ÚJ BLOG

Sziasztok, kedves olvasók, ha még vagytok :)
Úgy döntöttem, új blogot kezdek. Ugyanis, ebben úgy érzem, a kezdeti olasz kalandjaim kaptak helyet, ezek a folyamatos 'helyzetjelentő bejegyzések' pedig nem elégitik ki a közlési vágyamat :)
Több mindenről szeretnék írni, sokféle témában.
Ez az első blogom egy konkrét kalandra, életem egy meghatározott szakaszára született. Mostmár egy másik dolog él, hisz amit most élek már namcsak kaland, hanem maga az élet :)
Ott sokminden más is lesz, de a legfőbb vonal a kinti élettel kapcsolatos gondolataim, kiegészítve életmód / beauty dolgokkal, utazás világlátás ésatöbbi.
Gyertek és olvassatok ott, ha van kedvetek.
www.mytricolorlife.blogspot.com
Sziasztok,
Gréta

hopeful

Ujra Rómában.
Próbálom épitgetni az életem.
Ma a lehetetlennel ellentétben jó álláshirdetéseket találtam (augusztus 19-én Olaszországban ez majdhogynem lehetetlenül hangzik :D). Eleve is, de augusztus derekán meg aztán..
Van Order Entry Telecom pozi ami nagyon menne a profilomhoz, a Randstad toboroz. Aztán, a Haysnél Shipping Assistant pozi, szintén szimpi.
Van most egy Help Desk is, valami multinál, ráadásul a GI Group toboroz, az a cég ahol a torinói anyuka is dolgozik. De a felső kettő sokkal jobban hangzik..
Szóval, CV-k küldve, és várom a fejleményeket.
Azt hiszem, az elmult hónapokban, habár kerestem, valamiért kicsit lemondóan közelítettem ehhez a meló keresés dologhoz. Most törögetem magamban a jeget, és pozitivan nézek előre, össze fog jönni..

Budapest times

Budapesten vagyunk, immáron mind a ketten, Marco szabadságol én viszont dolgozom.

Pénteken back to Rome.

Megvolt a nagy családi Balatoni hosszúhétvége, kicsit fárasztó de jó. Szégyen nem szégyen, a szülőkkel való együttlét mindig fárasztó :D Nemcsak a fordítgatás miatt de a kultúrális külömbségek miatt is. Az olaszoknál nem alap a 11 órakor strandon pálinka vagy sörivás. A lángos és sültkolbász ebédre a strandon szintén nem tűnik nekik a legjobb választásnak. Lefojtva néhány palacsintával. Hát, azt kell mondjam, látszik is a magyar polpláción ez a dolog. Olyan férfit akinek nincs sörhasa nem igen látni. A nők ugyancsak, nagy burjánzó hájcsokrok, az alap látvány a balatonon.. Jó kis motivációs hétvége volt ez, és örülök hogy én magas önkritikával rendelkezem, és benyomom a stop gombot amikor egy két kiló fent van.

Hát ennyit az életmód kérdésekről.

Ami a karrier kérdéseket illeti, még mindig nem történt semmi, nem beszéltünk a főnöknőmmel.

Folytatódik a 'kiábrándulós' tendencia már ami a melóhoz és a csapathoz való hozzáállásomat illeti.

És a felismerés, jobb lenne kint folytatnom, sőt inkább elkezdenem az életem élesben. Rajta vagyok..

Belpaese

Belpaese. Ez Olaszország egyik 'beceneve', ami pedig annyit tesz, a szép ország.

Azt hiszem a fogalom kezdi veszíteni a hitelességét a valóságban.

Épp most tudtam meg, a helyes au-pair lány akit megismertem Rómában, hazaköltözött. Az első család kivitte Szardiniába ahol mindenféle szabadidő nélkül non stop kéznél volt nekik egy kempingben élve civilizációtól távol, fillérekért.. Keresett és talált egy másik családot Rómában ahol pedig az első napokban az apuka kikezdett vele. Szóval elege lett az egészből és hazaköltözött..

Sajnos folyamatosan ezt látom a környezetemben, csalódások, kudarcok és keserves felébredés, ebben az országban nem lehet boldogulni..

Rengeteget agyalok mihhez kezdhetnék ott. Mert rendes meló nincs. A fiatalok tömegesen munkanélküliek és tényleg, újabban már csak stage létezik, telemarketing meg társai.

Gondolkoztam a Helen Doron angol kuckón, de egy vagyon a beindítása. És ha bebukik... Ha nem akkor és szerintem min 10 év mire visszahozza a belefektetett pénzt, legalább.

Valahogy, egyre lehetetlenebbnek látom hogy egy 'rendes' valamirevaló munkám legyen ott és biztos rosszul teszem, de ez van.

Wake up!

Az jutott eszembe a minap - elég ebből. Nem telik el nap hogy ne agyalnék azon mi lesz hogy lesz hogy kellene csinálni ésatöbbi. Egy idő után már belefáradva ebbe az agyalásba most jövök rá - az életem egy görcsölés, agyalás, folyamatosan.

Igy töltöm a napjaim ahelyett hogy jó dolgokkal foglalkoznék, jó dolgokat élnék meg.

Szóval, irányt váltok. Nem görcsolöm túl magam ezen a dolgon. Lesz ahogy lesz. Ha team leader leszek, hiszek abban hogy a feltételek és a pillanatnyi döntésem fognak abba az irányba terelni mert az a helyes irány. Ha a végső döntésem a visszautasítás lesz, akkor pedig hogy annak van meg a miértje.

Amugy, kicsit elment tőle a kedvem. Azt érzem, inkább Rómában kellene megtalálnom az otthonom, hisz Marco oda köt.

Habár, fantáziálgattam már arról, mi lenne ha ideköltöznénk. Abból a lakásból ami kint van itt luxusvillát lehet kapni. Munka pedig mindig van..

Persze ez nem egy könnyű lépés lenne neki. De itt sok az olasz, sok a munka és olcsó az élet. A logikus lépés ez lenne.

Nade egyelőre Rómában vagyunk, és bármi is legyen a jövőben, most és azonnal kell boldogulnom, jól érezni magam és a lehető legtöbbet kihozni a pillanatból.

Szóval, no stress - befejeztem az agyalást.

merre tovább 2.

A merre tovább kérdés még mindig.

Kicsit felforgattam magam körül a levegőt, azt remélve kicsit tisztulnak a gondolataim, - és ami történt még inkább nem értem merre kellene mennem, hol is a helyem.

Egy hete hazarepültem. Haza.. Kezd összezavarodni az identitás tudatom.

Hiányzott Budapest, a 'régi életem'. A kis lakás is. Az iroda. Már annyira kivoltam az otthoni beragadástól hogy fogtam és előrehoztam a jegyem, és egy hete reggel felszálltam arra a bizonyos repülőre.

És most össze vagyok zavarodva.

Hiányzott az iroda. Hát megkaptam. Egy hét alatt volt 16 órányi túlórám, szombati migrálás, és a minap este fél 11-ig tartó, 14 órás munkanap. Itt vagyok, és boldog vagyok így? Hát nem igazán. Inkább fáradt. Talán épp a fáradtság beszél belőlem, de azért hallgatok rájuk hisz ez is belőlem jön.

A kollegák, az iroda hangulata már nem a régi. Kevés munka, ami van azzal pedig idegesítő pörgés, egy projectten már ötvenen dolozunk, amit, anno egyedül csináltam most számtalan kéz visz.

A lakás már nem az 'enyém'. És már nem érzem magam annyira otthon benne. Hisz, miért is kellene hogy otthon érezzem magam. Márciusban, a döntésemnek megfelelően kiköltöztem belőle.

Most pedig itt vagyok, Róma még nem vált otthonommá Budapest pedig már nem az.

De miért kell hogy ez így legyen?

Talán nem kellene arra görcsölnöm, hogy egy kizárólagos helyen legyek boldog.

Talán bezárkoztam mentálisan. És lehet hogy tévedem akkor is amikor a 'szakmai pályafutásomhoz' ragaszkodom. Lehet teljesen boldog lehetnék egy kávézóban, vagy boltban melózva is.

Csakhogy, ha a jövőre nézek, egy év mulva szeretnék már a családalapítás útjain lépkedni. És ahhoz nem ártana egy határozatlan idős munka, amit viszont Rómában most nem osztogatnak bőszen.

És akkor, marad ez a 'fél lábbal még ide tartozom' (ami a munkát illeti, és Rómában még nem kialakult életem. Ami kiborít.

Most túl tele van a fejem mindezzel.

Agyalás folyt köv.

Merre tovább?

Immáron egy hete hogy felkavarta gondolataimat a nagy hir, a nagy ajánlat. És azóta nem azzal küzdök hogy hogyan döntsek. Hanem azzal a 'bűntudattal' ami ezzel jár. Hogy ahelyett hogy az itteni beilleszkedés útját járnám, a Budapesti eladó lakásokat bújom, meg a repjegyeket, nem-e tudnék előbb indulni jó áron. Senkinek nem beszéltem még erről igazán őszintén, mennyire hiányzik a régi életem és mennyire nem tudom bevenni ezt az újat. Most mondom ki, írom le először önmagamnak is. Itt ben töltöm az életem ebben a lakásban. a semmi közepén Róma határában, mellettünk a bárányok legelésznek, de komolyan. A fő probléma a mindennapi munkába járás hiánya. Hogy itt bent vagyok, egyedül, a laptopommal. Hiányzik a reggeli készülődés, hogy felöltözzek, hogy kisminkeljem magam és elmenjel munkába. Ezt már mondtam Marconak rengetegszer és ilyenkor jön a válasszal, hát gyere be az irodába. Az irodába ahol az emberek úgy néznek rám mintha ufo lennék. Az irodába ahol vendég-belépőkártyát kell kérnem. Ahol oda ülök ahova éppen tudok és soha nem áll egyszintben a szék. Nem az én helyem.

Az önállóság hiányzik. Hogy magam tegyem meg az utat az irodába. Leüljek az én székembe az én asztalomhoz, az én telefonom és monitorom mögé. Majd munka után hazafelé azon gondolkozzam, bemenjek-e a Rossmannba vagy a Sparba és mit kell vennem. Szóval, mindösszesen a régi életem.

Most hogy esélyem van arra hogy egy évre visszakapjam egy beárnyékolt nagy nagy mosoly van az arcomon. Berányékolt hisz tudom, ez nem az az út ahova igazán mennem kellene.. Hanem az az út amit én szeretnék, ÖNmagamnak. Most úgy hangozhat, Marco nem is számít. Ez nem így van. Ugyanugy szeretem ahogy az első pillanatban és ugyanúgy összeszorul a szivem ha arra gondolok hogy esténként nem fekszik mellettem. De minden másban az életben túl sokat nélkülözök amiatt hogy itt vagyok és ezt az életet élem - szükségem van a sajátomra is.

De hova jutunk igy? Külön életünket éljük két külön országban? Ha ennyire szeretjük egymást meg kellene találnunk a módját hogy együtt lehessünk fizikailag, boldogan, nem? Vagy éppen, ez a nagy szeret lesz a záloga annak, hogy ez az év ugyúgy el fog telni, minden probléma nélkül mint az elsp kettő, minden tévolság ellenére? És áldozatokat hozunk azért hogy nekem jobb legyen? Na erre szeretnék választ találni.

Nem léptem rá a beilleszkedés útjára ez tény, lehet hogy az én hibám, nem vagyok/voltam elég nyitott.. Pedig próbáltam. Rendszeres melókeresés, havi szinten 10-15 álláspályázat, mindenféle visszajelzés nélkül.. Nehézkes próbálkozások ismerkedés. Miért is nehézkes.. Mert másfél órámba kerül bejutni a központba például és másfél órába visszajutni. Vagy jön értem Marco a metróhoz, mert onnan a busz még 40 percig zötyög ide hozzánk.. és mert aggodik, mert a város relative biztonságos zónájáról beszélünk, ahol viszont fényes nappal törik fel az autót (a szüleimét). És amikor elmegyek végre valahára egy ilyen találkozóra, Marco nővére igy válaszol Marconak: 'Egyedül ment el??". Miért hol vagyunk, Irakban?? Szóval, nem is tudom.

Merre van a 'jó' út? Szeretném tudni..

nagy döntés előtt..

Lezajlott a várva várt nyaralás, kisebb nagyobb zökkenőkkel és sok szép nappal.

Most vissza a valóságba.

És valóban.

Tegnap éreztem valamit már. Olyan vihar előtti csend félét ami már hangoztatja, valami változás közeleg. Valami nagy dolog, döntés vagy hasonló.

Ma megkeresett a főnököm a kommunikátoron, arról érdeklődőtt mikor megyek haza. Mivel elég soká, igy elkezdtünk beszélgetni. Arról kérdezősködött, nem-e érdekelne a távolléte alatti időre a team lead-eri pozi.

Hát elképedtem. Pont én. Aki engedéllyel szedte a sátorfáját és külföldön lapítva elvan és már már alig dolgozik (annyira kevés a munka). Hisz ott van egy jópár nálam sokkal régebbi kollega is.

Mégiscsak elismerik a munkám és az eddigi fáradozásaim. Hihetetlen..

Természetesen, mivel a team nagyrésze Budapesten van ezért vissza kellene helyeznem fő bázisom Budapestre - de már az a tény is osztva a nagyfőnökünkkel, hogy az én magánéletem idekőt Olaszországba, és bizonyos fokú mobilitás flexibilitás biztosítva lenne..

Pénzről egyelőre természetesen nem volt szó, túl korai lett volna erről beszélni.

Rengeteg minden futott át ma az agyamon.

Az, hogy habár eddig semmifélevezetői ambicióm nem volt, és tök fura lenne a kollegáim főnökévé válni, ez mégis mekkora megtiszteltetés, hogy rám gondoltak. Hogy milyen jól mutatna az önéletrajzomban. Újra iroda, elegáns blúzok és szép cipők, és nem az otthoni melegitős meló a diványra kucorodva.

Rengeteg kihivással megspékelve.

Budapest a város amit imádok.

És ott a DE. Marco. Újra kezdődnének a repülgetések sora, a napok kalkulálása, ki mikor megy, hosszu hetek egymás nélkül.

Két év után végre nem kell állandó ingázással élni, itt vagyok itt élek egy szekrényben van az összes ruhám és minden nap látom a párom. (opsz mondjuk ezt fordítva kellett volna irnom :D ).

Aztán, ha a jövőre gondolunk, és azt veszem számítasba hogy hamarosan majd szeretnénk mi is baba projectbe fogni.. vagy sürgősen találnom kell egy melót itt (ami elég nehézkes dolog), határozatlan idejű szerződéssel, vagy akkor már maradni a BTnél és onnan menni maternityre. A magyar helyzet szerint ugyis ott 1 évig kapom a fizetésem 75%-át ami annyira nem is rossz, pláne ha a team lead miatt megemelnék még egy kicsit.

Szóval, alapvetően nem rossz gondolat...

De, a magánéletünkben ez egy visszaforduló lenne.. Vissza a távkapcsolatba..

Nem tudok több gondolatot most levésni, tul sok minden kavarog a fejemben. Majd jövk és tudósítok később.

ez egy cím nélküli bejegyzés

:)

Hihi... Nem volt kezdvem címmel ellátni a bejegyzést. Kicsit elfeledkeztem a blogról, vagyis, tegnap jutott eszembe amikor is 'megkívántam a blogolást', de nem a saját blogomat - hanem sok fashion és beauty blogot olvasgattam és rámtört az ihlet, hogy úgy írnék. De a fashion és beauty blognak itt már kevés értelme lenne, hisz mi pluszt adhatok és itt, Rómában (pláne hogy ugyanugy H&Mbe és Pimkiebe öltözöm mint eddig, a szépségipari termékek pedig szépen átkúsznak ilyen itteni dolgokba (mint a KIKO ami attention, mert függőséget okoz egy viszonylag low cost és nagyon guszti make up üzletlánc).

Nade ezen még gondolkozom mert a szerkesztéshez íráshoz mindig is volt és van is kedvem. Csak ez a blog már annyira erre az 'olasz kalandra' dedikálódott, és kicsit hogy is mondjam 'unom'.

Kicsit néha szégyellem is magam emiatt. Hogy nekem ez nem olyan hű meg háá hogy itt vagyok, mig ismerősők amikor megtudják hogy kiköltöztem, mindig jön a hú meg há.

Kicsit még őssze vagyok zavarodva, és csak annyit fogok fel hogy Marcoval együtt vagyunk végre non stop és már nem kell kéthetente repjegyet foglalnom..

De néha elszégyellem magam hogy nem vagyok a boldogság jelképe hisz annak kellene lennem.

Elnézve azt ami itt zajlik, annak is hálás lehet hogy lehetőséget kaptam csinálni ezt a munkát innen Rómából. Hogy van időm keresgélni az én jövőbeli állásomat, és nem belekényszerülni újra valami au-paires megoldásba amit nem szeretnék. Tegnap jóváhagyták a szerződésem 'átkonvertálását' BTs-sé. Két és fél évbe telt és most eljött végre az idő.

Az identitás és integrálódás terén van hideg és meleg - a fáradtságos nyelvbeli problémák leküzdése és társai. Tegnap volt hideg például amikor a tévészerelőkkel nem igazán sikerült megértetnem magam, hisz ilyen antenna bemenetekből és kábelcsatlakozókból nem vagyok túl penge még az anyanyelvemen se. De aztán, itt volt a mai nap, amikor is egy olasz lány hatalmas rácsodálkozással csatolta vissza: 'nagyon nagyon jól beszélek olaszul'.

Azt hiszem, amikor nem vagyok formában az csak és kizárólag az önmagam bestresszelése miatt van. Amikor pedig nyugodtan beszélgetek és nem próbálok hadarni hogy az olyan olaszos legyen, akkor pedig tökjól megy.

A hullámvölgy a kettős érzés közt állando, mégpedig hogy néha nagyon jól elvagyok így home workinggel és néha az itteni irodával. És neha pedig jön a löket - szeretnék egy 'rendes' itteni melót. Tényleg mázli hogy nem 'kényszerülök' bármit elvállani, a hitelbehajtó call center stageket, 200 euróért havonta (nem vicc, tényleg ennyit fizetnek, és a nemsemmi az, hogy 180-an jelentkeztek rá). Szóval, csak törelmesen várom ami jön :) Közben pedig, talán ujabb bloggerkedésbe kezdek :)

new life has begun

nem vagyok biztos benne hogy jól használtam az igét, 'begin...' :S .. de mindegy is..

Nos ami a lényeg, től vagyok a nagy költözésen és immáron Rómában vagyok és élek. Talán még egyelőre nem tudatosodott a dolog, de valamiért magam előtt is mintha óvakodnék beismerni. Semmi facebook-post, hogy hó én most kiköltöztem, és ide is azért írok mert a kutya se olvassa :D Csak néhányan. De most épp ezért jó ez igy nekem..

A mult héten még történt egy kiakasztó eset a munkahelyen, kitalálták, hogy az a bizonyos ex accountom, a mastercard sz**ban van és hát 50 %-ban, part time visszatennének rá, mellette pedig csináljam a saját munkámat is ami most van. Aha már megint jön a 'ez a hülye úgyis megcsinál midnent'. És mellesleg a mastercardos csapat kb közelharcot vivott / viv, hagy ne akárkit adjanak segítségként, hanem nekik csak és kizérólag én kellek. Az én csapatom viszont azt mondta, teljesen nem adnak vissza.. Puff neki, vitáznak rajtam, miközben a harmadik éve hogy itt vagyok, de nem kapok egy normális, belsős határozatlan idejű szerződést. Igaz épp most vettünk fel a csapatba egy kis zoldfülű pályakezdőt delivery managernek, BTs, határaozatlan idejű szerződéssel. Mindezt megemlítve írtam egy emailt a kedves brit vezetőnknek, aki azóta (egy hete) se mukkant meg. Ezt nevezem..

Na mindegy is, gőzerővel keresem itt az uj álommelómat, mert az elég egyértelmű hogy ez hosszútávon nem fog így menni. Még csak 2 napja hogy megy, de a home workinget nem csipem, ok persze kifested a körmöd napközben meg kiterigetsz as tökjó, de az hogy nem szólsz senkihez egész nap, az nem túl frankó. Az irodát, ahol most vagyok nem éppen csipázom, 'vendégnek' érzem magam, és elég frusztráló, egy üvöltöző hatvanas fószer a szomszéd szobában, és hát, Marcoval is egészégesebb lenne nem igy összeragadva tölteni az egész napot. Kell a sajét élet, saját tér és minden amit éppen igyekszem megteremteni neki, és magamnak. Step by step.

Szóval, nagyon nagyon nyomulok egy uj munkáért és remélem hamarosan csörren a telefon.

noiosooo

Unalmaas..

Ez jellemző mostanság a munkanapjaimra.. Alig van mit csinálnom, és ez azért is ciki mert egy ideje mérik a teljesítményünket az általunk lezárt taskokon keresztül - és hát nekem nemigen van mit lezárni.. Ehelyett plusszfeladatokat varrnak néha a nyakamba, azoktól akik nagyon leterheltek és nem bírják... Miért nem tesznek rám több rendelést akkor :S Ma beszélek a főnökömmel ez igy nem fair.

Találtam egy multi céget, aki most rengeteg ember toboroz Olaszországban, és egy pozit ami nagyon kalasszul klappolna is. Szóval regisztráltam és feliratkoztam, nagyon reménykedem...

Olyan jó lenne azért egy rendes meló. Kezdek mindenféle opció gondolatával barátkozni, de azért a legjobb az lenne, egy rendes munka, amivel rendes, országszinten is normális fizetést kapok. Nem azt mondom, igy ketten egy háztartásban elvagyunk jól akkor is ha én a magyar fizetésemért dolgozom, de azért ez így nem tartható hosszútávon, vagy otthonról dolgozom vagy Marcoval megyek be az irodába.. Kellenének a beilleszkedéshez a szocializációhoz a saját önálló élményeim és munkám, ugy lenne szép és kerek :) Huuu ha én is keresnék annyit mint Marco, igy ketten, nem mondom, már szépen ellennénk :) De a legeslegnagyobb örömöm ebben az lenne, hogy képes voltam önerőből összehozni magamnak egy munkát, Rómában és a karrieremet továbbvinni..

Azt hiszem már képes vagyok elhinni hogy képes vagyok rá :) Egy ilyen multinacionális cégnél tudom kint is magam elképzelni - de tényleg multisban, ahol a prezentációk angolul mennek és nem pislognak az emberek ha nem olaszul szólalsz meg.. Nem az, nem gond az olasz sem, csak például ott van a BT italia ami hiába multi, az emberek 75%-a semennyire nem beszél angolul, a maradék 25 nagyrésze meg épphogy nyekeg .. Szóval, magabiztos lennék, ha az angollal dolgozhatnék, hisz akárhogyis, de az olasz nekem mindig csak egy idegen nyelv - viszont ha a csapatomnak is angolul kell beszélnie akkor kvittek vagyunk :) :)

Amúgy, megint rákeztem az olaszozásra, hisz mindig van mit tanulni... Rengeteget olvasok olaszul most, - a munkakeresés miatt rá is vagyok kényszerülve, a hirdetések nagyrésze olasz.. Felírok naponta egy pár új szót, kifejezést.. Szóval ilyenek.

Na fortuna gyere hozzám, és csörrenjen meg a telefon de már :) :)

preoccupato..

Ami annyit tesz aggódó. És ha o a vége az azt jelenti, himnemú, azaz most Marco-ról van szó. Ami engem illet, egész nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, mig ő pedig kicsit aggodalmaskodónak látom.

Már tegnapelőtt este rákérdeztem, akkor mondta hogy semmi komoly, picit azért parázik, hogy majd jól érezzem magam, és minden rendben legyen. Ok, elhiszem, rajta a para mert egyrészt miatta lépem meg ezt az egészet, és ha rosszul leszek, akkor az sarkalatosan nézve az ő 'hibája'. Másrészt pedig, a házasságánál már megélt egy olyat, hogy a párja elhagyta - többek közt a honvágya miatt. Azt mondta nem tud Rómában élni.. Biztos - bérmennyire jól feldolgozta ezt (még pszichológushoz is járt), de biztosan benne a félelem, nehogy megismétlődjön ez a dolog..

Ma újra beszélni fogok vele - nem akarom hogy ez a para beszőjje a kapcsolatunkat..

Kezdek hinni benne hogy minden a legnagyobb rendben lesz.. Kezdek kapcsolatokat szőni, elfoglaltságok után nézni.. Hogy meglegyen mindkettőn külön kis világa is ahogy eddig is.

Remélem szét fogom oszlatni benne a parákat és minden OK lesz :)

pensierata...

Ez valami olyasmit jelent hogy 'gondolatokkal teli'..

Mostanában ilyen vagyok ami igazából nem is csoda.. Soha nem voltam az a típus, aki csak úgy élt a vilgában. Hadd fejtsem ki :)

Szóval, azt hiszem, vannak olyanok akik úgy élnek, éldegélnek, és vannak azok a tipusok akik folymatosan terveznek valamit, ha nem terveznek, akkor azt tervezik hogy mit tervezhetnének. Tervezik hová lehetne eljutni elutazni ellátogatni, mit lehetne megszerezni, megunkává tenni vásárolni. Egész apró vonatkozáspokban, mint például, hogy mit kell bevásárolni munka után a szupermarketben, át a nagyobb dolgokig, amikre lehet gyűjteni, vagy, éppen tervet csinálni.

Aki nem érti miről beszélek, az az 1-es csapatba tartozik ilyen egyszerű.

Ennek a kettes számú típusnak vannak előnyei és persze hátulütőjei is. Ez ilyen emberek szerintem jó szervezők de talán túl.. 'pensierata'-k.. Azaz, ha épp sok változás, terv megvalósitás kellős közepén állunk, kimerülhetünk abban hogy folyamatosan gondolkozunk valamin..

Én most állandóan ezt teszem..

A költözés, a cuccukkal való logisztika, a munka nagy kérdése, vajon meddig csinálom ezt a melót majd kintről, vajon milyen lesz ott. Nekem ezt lesz az első hogy egy párommal összeköltözöm :)

Nem hiszem hogy gondok lennének, sőt, hiszem hogy nem lesznek, köztünk biztosan nem.

Sok gondolatom kering viszont akkörül hogy milyen lesz majd ott 'élni'.

Egy dolog amitől picit tartok, eleinte, az hogy ki kell hogy alakuljanak a saját dolgaim, az nem járja hogy annyi legyen az élet, hogy munka otthon, vagy együtt Marcoval az irodában majd este otthon, néha program a barátokkal. Szeretném ha mindekettőnknek lenne saját élete is... És ez főleg nyilván rajtam áll, hisz egylőre nekem nincs. De majd lesz.

Szóval, visszatérve a sok sok gondolatra ami néha már kicsit agyon nyom - lazítani fogok rajtuk.. Látom hogy Marco is látja rajtam hogy igy vagyok - nem szeretném hogy aggódjon, hogy terhet tegyen ez rá... Azt akarom hogy azt lássa jól vagyok és amúgy jól si vagyok, csak egy picit pensierata :).

Van úgy, hogy az embernek választania kell, és lemondania valamiről, amihez ragaszkodik, egy fontosabb dolog kedvéért. (...) Ha nem mond le semmiről, akkor soha nem is választ. Aki pedig nem választ, az soha nem fogja a saját életét élni.

Laurent Gounelle

 

Egy picit igy érzem.

Nem is egy dolog van amiről lemondok.

A családhoz való közelség.. Habár már önmagától értetődő hogy önálló életet élek, és nem vagyok otthon, de Budapest Kiskunfélegyháza egyszerűbb menet volt mint Róma Kiskunfélegyháza. Természetesen a szupi diszkont légitársaságknak köszönhetően, ma már ez nem olyan súlyos dolog.. De azért csak..

A barátok. Nem sok van már tényleg. Vannak akik az elmúlt időszakban távolra kerültek és nem elsősorban fizikai távolságról beszélek. Tudom hogy ma már a sok online eszköz által akivel fontos, áthidalható lesz a táv. Eddig is az volt.

A kis önálló lakás.. Miről is beszélek, hisz kint vár minket együtt Marcoval a szép kis csodszép fészek, szeretek ott. De itt is imádtam lenni, és több mint 2 évet töltöttem, hozzámnőtt :) Az első önálló kis kuckóm volt.

A munkahely. A munka mint ahogy irtam egyelőre megmarad de az irodát már nélkülözni kell majd. Hm, be kell valljam, szeretek itt. Néha sok a stressz a levegőben de nem zavar. Tetszik a légkör ami itt van, itt tudok tényleg hatékonyan dolgozni..

Szóval, nemis keveset adok most fel azért, ami viszont kiegyensúlyozottabbá teszi majd az életem.

Elfáradtam a sok repkedésben a szervezkedésben, a bőröndözésben... És mivel, Marco nélkül nem tudok már előrenézni, igy, mindenféle kétely és kétség nélkül lépek most arra amerre lépnem kell.

No mára befejezem mielőtt túl nehézre sikeredne a bejegyzés :) :)

 

 

looking forward

Kezdek egész pozitívan nézni a jövőbe :)

Mostmár szinte 100 %, március 1-én irány Róma, nagy bőrönddel. Apropó, meg kell vennem a jegyem + baggage :) Jujj de furi.

Minden egészen jól alakul, megkérdeztem a bankomat tranzakciókról egyebekről - a telefon szerződésem éppen február közepén jár le - azt le tudom mondani.

Van pár A és B terv, hogy mit csinálhatnék - ezeket ha komolyabbá válnak majd részletezem.

Lassan kezdhetek rendszerezni dolgokat - hisz a lakást bátyámra hagyom..

Szóval, alakulnak a dolgok szépen.

Még 2x fogok repkedni oda vissza mielőtt végleg kimennék. Aztán remélem, olyan másfél 2 hónapig egyáltalán nem kell reptér közelébe se mennem.. Hmm de jó lesz.. Teljes hónap nem telt el az elmúlt közel 2 év alatt hogy nem repültem - és gyakran havonta többször is repültem.. A szeptemberi hónapom volt a csúcs mikor is megjártuk marcoval Görögországot, majd voltam kint Rómában, és a hónap vége felé Londonban a workshoppon..

Ideje egy kis állandóságnak :)

Nem is tudok most sokminden másról beszámolni. Next time..

too tired ..

Jó fáradt vagyok.

A sok gondolat, aggódás, para amit hamarosan bekövetkező változások okoznak.Álláskeresés kutatás nap mint nap.

Ezek vannak most.

Hősiesen bevallom, a feszültség még a kapcsolatunkba is bekúszott - habár a napokban már lehet hogy inkább a közel két hetes távollét sem igen használ.

Ma érkezik Marco.

Nagyjából megszerveztük a februárt nagy nehezen, el se hiszem.. Az utolsó hónap - március elejével kimegyek. Munkahelyen elintézve, lakásomba beköltözik a bátyám.

Szóval, székhely másfél hónap múlva kihelyeződik Rómába.

Úgy sajnálom néha hogy ilyen görcsös vagyok (igen, tudom rajtam múlik). Hogy nem tudom ezt a dolgot ilyen fesztelenül megélni. Izgulok kicsit mi hogy lesz - el kell intéznem jópár dolgot, bankkártya kinti használatáról megkérdezni a bankot, vodafoneos szerződésmegszüntetés és egyebek.

Van már egy extra ötletem is, ha nem csak sima egyszerű melóban gondolkozom csak - egy kis Helen Doron angol kockó.. De ehhez még rengeteget kell informálódnom.

Szóval, izgalmak izgalmak és izgalmak.

Egy dolgot ismételgetek magamnak: Everything's gonna be alright.

..never lose your childish enthusiasm and things will come your way..

Ez azt jelenti: "Soha ne veszítsd el a gyermekies lelkesedésed, így jól mennek majd a dolgaid.." A Napsütötte Toscana cimű filmben hangzik el ez, Fellinitől származik.

Szintén ebben a filmben elhangzó idézetekről volt egy bejegyzésem már, a blogom első postjai közt.

A vonatsinek, amiket előre megépítettek a lehetetlennek tűnő terepen a még nem létező vonatnak és a katicák, amik ébren nem jöttek, az álomból felébredve viszont belepték az illető hölgyet, gyermekkorában.

Jó néha ilyen érdekes gondolatokat olvasgatni - még ha néha talán illúziókkal vannak teli, vagy épp rosszul asszociáljuk a saját helyzetünkre.

De azt hiszem a fenti, az örökérvényű, mindenkire igaz lehet.

Próbálom fenntartani a jó és pozitív hozzáállásomat, ahogyan az évet indítottam..

Néha jókedvre derít ez a spirituális hozzállás, de van hogy ez nem elég.. Mostmár konkrétan érzem, hogy ki kell jelölnöm a lépésemet és menni azután. 2 vegyes nemzetiségű párt is ismerek akik akkoriban jöttek össze mint mi az egyikük már egy éve hogy együtt álnek, a másik pár pedig márciusban lesz egy éve.

De miért is példálozgatok másokkal, miért kell hogy azzal győzögessem magam, hogy tényleg itt az idő.. Hisz ez nem attúl függ más hogyan csinálja és ki mikor hozott döntést.

Csak rajtunk - és mivel én lépek, elsősorban rajtam áll.

A kapcsolatunkban biztos vagyok, a többi pedig majd köré szerveződik.. A biztos pont mi vagyunk, és nem a munka (azt a 2013-as bejegyzéseim bizonyították, hogy a munka semmiképp sem... :D).

Szóval - gyönyörű dátum: március 1-2-ei hétvége.. GO. (még meg kell beszélnem a munkhelyemen és a lakást is elintézni LOL).

Megtanultam...

Mennyi mindent tanultam az elmúlt években. Nem lexikálisan, hanem úgy az életről. Tapasztaltam, edződtem és változtam.

Folyamatosan változtam, nagyot léptem 2011 kezdetén, illetve már 2010 második felében - amikor is kezdtem ezt a blogot..Kilé

ptem a komfortzónából és óriásira feszítettem a határaimat.

Rengeteget formáltak rajtam a sikerek és a kudarcok, az élmények amiket megéltem.

Ami utat bejártam, a kinti kaland, a hazatérés majd a Marcoval való megismerkedésünk - ez mind olyan kerek történet. Marcoval hihetetlen boldogok vagyunk együtt. Csak nem szabad erről megfeledkezni.

A jó dolgok ott vanak körülöttünk - csak hajlamosak vagyunk inkább a rosszakat észre venni.

Mint ahogy, órákat tudtam panaszkodni arról, ez a munkahely mennyire nem becsült meg engem, holott legalább ugyanannyi ellen-példát tudok felmutatni, ami az ellenkezőjét igazolja. A legpozitivabb éléményem a Mastercardos pár hónap, ahol folyamatos pozitiv megerősítésekkel nyomtak és ösztönöztek, igazolva hogy amit csinálok, az jó. Kihívtak és kiutaztattak Londonba - ilyen munkával kapcsolatos utazásban holott csak a team leaderek voltak még csak hivatva. A project manager a mai napig rendszeresen rámír, és nem munka miatt hanem boldog új évet kivánni, - és közölni, még mindig nagyon vár vissza.

Na és visszakanyarodva Marcora - őt is a cégnek köszönhetem, hogy megismertem.

Hajlamos vagyok másokhoz viszonyítani a dolgainkat - minthogy ez vagy az 5 hónap után kiköltözött a párjához vagy neki meg neki meg születik a közös gyermekük.. Kódolt panaszkodás és a 'nekem miért rosszabb' érzések, de el velük, - ugyan, nem mérhető az, mennyire töretlen és mély ami köztünk van Marcoval.

 

 

Megtanultam egy csomó mindent az emberi kapcsolatokról, barátságokról főleg, de még nem mindent.. Még mindig van pár kérdőjel a fejemben.. Vajon a töretlennek tűnő barátságok nem léteznek? Vagy csak nem derült még ki hogy töretlenek? Természetes hogy nem várhatjuk el az idő múlásával ugyanazt a színvonalú kapcsolatot, de mi az ami áthidalható és mi az ami azt jelzi, már nem lesz ugyanaz a dolog? Azt viszont megtanultam, bárhol ott rejtőzhet egy olyan ember aki kedvessá vélhat számunkra. Lehet hogy csak pár hónapig lesz jelen az életünkbe, de a lényeg, hogy belekerült, mert bele kellett kerülnie.

be ok..

Történt valami.. Napok óta pozitív vagyok..

Reményszálak sora - és csupa optimizmus..

Ma elgondolkodtatott a dolog, igazából én már kint lehetnék... Ma egy kolleganőm akinek a párja Németországban van, mondta hogy hamarosan lesz rendes lakás a pasijának, és akkor majd kimegy ő is, erre az ex főnökom: hát menj ki, dolgozol kintről..

Igazából, már 2 kolleganő is kiment tartósan, a UKbe,, egyikük azóta talált más melót, a másikuk június óta így dolgozik kint.

Ma megkeresett a 'volt PM', a mastercardos, és mondta, szeretne 'visszakapni' és amint bejön az a sok sok új project amit bejelentettek, kérni fog jóváhagyást egy plusz emberre és akkor újra csatlakozhatnék a csapathoz. Az ő főnökük egy holland fickó akinek ugyebár teljesen mindegy lenne hol vagyok, egyetlen probléma a telefon lenne, de ha ez működne, akkor még talán be is áldoznék egy kis pénzt saját kontóra is... a semminél sokkal sokkal jobb..

Hm, jó lenne, és egyáltalán nem lehetetlen..

folytatom a be positive attitüdöt és várom a jó szerencsét, úgyis jön.. :)

Új Év - Új lendület

Hm ilyen nagy gyakorisággal sem blogoltam mostanság.. :)

Boldog Új Évet Kivánok mindenkinek!

Furcsa változásokat érzel a levegőben. Az eddig utált januárnak most egész más illata van olyan igéretes és kellemes.

Valamiért azt érzem most érek meg egy csomó mindenre. Most kezdek leválni a félelmeimről, amiket addig annyira hűségesen tartogattam és dédelgettem..

Elkezdtem poyitivan élni.

Tegnap este a szülőknél voltunk, és még Marco nagybátyják családja is ott volt egy barátjukkal, na ez a hölgy tegnap megdicsért, hogy nagyon szépen beszélek olaszul, hogy tanultam meg. Rég nem kaptam ilyen pozitiv feedbacket.. Azért mert kezdtem bezárkózni.. Volt egy kát olyan szituáció ami kellemetlen volt számomra - amikor egy személy körülirására olyan szót használtam ami annyira nem használatos, és akkor Marco cseppet sem gátlásos unokatesója harsány vihogásban tört ki majd ismételte a többieknek hogy mit momdtam nagy hahotázva.. Hát köszi.. Na egy pár ilyen dolog egy fél éve tudat alatt is blokkokat krealt bennem és nem tudtam mostanság nyugodtan és felszabadultan társaságban lenni. És ez tegnap este megtört, nagyon jó érzés, végre..

A munkában is azt érzem, el fog jönni, nem is soká az én időm, talán enm véletlen hogy pillanatnylag ennyire nyugodt a melóm, - hogy legyen időm keresni kutatni és nyomulni.. Igy is teszem. Óriási ez a város és tudom, hogy menni fog..