt? 5, 10 év netalán innen menjek nyugdíjba..? Jó ég, rossz volt leírni is..
Na jó, mostmár tényleg lapozok.
De kicsit mégis maradok. Az ellentmondásokról jutott eszembe a gondolat, milyen fura az is, amit e téren az ország sugall: egyszerre cél itt tartani a jó szakembereket, fiatalokat, felvirágoztatni a vidéki kisvárosokat, fejleszteni a kistérségeket. És ezzel együtt cél legyőzni a lokálpatrióta mivoltunkat, és növelni a mobilitásunkat, ha valahol nincs munkahely, legyünk rugalmasak, költözzünk oda ahol van. Mint az államokban, ahol egy család képes egyik napról a másikra felpakolni a családot, és odébbállni, ha a szomszéd államban jobb lehetőség adott a jelenleginél. Tanuljunk nyelveket és szerezzünk tapasztalatot külföldön, vagy maradjunk itt. Ugyanez országon belül.. Kiürülnek a kisvárosok, mert mindenki a jobb és több lehetőség felé húz, a nagyvárosba.. Ami nem csoda, mert a kisvárosok - ugyanennek köszönhetően egyre esélytelenebbek. Hol az (nagyon divatos kifejezést használok) esélyegyenlőség? Sehol.
Na ezen aztán el tudnék agyalni hosszasan.. De azt hiszem nem teszem, mert úgysem változik tőle semmi. Én akkor is Olaszországba vágyom, ha esik, ha fúj. És még akkor is, ha ott sincs kolbászból a kerítés. Úgysem szeretem a kolbászt. :)