gli ultimi punti..

Az utolsó bejegyzések.

Úgy érzem, ez innentől kezdve nem hiteles.. hisz nem Itália.. Olyan nagyon nem is kalandozás :) Na jó, nagyjából leírom még, hogy alakul a sorom, de azt hiszem hamarosan befejezem a blogolást (de ígérem, ha netán visszaterel a sors, folytatni fogom).

Szóval, hogyan zajlik az élet itthon..

Nos, zajlik is, - hisz még csak 2 hete vagyok itthon, de már 2x Pesten jártam. De közben elég sok a semmittevős nap, amikor csak lógok - nem szeretném ha ez sokáig tartana.. Igaz, azzal bíztatnak a dolgok, hogy nem fog. Szerdán felmentem a Corvinus állásbörzére, lett is egy interjúm péntekre a Hays-nél (közvetítő cég). És sok más cégnél kaptam bíztató válaszokat, illetve néhány helyen konkrét állásra tudtam leadni az önéletrajzomat..

A Hays-hez egy konkrét pozíció pályázása miatt hívtak be. A csaj már szerdán az állásbörzén gyorsan letesztelte  a nyelvtudásom (igaz olaszul nem beszél, de feltette a kérdéseket angolul, és kérte hogy olaszul válaszoljak :D). Tökjó volt, azt mondta utána hogy nagyon tetszik neki ahogy olaszul beszélek. Aztán pénteken érkeztem a gyönyörű Eiffel irodaházba, közvetlen a nyugati pályaudvar mellett gyönyörű hatalmas irodaház - ami a legdurvább, maga a cég, akikhez keresnek is ott van, ebben az irodaházban.. Ez már jó pont.. A cég egy nem igazán nagy multi, Keleten vannak központjai, Bangkok-ban a fő központ,. De Európában csak Pesten van jelen. Egy webes hotelfoglaló oldal szolgáltatóközpontja. És 2 nyelven beszélő ügyfélszolgálatos kell nekik.. Egy hátulütő van, 2 műszak.. 6-15-ig egy óra szabad, vagy 13-22-ig. Hát nem is tudom.. Lehet annyira nem is rossz.. (csak a koránkelés :S).

Az interjún elmondott a csajszi mindent a cégről, jól felkészített a következő körre, ami már a cégnél lesz (ha lesz). Írtam olasz tesztet, beszéltünk angolul.. És mondta ha esetleg ez nem jön össze, pályáztat máshová is, semmi para.. Már aznap délután láttam a honlapjukon a TATA-nál egy pozíciót ami naggggyon érdekelne (market research analyst), és írtam a közvetítő csajnak, hogy nagyon érdekelne ez a pozíció.. - viszont a kapcsolattartó a Hays honlapon láttam, ennél a pozíciónál nem ő, valaki más.. Vissza is írt gyorsan, hogy azt kéri ne jelentkezzek a honlapon a TATA-s pozícióra, majd keres ezzel kapcsolatosan hamarosan. Szerintem emiatt, hogy nem ő a kapcsolattartó, biztos ő maga akar kiközvetíteni.. Vagy ki tudja..

Szóval ez most nagyon jó, hogy a Hays-nél így "bemutatkoztam", náluk nagyon sok a többnyelvű állás.

Egyéb mesélnivaló, nem igazán, telnek a napok, próbálom rávenni magam az olaszozásra angolozásra, de kicsit nehézkes.. Valójában egy olasz üzleti nyelvkönyvre lenne szükségem, de nem igazán találok..

De nagyon csak "átmenet-érzésem" van, érzem, hogy nem itt lesz a helyem.. Csak ámulok bámulok a kisváros megszokott dolgain, hogy ki kivel, meg mennyire nem változott itt semmi.. Ez elől akarok menekülni.. Jó lesz Pesten, úgy érzem.. Már ezalatt a 2 nap alatt is rájöttem, ahogy fent jártam, hogy nagyon tetszik.. Már nem érzem azt amit régen, "kislány a nagyvárosban".. Szóval, Budapest, jövöööök :)

a casa..

Itthon..

Hát hazaértem.. Itt vagyok.

Fura.. Az első hét igen betegesen telt.. Keveset mozdultam ki..

Péntekre azért összejött egy buli.. Jó volt, végre a barátnőkkel..

Nagyon vegyesek az érzések..

A lényeg, hogy ne húzódjon el ez a már nem ott, de még nem is életem új helyszínén.. Valamiért érzem és tudom, hogy nem fogok Félegyházán maradni.. Kinőttem,. annyira megszerettem a nagyvárosokat, és a karrier-igényeim itt nem megvalósíthatók.. Közben a két legjobb barátnőm azt mondják, nekik az a megérzésük, hogy az olasz kaland még nem ért véget.. Nem tudom.. Én nem érzek semmit.. Vagyis, azt hiszem, nem akarok érezni semmit, nem akarom gyászolni a hazatértem, próbálok nem gondolni arra, jajj milyen jó volt kint, mert nem jó semmire.. 

Arra koncentrálok, hogy végre előre haladjak, megcsípjek egy nagyon szuper melót, és szépen kialakuljon az új életem..

Közben mindenféle dilemmával szembesültem.. Pl, nyalvvizsga, tegyek, ne tegyek, középfok, felsőfok, az is dilemma, hogy merjek.e jelentkezni a felsőfokú, folyékony olaszos pozíciókra.. De jelentkezek, szóval, önbizalom már megvan, de nem ártana, ha ezt valami alátámasztaná :) És ki tudja mikor, mihez kell majd a nyelvvizsga, na erre gondolkozni kezdtem, akarok még tanulni is, sőt, a Félegyháza - Budapest viszonylatban való utazgatáshoz jó lenne ha lenne egy diákigazolvány, be kellene íratkozni valami suliba (ilyen kis apró fuvallattal indult), erre tegnap este találtam egy szakot, ami nagyon nagyon csalogat, főleg, hogy mesterképzés, levelező, de államilag finanszírozott (szóval ingyen lehetne egy mesterdiplomám) ráadásul nem akármilyen, nemzetközi tanulmányok - ami az angol önéletrajzomban annyira vagány lenne :D international relations :D

De közben az a baj, hogy nem tudom, jelenleg a versenyszférában való felvétel során hátrány vagy előny a folyamatban levő tanulmányok..

Igaz, ez februárban kezdődne, most kellene jelentkezni november közepéig, és ha februárig találok munkát, talán nem is kellene említenem, meg hát levelező, péntek délután-este meg szombaton van oktatás, de ki tudja.. Ez a baj, fogalmam sincs, a versenyszférában, a multiknál hogy veszik a saját tanulmányokat.. :S

Jah és 2 felsőfokú nyelvvizsgát kell produkálni a végére (2 éves a képzés), nah jó, az angol megvan, olaszból meg azt hiszem közel járok hozzá..

Szóval nem tudoooom, nagy a dilemma, szívesen fogadnék tanácsokat... :S

Az első most a munkahely, hogy megtaláljam a nekem valót, és elsősorban oda akarok koncentrálni, de közben nagyon szívesen tanulnék is.. Lehet tavaszig kellene pihentetnem az ötletet és jelentkezni a normál szeptemberben indulóra.. Hisz ki tudja még hova sodor az élet (ez Pesten lenne, a Zsigmond Király Főiskolán).

Vááá, nem szeretem az ilyen dilemmát..

Hisz most semmi másra nem szabadna koncentrálnom, csak a munka-projektre.. Mondjuk, csinálom is rendesen, az önéletrajzom - 3 nyelven már olyan gyönyörű, hogy jahhjj, és az excel táblám a jelentkezéseimmel egyre csak hízik és hízik.. Tényleg sok helyre beadtam már - és épp ezért kicsit furcsálom is, hogy még nem hívtak sehová.. Jövő héten meg kell törnie a jégnek.. Komolyan mondom, olyan szívesen mennék már interjúra :)

Nah majd jön, aminek jönnie kell.. Írok majd még néha néha, mégha nem is hiteles már így a dolog, hisz nem kalandozok és nem Itáliában :D

quasi finito..

majdnem vége..

Nagyon a végéhez közeledek..

Holnaptól kezdek pakolni.. 

A finálé örömére jól megfáztam.. Szép..

Nem vagyok toppon.. Ma reggel szép fotókkal indult a nap, Davide új képei, egy új csajjal.. Nem mondom, állatira feldobott..

Lehet hogy írnom kellene egy könyvet az olasz pasikról.. Sok-sok tapasztalattal rendelkezem a témában.. :S

3 típust tudnék megkülönböztetni:

1. az igazi szoknyavadász bastardo (ebből nagyon-nagyon sok van..). Aki előszeretettel falja a nőket, mindenféle szégyenérzet nélkül, vadul éli az életét és nem tud lentebb adni a szórakozási és hódítási igényeiből, úgy érzi ez jár neki...

2.a "ciao bella" ugyancsak nagy hóditó-ösztönnel bíró ragazzó, aki már kevésbé veszélyes, de azért a bókolás, és a hízelgés alapeleme, viszont érzelmesebb, szentimentálisabb..

3. a normális, korrekt olasz pasi (nah nekem ilyennel nem volt dolgom :D, de más példájából látva, létezik, csak ritka.. )

Jó persze, nem lehet így kategorizálni az összes pasit.. De én kb így tudnám összefoglalni a pasikkal való tapasztalataimat..

Úgy érzem sokkal jobban kategorizálhatóak, mint a magyarok, egyébként.. :D

Sok pályázatot elküldtem már otthonra, remélem a legjobbakat.. Lesz egy virtuális állásbörze is, amin online leszek, és nagyon bízom benne, hogy hamar jön az áhított lehetőség..

Próbálok pozitívan nézni a jövőbe.. 

Gondolkodtam, hogy írok egy olyan bejegyzést, hogy 'ami hiányozni fog Olaszországból", de úgy érzem, állatira lehúzna.. :) Így írok egy olyat, miért lesz jó hazatérni... 

Nos..

 - végre egy kis idő csak magamra, barátokra, lazításra, tanulásra és jövő-építésre.. jah és egy kis utazásra is, akár..

- süthetek pizzát (itt a lakásomban nem volt sütő..), jah és akkor lasagne-t is csinálhatok :)

- kibeszélgethetem magam a legfontosabbakkal :)

- nyitva áll előttem a jövő, bármit csinálhatok.. Bármikor kiderülhet hogy álláslehetőségem van Pesten, vagy Győrben, vagy Veronában (nah annak örülnék), vagy Bristolban -  és megint egy új környezetbe csöppenek

- niente hiszti, niente gyerekbőgés, niente követelőzés és feleselés..

- vásárolhatok (írtam már múltkor, nem vettem mostanában semmit, mert annyira sok a cuccom, nem akarom gyarapítani...)

- aktív társasági életet élhetek (amit Torinóban mulasztottam, be kell hogy pótoljam..)

- szoláriumba mehetek (itt horror-drága)

- elégedettséggel tölt el a tudat, mikor látom a szépen elegánsan öltözött irodából jövő-menő nőket, hogy hamarosan én is ilyen elegáns hölgy leszek :) - jah tényleg, csináltatni szándékozom egy új szemüveget, az office-viselet részeként :D

 

Most ennyi jutott eszmbe, de  lehetne sorolni, biztosan.. Azt hiszem ez a titka mindennek, a jó dolgokra koncentrálni, ezáltal szép jelent kreálni, valamint előre tekinteni, és hinni a mégszebb jövőben :)

sto benissimo

nagyon jól vagyok :)

Végre, tényleg.. Teljesen..

Abszolut békében az úttal ami most rám vár.. 

Várom, hogy hazamenjek. Találkozzak a számomra fontos emberekkel, akiket az utóbbi 9 hónapban alig, vagy egyáltalán nem láttam.. Jókat beszélgessek. Pár napot édes semmittevéssel töltsek. Ugyanakkor belevessem magam a "jövő-projektbe". Állásinterjúra menjek. Érzem, hogy vár egy szuper meló valahol, szinte látom magam egy klassz irodában, ahol végre kamatoztatom az összes tapasztalatom, tudásom.

Várom, hogy utazzak. Prágába. Talán Londonba. 

Hogy folytassam a nyelvtanulást, a leendő munkahelyemen tovább fejlődjek. Már fontolgatom melyik nyelvet választom ha az olasszal végzek.

Jah és hogy vásároljak.. :D Nő vagyok a mindenit :). És az utóbbi időben semmit nem vettem szinte magamnak, félek a csomagolástól.. :)

Furcsa.. Annak ellenére, hogy nehéz időszakon vagyok túl, most tényleg "kiegyensúlyozódtam". Nem pánikolok már, csak bennem a teljes hit és bizalom, hogy minden szuperül fog alakulni.

Örülök, hogy végre egy ilyen bejegyzéssel szolgálhatok :)

"Az utazást választottam, amikor észrevettem, hogy az életem már nem olyan, mint egy folyó, amely a tenger felé igyekszik. Azért döntöttem így, mert körülöttem minden azzal fenyegetett, hogy megáll és egy helyben toporog. (...) Mindenki nap mint nap azt tapasztalja, hogy életének újabb és újabb fordulópontjához ér."

Coelho - természetesen :)

va avanti..

megy tovább...

Az élet megy tovább..

Megkaptam az elutasító választ Milánóból..

De jól vagyok, teljesen.

Tegnap találtam egy gyönyörű gondolatot:

"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon.Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom.- Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között,hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet."

Így érzem.. 

Nem vagyok csalódott, nem érzem, hogy mindennek vége, mint ahogy azt gondoltam pár hete, amikor arra gondoltam, hogy haza kell mennem..

Már jelentkeztem Pestre, egy multi szolgáltató központjába, olaszul és angolul beszélő jelölteket keresnek.. Újra és újra egyre erősebben érzem a nagy igazságot, nem számít hogy hol vagyunk, az számít, hogy érezzük magunkat.. Bárhová is visz az élet, az a lényeg, hogy megtaláljam azt a munkát, amire vágyom, és legyenek körülöttem olyan emberek, akikkel szívesen vagyok.

Nagyon hiszek a sorsban, tudjátok, de valójában ez az én döntésem is.. Amit az úton gyűjtött tapasztalatok alapján hoztam. Maradhatnék Olaszországban, ha csak az számítana, hogy itt legyek, bébiszitterkedhetnék tovább.. De ráébredtem a saját igényeimre, mennem kell a vágyaim után.. 

Felderített egy Budapesten élő olasz fiatalember is.. Mi csoda, Davide-nak hívják.. A nagy közösségi portálon "ismertem meg". 3 éve Pesten él, és nagyon szereti.. Azt mondja, szívesen van ott.. Jó munkája van, klassz helyen lakik, rengeteget szórakozik.. Mi kell több.. (már jelezte hogy ha hazaérek, találkozhatnánk.. :D).

Szóval, irány haza.. Nem bánom.. Kezdek békében lenni az élet kifürkészhetetlen kanyaraival szemben.. 

sofferenza

szenvedés..

Szenvedés a bizonytalanságtól..

Hogy mit csinálok és hol leszek pár hét múlva..

Az a baj, néha rámtör a reménytelenség, és félek, hogy nem történik már semmi, hazamegyek, aztán szenvedek..

Tudom.. Nem szabad erre gondolnom.. Mert amitől félünk az bekövetkezik.. 

A milánói munkáról semmi.. múlt szerda óta várok.. 

Nem akarok pánikolni, de folyamatosan rámtör..

Próbálok "kedv-derítő" terveket szőni azesetre, ha nem lesz semmi, és hazamegyek. Utazás, az áhított Prága.

A firenzei nyelvtanfolyam rengeteg pénz, ez az egy baj van vele.. :( Áhh ez az átkozott pénz, e körül forog minden, sajnos..

Nem tudok sok túl vidám dolgot írni.. 

Azt sem tudom miért írtam ezt a bejegyzést.. Semmi mondanivalója.. Nade mindegy, ha már megírtam, hát tessék..

Legalább egy kis "erőidézetet" keresek mára...

Minden egyes nap esély arra, hogy életünket jobb irányba fordítsuk.

Gary Chapman

... aha, és hogyan?? ..

Az élet legcsodásabb ajándékai általában viszontagságokba csomagolva érkeznek.

Richard Paul Evans

Szedd össze magad! Az élet szép. Mindened megvan, amire csak vágysz. És nagyon jól tudod, hogy (...) az élet igazán gázos pillanataiban egyedül vagyunk.

Guillaume Musso

Bizonyos munkákat csakis küzdelem árán lehet elvégezni. Ezért van az, hogy a boldogság gyakran épp ott vár ránk, ahol fájdalmat kell elviselnünk. És a legnagyobb kínszenvedés gyakran épp a legnagyobb diadal előhírnöke.

Naomi Alderman

.. nem is keresek tovább, legyen ez a végszó.. ebben bízom.. 

le dramme della vita

.. az élet tragédiái..
Igen, sorra fel kell dolgoznunk a negatív dolgokat is.. Mint ahogy az áhított hívás nem érkezik.. Vagy egy szépen induló kapcsolat nem úgy alakul, hogy azt vártuk.. De aztán mindenen túllendülünk szépen lassan..
Nem tudom van-e esélyem még a telefonhívásra a cégtől.. Annyira biztam benne.. Nem is, bízom még mindig, csak a napok telnek, nem történik semmi, egyre közelebb a vége, és aztán haza kell mennem.. Persze jó is lesz, de közben állatira idegesít, hogy úgy megyek haza, hogy nem tudom, mi lesz, visszajövök-e.. Félek, otthonról már közel nulla eséllyel indulok az itteni munkaerőpiacon..
Az álláspontom nem változott. Szellemi munkára vágyom végre. Igazi feladatokra és kihívásokra. Akármennyire is szeretnék itt maradni, ennek a "karriernek" - végre - vége..
Próbálok még nagyon hinni, de kicsit veszítem a reményt.. Talán épp most fognak hívni, amikor már nem annyira számítok rá ("a jó dolgok akkor jönnek, amikor nem számítunk rá"). Vagy legyen rajta minden gondolatom, még mindig, hogy bevonzzam a jót?? (Secret - Vonzás törvénye). Kis ellentmondás a két nézet közt :)
Kicsit kétségbe vagyok esve :S
Szeretnék következő alkalommal egy extra szuper-vidám bejegyzéssel jelentkezni....

attesa

Várakozás..

Megint nagy várakozásban vagyok.. 

Az előző bejegyzésben említett várva várt hívás megérkezett.. Most a következőt várom.. Szerdán hívtak a milánói cégtől, majd' negyed órát beszéltünk a HR-es nővel (olaszul, ahhoz képest hogy a hirdetés angolul volt, és angol-magyar nyelvtudást várnak csak el - nah nem baj ez, legalább hallották, hogy olaszul is beszélek.. :D). Az elmondottak alapján egy számomra kicsit idegen területről van szó, de tetszik, nagyon nagyon szívesen megpróbálnám.. A nő ennyit említett kisebb kétségként a részükről, hogy nincs a témában munkatapasztalatom, de abban reménykedem, ha felhívtak, elmondtak mindent, akkor talán mégsem olyan nagy gond ez. Kihívás lenne, az biztos, és korrektnek tűnik nagyon a cég, 3 hónap próbaidő, azután pedig állandó szerződés, ha minden jól megy, és fix fizetés a kezdetektől. Azt mondta a nő, hogy beszélnek rólam a főnökével, majd jelentkezik, minden esetben. Nagyon bízom benne, szorítsatok.. Nem mondom, hogy vissza nem térő alkalom, de mégis, közel áll ahhoz... :) Reméltem, hogy nem kell egy várakozással teli hétvégét végigálnem, péntekig visszajeleznek, de sajnos még nem jött hívás.. 

Az olasz nyelv szépségei.. Ejhh.. Néha néha egy-egy olasztanulással töltött óra után azt érzem, csak egyre inkább összekavarodom.. Állati nehéz a nyelvtan.. Persze, az olaszok azzal nyugtatnak, hogy ne foglalkozzam a nyelvtannal, az olaszok nagyrésze sem beszél helyesen, de én szeretnék szépen olaszul beszélni.. Ami annak ellenére, hogy itt Torinóban a családdal nem beszélek olaszul, mégis fejlődött, a hanglejtés, dallamosság, főleg mert az anyuka olyan kellemesen beszél olaszul, és azért elég sokat hallom - hisz ők a családban nagyrészt mikor ott vagyok is egymás közt olaszul beszélnek - hogy szépen rámragadt.. Jelenleg már majdnem a teljes olasz nyelvtant megtanultam, legalábbis egy nyelvtani összefoglaló alapján, de mostanság néha néha tényleg akkora káoszt érzek a fejemben.. :) Nah majd ülepszik.. és összeáll.. :) De mi lesz a tankönyvsorozatom 3. részében, arról fogalmam sincs, mert most a 2. végén járok, és úgy csak azt kérdezem magamtól folyamtosan "mi jöhet még??" :D

Magánélet.. Tegnap ragazzo 2-vel megint együtt voltunk.. Elég jó vele.. Óriási és gyönyörű lakása van.. Az első gondolatom az volt "tuti nem ő takarítja". 100% hogy bejárónője van.. És ez volt egy ilyen "elriasztó" tényező.. Valamiért kicsit vonakodom az ennyire pénzes pasiktól.. Tudom, őrült vagyok.. De tényleg..Persze megint volt "vuoi sposarmi" meg társai (=hozzám jössz feleségül..).. Ki tudja, lehet nem viccel.. Hááát, nem fiatal már a kedves, az is igaz.. :)

Davide írt tegnapelőtt újra, Hogy mi a helyzet a melóüggyel. Aztán a válaszom után pár órával, éjfél körül írt, hogy képzeljem el, még mindig az irodában van.. Jó, és?? :D OK, sajnálom meg minden.. De még jobban tudnám sajnálni, ha az utóbbi hetekben ezt gyakrabban jelzi, hogy szegény mennyit dolgozik (és esetleg érzem kicsit, hogy szeretne velem találkozni, csak ennyire gázos időszaka van..). Mert megértek én mindent, csak adjon rá esélyt, hogy megérhessem.. :S Nah jó, nem nagyon akarok már ezen agyalni.. Mert egyértelmű, " nem akarásnak nyögés a vége".. Nah ő mág csak nem is nyögött.. :D

Talán azért van ez az egész, mert mennem kell Milánóba, és nem szabad, hogy valami pasi megingasson a karrieremben, és megakadályozzon a lépéseimben.. Nem is bánnám, ha így lenne.. Ha minden jól megy, összejön a meló, hamarosan visszamegyek Milánóba, ahol már nem teljes idegenként kell "beszoknom". Igaz, szívesen mentem volna egy teljesen új városba.. Nah jó, nem válogatok, ha jön ez a meló, elmondok egy imát az égieknek (nem is, még most elmondok, hogy összejöjjön :D). És ha így lesz, megint gyönyörű 2-3 hét vár rám.. Milánó, lakáskeresés, bye-bye Torino és egyebek.. de nem baj, így a jó, gyere káosz, imádlak.. :D

...una cosa importante che ho imparato nella vita: sempre va avanti...

"Egy fontos dolog amit megtanultam az életről: mindig megy tovább"

Én fordítottam, lehet hogy nem teljesen tökéletes.. De mindegy is.. Az üzenete a lényeg.. Bármilyen mélyen vagyunk, mindig kivezet belőle valami.. A legjobb ha saját magunk, nem valami körülmény.. Hisz fürödhetünk saját bánatunk sarában, attól semmi nem lesz jobb, sőt.. Vagy eldönthetjük, igenis, talpon maradok, és elhiszem, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni.. Ahogyan kell, hogy alakuljon.. 

Tegnapelőtt este úgy feküdtem le aludni, hogy egy kedves barátom tanácsára - átprogramoztam az agyam.. :D A secret alapgondolatára építkezve elhittem, hogy igen is, holnap siker ér.. Nos, volt egy üzleti találkozóm (semmi érdekes, kamu network rendszer .. ), visszajeleztek egy nagyon jó helyről, hogy erősen érdeklődnek utánam, de hajlandó lennék-e visszaköltözni Milánóba, és délután írt egy smst még Davide is.. Hogy hogy vagyok, sajnálja, hogy nem találkoztunk egy ideje, hogy megy a munkakeresés.. Óhh egek, éreztem amúgy hogy előbb utóbb jelentkezni fog, de hogy ennyire utóbb?? mit gondol, mi ez az egész?? Felháborító.. tényleg :) Közben már elígérkeztem egy randira a comói pasival is.. Ott van az Alassioban megismert hapsi is.. Szóval zűr hátán zűr.. (kalandozások Itáliában, szó szerint, :D :D)

Hagyjuk is a pasikat.. 

Munka.. Szóval van most ez az emailes dolog, amiből nagyon várok egy telefont, légyszíves szorítsatok, illetve szintén egy másik, Milánó közelében lévő cég keres magyar nyelvű ügyfélszolgálatost, oda is jelentkeztem..
 2 hetem van.. (az amerikai csaj kiírta a facebookra, hogy október 11 Torinó, csak innen tudom, de jelezni felénk, a családnak, vagy nekem már elfelejtette - jófej, mi.. értem már miért akartak volna inkább engem itt tartani.. ). 

Kéretik mindenféle pozitív energia Torino, Piemont, Italia irányába küldeni.. :)

meglio..

jobb..

Jobban vagyok..

Még ha munkatéren semmi hír és újdonság.. A bevált taktikát alkalmazom, rábízom magam a sors fordulataira.. Én mindent megteszek azért hogy itt találjak munkát, ha pedig nem, biztos nem véletlen.. 

2 vagy 3 hetem van még, most várom a régi au-pair-lány válaszát, hogy mikor akar visszajönni.. Aztán ha nem lesz semmi, hazamegyek, talán eljövök 1 vagy 2 hétre a Scuola Toscana-ba, ahol voltam tavaly októberben is.. Ami egy vagyon, de legalább hasznos, és kicsit feltöltődhetek Firenzében.. Aztán pedig a szokásos.. "meglátjuk".

Kisebb alakulás a magánéleti vonalon, ami szintén hozzájárul, hogy jobban vagyok, találkoztunk újra az Alassio-ban megismert pasival.. Kellemesen csalódok, minden alkalommal, tegnap konkrétan pár óra alatt több bókot, kedvességet és törődést kaptam tőle, mint Davidétől összesen.. Figyelmes.. Kérdezte, hogy azon a bizonyos randin, amikor megcsókolt, érezte hogy kicsit tartózkodó vagyok, így van-e.. Aztán elmondtam neki a Davide-dolgot persze csak körvonalakban.. Megköszönte az őszinteségem.. Rengeteget beszélgettünk, többet, mint Davideval 5 randi alatt. Szóval, azt hiszem jó alapot adott Davide hozzáállása a dolgokhoz, hiába voltam oda érte.. Giorgio - az új ragazzo, már felajánlotta hogy ha ideiglenesen szükséges, nyugodtam mehetek hozzá.. De mondtam, hogy ha meló nem lesz, nem maradok, maximum ha időközben ugrik be valami, és az au-pair-lány már érkezik, nekem meg mondjuk interjúm van, vagy ilyesmi, akkor talán.

De a fő a munka most.

Az a helyzet, hogy kezdek megbarátkozni mindenféle lehetőséggel.. A lényeg hogy végre olyasmit csináljak, amit szeretnék.. Így regisztráltam már néhány magyar állásportálon, HR irodánál, sőt találtam egy nagyon jónak tűnő lehetséget, egy óriás multinál, Pesten, angol és olasz nyelvtudást várnak el. A jövő majd eldönti.. 

Szorítsatok értem, azért jó lenne, ha nem érne véget ilyen hirtelen az olasz kaland...

vi ringrazio

köszönöm nektek..

Az utóbbi napokban rengeteg bíztatást kaptam nemcsak kommentben, hanem emailben, facebookon, nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek ezúton is.. Sokat jelent ez nekem, hogy olvastok, meghallgattok, és visszajeleztek, hisz most nem nagyon van kihez fordulnom..

Még mindig semmi.. Egyre reménytelenebb a helyzet, a napok telnek, és semmi.. Pedig tényleg mindent megteszek, naponta több oldalon regisztrálok, keresek, nagyon, de semmi még.. Nah jó, valamennyire nyilvánvaló is, hogy nem megy hipp-hopp.. Csak mit tegyek.. Ha hazamegyek, kis eséllyel jövök vissza.. Itt maradni? hogy? vegyek ki egy albérletet (amit egy hónapra talán ki is tudok fizetni), és aztán?? Laura, anyuka erre bíztat, azt mondja, a jövőre nézve jobb lenne keresni akár valami S.o.S bármunkát, vagy akármit, és maradni, mert ő biztos benne hogy lesz munka. Mert ha visszamegyek, ez a karrierképemben nem túl ideális, hogy eljöttem 9 hónapot itt voltam, au-pairkedtem, majd visszamentem..

Fogalmam sincs..

Mindenben gondolkozom már.. Más országokban is.. 

De azért szeretnék itt maradni, ez az elsődleges.. 

Davideról nem is írnék.. Nincs mit.. Rájöttem, egy önző dög (idéztem a Csak szex és más semmi örök klasszikusból..). Arra kellettem neki, hogy ha nincs jobb dolga, egy-egy este hív, és befedtem a hiányt a színes programokkal teli életében.. Semmi több.. De rohadtul nem kíváncsi, hogy vagyok, mi van velem. Pont. Helyette van a kitartó comói pasi.. Aki annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben elég erősen "lesz...m" szegényt, még mindig ír és próbálkozik.. Ma viszont felháborodva rámírt, hogy mostmár lehet ki kell törölnie a számomat és a facebookról is, mert ő állandóan ajánlja, hogy jön, és én soha nem hívom.. Igaza van. Júliusban is, (csak akkor jelent meg Davide..), számtalanszor írt hogy mi a helyzet, mit csinálok hétvégén. Augusztusban jött volna Alassióba is látogatni, és most megint Torinóba.. Eljönne 300 km-ről nagyon szívesen.. Míg Davide 3 km-ről sem bír... Nah itt a különbség.. Csak kicsit furi nekem ez a pasi.. De, ha jobban belegondolunk.. Minden pasi furi.. van amelyik kevésbé, van amelyik nagyon.. :)

De nem köt le a magánéletem.. Inkább úgy egy az egyben az egész jövőm, ami foglalkoztat.. És nem hagy nyugodni.. Nem vagyok vallásos.. De lehet hogy este elmondok egy imát.. :) Komolyan.. Pánik van, erősen..

amici

Barátok..

Hiányoznak.. Egyre jobban gyötör a dolog..

A régiek, az igaziak Magyarországról..

Az újabbak, Milánóból..

És végül a legújabbak, akik meg nem léteznek..

Egyre inkább úgy érzem, tévedtem, hogy nekem mennyire jó itt Torinóban, és talán jobb lenne továbbállni valahova.. De hova? Ahova lehetőségem adódik..

Kutatás, még mindig.. 

Elvetemült dolgot tettem, visszaregisztráltam az au-pair-worldre.. Holott, ha kicsit őszinte akarok lenni magamhoz, vagy esetleg csak visszaolvasom a bejegyzéseimet, rájöhetek, hülye ötlet.. Beírtam Spanyolországot és Olaszországot, rám is haraptak, 2 olasz és 3 spanyol ajánlat érkezett pár óra alatt... Nah, valamiben még jó vagyok.. :D 

Nem tudom.. Nagyon gondolkozom, mi a jobb és mi a rosszabb..

Ha nem találok semmit, hazamenni, és otthonról keresgélni.. Vagy otthon kipróbálni, mit ajánlanak az olasz és angol nyelvtudásért.. De úgy érzem, a 9 hónap au-pairkedés után visszamenni.. Olyan.. illúzióromboló.. Hogy nagy lendülettel kijöttem, hogy szerencsét próbálok, és csak ennyi lett az egész.. 

Vagy maradok ilyen áron - ha az elkövetkezendő hetekben semmi komoly nem jön össze, és még szenvedek egy kicsit au-pair-ként.. Amivel annyi a gond, hogy 98%-ban az au-pair a családdal él.. Én itt Torinóban a 2%-ot erősítem a külön lakással, ami egy áldás.. És nem hiszem, hogy képes lennék újra egy idegen családhoz beintegrálódni, emlékszem hogy szenvedtem Milánóban ettől..

Szóval ezt meg kell fontolnom.. 

Bejelölt a facebookon az előző au-pairlány -  aki mint kiderült visszajön valóban, sőt úgy éreztem már sürgetőleg érdeklődik, hogy nem-e jöhetne előbb.. Szóval ez az esély kilőve, amit a család mondott, hogy ők nagyon örülnének ha nem jönne vissza és én maradnék náluk..

Érdekes, ez a lány anno júniusban panaszkodva mondta hogy jó itt, de nincsenek barátok.. Ehhez képest megnéztem a Torinó albumát, csupa party, buliképek.. Akkor az én sekélyes életemhez mit szólna amit művelek.. Ma is, szombat este van és itthon ülök.. Nah jó, szakad az eső, szóval.. (természetesen eljött a szabadnapom ideje, hogy is ne..). 

Szóval felismertem a frankót, lehet mégsem itt a helyem.. Davideval azóta sem találkoztunk, itt vannak a szülei, szóval fogalmam sincs mikor látjuk egymást, ez is lehet egy jel, a távolodás, hogy semmi se kössön ide.. 

De lehet bennem van a hiba.. Sokkal nyitottabb életet kellene élnem, keresnem az ismerkedési lehetőségeket.. Nem tudom.. Lehet én tehetek az egészről, hogy most így szenvedek, és csak rajtam múlik minden.. Vagy éppen nem, és ezek az irány-mutatók, hogy valahová más helyre kell orientáódnom... Ki tudja.. Ez még titok..

past and future

(aktív blogoló lettem.. de ez most rengeteget segít nekem, hogy van hová leírni a gondolataimat - ha már elmondani nem nagyon tudom senkinek..)

Múlt és jövő..

Tudom tudom, Carpe Diem, élj a mának.. Ez nagyon igaz.. De kicsit elgondolkoztam a múlton és mindazon ami történt, a döntéseimen és az életem eddigi fordulatain.. Amik meghatározzák a jelenemet és a jövőmet..

És tudom, tudom, a múlton agyalni, nem, sopánkodni meg pláne nem szabad, felesleges.. Ma mégis azon jár eszem, ha újrakezdhetném 18 éves koromtól, mennyire másként csinálnék mindent.. 

A jelen tudatában egész más pályát választanék.. Annak idején kétszeri sikertelen felvételi után úgy döntöttem, elég volt, elkezdek dolgozni és közben levelezőn végzek főiskolát.. Így is tettem.. Így 20 évesen belecsöppentem az szépséges állami szférába és ezzel egyidejűleg harmadik próbállkozásra a felvételi is összejött, így lediplomáztam, miközben gyűrtem a közszférás mindennapokat.. A diploma megszerzése után óriási ambíciók "gyötörtek", majd jött az olasz-kaland.. 

Tudom, tényleg, felesleges bánkóüdni, megtörtént, túl vagyok ezeken.. De minden annyira más lenne, ha nappali egyetemistaként átélem a nappalis egyetemistaéletet, rengeteg lehetőséggel, Erasmus, trainee-programok, szervezetek.. De anno úgy gondoltam, a munkatapasztalat többet ér.. Hát tévedtem, de akkor még nem láttam a lehetőségeket, nem láttam tisztán mit is akarok, ez az út jobbnak tűnt.. Ok, igaz, ez az út is elvezetett valahová, jelenesetbe Olaszországba... De úgy érzem, most ennek iszom a levét.. Fiatal egyetemistaként ma már annyi de annyi lehetőség van.. 

Nah jó, befejeztem..

Most a jelenre kell koncentrálnom és maximum a közeljövőre.. Hogy hova tovább.. Kimerít az agyalás.. Pedig még épp csak elkezdtem..

Hűtlen leszek Coelho-hoz, ez Müller Pétertől van..

"Van egy időtlennek tűnő állapot, amikor teljesen magunkra maradunk. S ráadásul éppen a szakadék fölött, a legnehezebb, legveszedelmesebb helyzetben. Ilyenkor csak két dolog segít. Az egyik a múltból ered, mindabból, ami megtörtént már, s amibe itt, az örvénylő semmiben is kapaszkodót lehet találni. A másik a jövőből üzen, onnan, ahol nincs még semmi, csak lehet... sőt, lesz."

Szóval, valamennyire mégis gondolhatok a múltamra, csak pozitív vonatkozásban.. Hogy azért mégsem kell bánkódnom.. Léptem egy nagyot, még ha jelenleg nem is azt érzem, hogy a révben vagyok.. Kinyílt  a gondolkodásom, rengeteget fejlődött a személyiségem..

A jövő pedig.. Majd "lesz"..

stressata

Kicsit bele vagyok már zavarodva a keresésbe, kutatásba.. Kezdek pánikba esni, az idő telik, és nincs még semmi.. Folyamatosan keresek, google, különböző kulcsszavak, ötletek, sima hirdetések, különböző pályázati lehetőségek, internship, stage, karrier-programok... Kb 50 oldalon regisztráltam az elmúlt 1 hétben.. Szóval, mondhatni.. rajtam már nem múlik.. Ezzel próbálom elterelni a figyelmem a pasikról.. Davideval azóta sem beszéltünk.. No comment, tudom, gáz.. Egyértelmű lehet, nem túl érdekes számára az ügyünk.. Közben pedig, amennyire kicsit is megismertem, tudom mi van, hétfőn este salsa-suliban volt, kedden mindig haver-program van.. Ma fog írni, 7 óra körül, hogy találkozunk-e. Pár hét, de már ismerem :) Persze, találkozunk majd, elmondom neki az álláspontjaimat, és ettől még a világon semmi nem fog változni.. 

De igazából, valamennyire igaza is van, hogy így távol marad.. Abszolut bizonytalan a jövőm.. Az valóban felesleges hogy belebonyolódjak valamibe, aztán meg viszlát.. Persze, mondhatnánk, az igazi szerelem ha jön jön, és nem számítanak az ilyen körülmények.. De a valóság más..

Ha nem találok munkát Torinóban, tovább kell állnom, oda, ahol találok.. 

Csak találjak.. Nagyon rá vagyok görcsölve, mi lesz.. 

Ezzel kelek, ezzel fekszek..

Nem akarok visszamenni Magyarországra.. Még ha egyre inkább igaznak érzem a mondást, "nincs kolbászból a kerítés..". És nehéz.. Az elmúlt napok különösen.. 

Ami egyértelmű, bárhová megyek, vagy ha itt maradok, barátokra van szükségem.. Visszanézve, igaz, hogy Milánóban a körülmények kedvezőtlenebbek voltak (együttlakás a családdal és a gyerekekkel való nehézségek..), de voltak barátok, jártam közösségbe (nyelviskola), szórakozni, sok embert ismertem meg.. Itt ez nem megy.. A játszótéren nem lehet ismerkedni, akárhogy is..

Próbálok erőt gyűjteni, de a napokban sajnos csak azt érzem, vesztem vesztem az energiát, és fáradok lelkileg, ebben a bizonytalanságban és folyamatos keresgélésben..  Ha valaminek, hát ennek meg kell hogy legyen az eredményének, és valami jónak kell végre következnie.. 

Nagyon bízom benne hogy legközelebb valami igazán pozitív, msosolygós bejegyzéssel szolgálok..

ancora giú :(

még mindig..

Nem találkoztunk Davideval..

Nem írt, nem hívott, küldtem neki egy üzenetet fél 10-kor, hogy "nagyon köszi.. egyre inkább úgy látom, hogy nem lesz ez így jó".. 11-kor válaszolt, hogy mivel szombaton írtam, hogy vasárnap megyünk a családdal vidékre, ő úgy gondolta, hogy én jelentkezem, ha hazaérünk, de mivel nem írtam, elment pizzázni a barátokkal.. Majd letisztázzuk.

Hát nem tudom, lehet csak apró kommunikációs probléma, de miért nem írt ő? miért nem kérdezte hogy nah mizujs, mikor talizunk?? nem, nem ez lenne a normális??

Ő csak vár, ha én hívom OK, találkozunk, ha nem, akkor van mit csinálnia, semmi gond.. 

Az az érzésem, hogy ő kiválóan elvan nélkülem, vagy bármi barátnőféle nélkül.. 

Szarul esett, nagyon..

Na jó, majd megbeszéljük.. A reakciói mindent elárulnak majd..

Nagy szakadék van kettőnk élete közt.. Ő 9 éve itt él, rengeteg barátja van, aktív közösségi élettel, én pedig pont az ellenkezője, és szerintem fogalma sincs róla, hogy én egy-egy ilyen helyzetben hogy érzem magam.. Hát majd elmondom neki... 

Munkaügyben, jövő-kérdésben elkezdtem kicsit tágabban gondolkozni.. Egész Európa.. Bármi.. Ami jön.. Jól érzem magam Torinóban, de biztos vagyok benne, hogy ezer más helyen is jó lehet.. Nem ragaszkodhatok Torinóhoz, mi köt ide?? semmi, mostmár látom, Davide se igazán.. Megyek, bárhova, ahová visz az élet.. És szépen lassan végre tényleg megtanulom.. Csak magamra számíthatok.. 

"Köszönöm... Akkor is, ha szerinted fölösleges. (...) Sérülések százait hordom magamban, miközben úgy kell tennem, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Ma legalább úgy éreztem, hogy valaki kézen fog, és azt mondja: nem vagy egyedül. (...) Úgy éreztem, hogy szeretnek, hasznos, fontos vagyok."

Paulo Coelho

love and other disasters..

szerelem és egyéb katasztrófák (imádom azt a filmet..)

Nos, nagy bajban vagyok.. 

Ami a legrosszabb, hogy nem tudom kivel megbeszélni, ezért is írok ilyen sokat mostanában.. Az otthoni barátnőim nem jelentkeznek, nem írnak vissza az üzenetekre, elvesztek.. Elég fos ez, de már nem először kell szembesülnöm ezzel, szóval.. Itt még nincsenek barátnőim sajnos.. A milánói csajokkal tartjuk valamennyire a kapcsolatot, ma éppen meg is ejtettem a várva várt milánói kirándulást.. de velük sem beszélek annyit.. Kicsit magam vagyok.. 

Van helyette 2 pasim.. B%% meg.. Nem, nem akarok szélhámoskodni megbántani bárkit is, és ezt a helyzetet fenntartani, mert nagyon megterhelő lelkileg, magamban elszámolni.. De egy olyan szituációban vagyok, amivel nem tudok mit kezdeni..

Van Davide.. Vagyis, mondjuk hogy van, a gyakorlatban alig-alig.. Néha arra engedhetne következtetni a helyzet, hogy nem vesz komolyan, nem akar igazán komolyan, de nagyjából azt hiszem értem a helyzetet, rengeteg barátja van, tényleg rengeteg, rengeteg programmal, elfoglaltsággal, mellette pedig teljes munkaidőben dolgozik, aztán ott a lakás.. Megértem, hogy nem találkozunk minden nap.. De heti 1-2 alkalomnál egy kicsit többet várnék.. Vagy hogy vannak napok mikor egyáltalán nem is beszélünk, mégcsak egy smst sem váltunk.. Többet várnék tőle.. Több figyelmet.. Ma én Milánóban voltam, napközben váltottunk 1 üzenetet, de pénteken semmi, most is én kérdeztem mit csinál hétvégén, írja, este megy Astiba a barátokkal.. Oké, szóval ma este is egyedül ülök otthon.. Elpattant az a bizonyos.. ma vaffan+++, fiatal 25 éves lány vagyok, szombat este van, és egy magányos este vár otthon? Mint majdhogynem minden nap??Na nem..

Megkérdeztem hát a szerdai pasit, akit Alassióban ismertem meg, hogy mi a helyzet... Írta hogy nagyon örül az smsemnek, találkozhatnánk.. Jó, miért ne.. Jött értem, időben pontosan (Davide "fél óra múlva jövök" majd másfél óra múlva megjelenik - akciói után meglepő a pontosság..), elmentünk autózni Torinó dombos oldalára, panorámás helyekre vitt el.. Megmutatta a kedvenc házait (kérdezte, jó lesz ha ideköltözünk majd?? :D), kérte hogy tanítsak neki pár dolgot magyarul (megtanítottam 10-ig számolni..). Majd egy gyönyörű panorámánál megcsókolt.. Hagytam hogy megcsókoljon.. Nem hiszem el.. Épp egy hete néztük Davideval a Letters to Julietet, amiben a lány - annak ellenére hogy vőlegénye van - csókolózik egy másik pasival.. Nade a vőlegénye le is szarja a fejét elég csúnyául.. Nah a szituáció nagyon hasonló..  (nah és a film azon jeleneténél megszólalt Davide, "non si fa, mai, capito - azaz nem szabad, soha, érted.. :S).

Nem történik ez az egész, ha kicsivel is több figyelmet kapok Davidetől.. De folyamatosan nélkülözöm.. Folyamatosan többre vágyom.. Tudom, nem ez a megoldás.. Nem akartam, hogy így legyen, azt gondoltam csak elmegyünk inni valamit, aztán annyi.. de tényleg elég jó kis este volt.. Már azt kérdezte, hogy nah és anyukám mit fog szólni, ha olasz férjem lesz?? :D Davide annyira más.. 

Most új ez az egész és fel kell dolgoznom.. 

Alapvetően Davide mellett lennék.. Szeretnék.. Biztos azért is mert ő volt előbb, már túl vagyunk pár dolgon, és tényleg nagyon odavagyok érte.. Igen tudom, ha eléggé odalennék érte nem történt volna ez az este.. De ez más most.. Dacból, dühből kezdeményeztem a találkozást az új pasival.. Rosszul esett hogy már megint egyedül töltöm az estét.. Hogy fel se merült, meg se kérdezte, hogy nem-e elmennék vele erre az estére.. Annyit se kérdez, hogy azért vasárnap találkozunk, ha már szombaton nem sikerült.. Mellőzve érzem magam, na ez a helyes kifejezés..

Tegnap azon tűnődtem, talán türelmetlen vagyok, és túl sokat akarok.. 

De ma rávilágított ez a randi, hogy nem, ilyen is van.. Ez a pasi megadná a figyelmet.. A kérdés már csak az, hogy akarom-e.. Sőt, emellett a pasi mellett aztán igazán jó sorom lenne.. A "jóférj-fogó" nők álma.. Csodaszép kocsival, jó állással, panorámás lakással Torinó elit negyedében.. De nem az az álmom, hogy semmittevő gazdag-feleség legyek.. Ez nálam nem szempont..

Ha Davide ugyanazt az odafigyelést nyújtaná, semmi kétségem nem lenne, egyértelmű hogy vele akarok lenni.. Vele akarnék.. De mit csináljak, ha ilyen passzív?? Van értelme beszélni erről vele? Vagyis reklamálni, hogy nem figyel rám eléggé, és kicsit többet szeretném látni heti 2 alkalomnál.. ?? Ha ezt kérni kell ott már baj van.. 

Nah erre kellenének most a barátnők, hogy megbeszélhessem velük.. De sehol senki.. 

Na ezt dolgozd fel, Gréta..  :)

Nem tudom mi lesz.. 

Valószínűleg holnap találkozunk.. Lelkiismeret-furdalásom van.. És tanácstalan vagyok..

giú

Volt már ilyen című bejegyzésem, azt jelenti "lent", picit magam alatt..

Na igen.. Sajnos néha néha utolér egy kis depi engem is, kit nem.. Úgy pörögnek bennem a gondolatok, impulzusok, érzések nap mint nap, hogy nem is csoda, néha kicsit elfárad az ember.. Sokminden van most, a munkakeresés, a "hova tovább?", a jövő - karrier - na és a szerelem és egyéb katasztrófák.. 

Az interjú óta nem kerestek még, na jó, korai is lenne, leghamarabb szerdán küldhette szét a csajszi az Adecco-ból az anyagom, mert akkor válaszolt az emailemre is, még csak péntek van.. Próbálom magam nyugtatni, lesz, lesz meló, valahogyan alakulni fog a sorom.. Ha pedig nem itt, annak is megvan a jó oka.. De én próbálok megtenni mindent, hogy itt legyen, szeretnék torinese lenni, most egy időre legalábbis biztosan.. kb 5 hetem van még.. Ami lehet elég, de lehet kevés is.. Meglátjuk.. A másik katasztrófaterület a szerelem.. :) Szerdán - mondhatni - randiztam egy másik pasival.. Dacból, dühből vagy csak úgy, nem is tudom.. Davide - ahogy azt az előző bejegyzésben írtam, kedden elfelejtette az interjúm, utána 2 órával írt, hogy ugye ma van.. Jah, igen, VOLT.. Kicsit berágtam, hogy mások, akikhez semmi érzelmi közöm több figyelmet fordítottak rám a napokban, még milánóból például egy hapsi, akivel nem is találkoztunk soha, de olyan helyes volt, beszéltünk múltkor pár mondatot.. Nagyon bíztatott, Davide csak elkomorodik ha a témáról van szó, és annyit mond, "reméljük, nagyon..". Nem tudom, néha nem tudom hova tenni, fogalmam sincs, hol vagyok az ő gondolataiban, mennyire vesz komolyan.. Vannak meghitt pillanatok, mikor csak néz rám azzal az édes szelíd telkintetével, és odavagyok.. És van mikor haragszom, mert sokkal több figyelmet szeretnék tőle, például a keddi interjú esetében, hogy elfelejtette.. Na jó, persze ő is dolgozik, és az ő munkája nem az a "facebookolok egész nap típusú mulatság, soha nem láttam még munkaidőben facebookon.. 

Nah és folytatva a sztorit, mivel kedden így berágtam, szerdán elfogadtam egy invitálást egy nemzetközi aperitívós estre egy pasitól, akit még Alassióban ismertem meg. De nem történt semmi, don't worry :) Szerdán koreste kellett küldenem a visszajelző smst hogy akkor megyek, 7-kor írtam, 7:05-kor pedig, Davide írt, hogy találkozunk? Nem, nem küldtem félre az smst, csak egy kis telepátia talán.. :) De már akkor úgy voltam vele, mindegy, Davide pont megérdemli most a negatív választ :D És elmentem a másik pasival, ami egy rémálom volt, meg maga az este is, a nemzetközi aperitívó inkább német aperitívó volt, csak németek, és borzasztóak.. A pasiról meg nem is, inkább no comment.. 

Tegnap este viszont végre találkoztunk Davideval, sőt, bulizni voltunk.. Láttam haverok közt, és már tudom, nem kell aggódnom, ő tényleg nagyon erősen kötődik a barátokhoz, és most hogy láttam, milyen cukik, mikor együtt buliznak, még inkább elfogadó vagyok azzal, hogy sok barátja van és sokat van velük.. Ez jó dolog.. 

Hihetetlenek ezek az olaszok.. Hiába hétköznap, ezek buliznak.. Hiába van másnap munka, nem baj, szórakozni kell :) Davide például semmit nem ivott,mert motorral voltunk, de tökjól érezte magát.. Ahogy tomboltak a nagy olasz slágerekre, nagyon helyes volt.. Azon gondolkoztam, lehetséges hogy egyszer a kultúra részévé válok..? Átveszem teljesen? Hisz mentek a nagy slágerek, amiből néhányat ismertem, de jópárat nem, mindenki énekelte hangosan.. Mint otthon az Orsi- Ha lemegy a nap :D Nekem mindig az lesz az "enyém".. De vajon egy idő után ezt is egyre inkább magaménak fogom érezni.. Ez csak egy apróság, a zenék egy buliban, de mégis, elgondolkodtatott... Egy másik dolog szintén, amire nagyon kíváncsi vagyok, habár nem vagyok az a fajta akit olyna nagyon izgat, mit gondolnak róla mások, de most igen, hogy Davide barátai hogy "vesznek" engem, Davide új straniera-barátnője (külföldi :D), vagy ugyanolyan mintha egy olasz barátnője lenne? Ez különös dolog, hogy egy "magyar csajt szedett össze" ? :D Hát ki tudja.. :)

Szóval annyi minden jár összevissza a fejemben mostanában, hogy nem csoda hogy kicsit "elfáradtam" mentálisan..

Vasárnap megyek feltöltődni Milánóba, a magyar csajokkal találkozni.. Jó lesz.. 

Utána jelentkezem!

colloquio fatto

Interjú megvolt..

Minden OK, laza, gyors kérdezz felelek volt, a leglényegesebb dolgokról. Mivel most még nem konkrét pozícióra interjúztattak, csak úgy általánosan a közvetítőiroda. De mondta a csaj, hogy 3 nagy céggel is kapcsolatban vannak, akik folyamatosan keresnek magyar nyelvű munkaerőt.. Főleg multicégek call centerei.. Jó, tudom, nem a karrierem fénypontja lesz, (a bébiszitt sem az volt, mit mondjak.. :D), de a pelenkacseréhez képest már az is csuda-fényes, hogy egy irodába járok dolgozni, nem gyerekszobába meg játszótérre.. (nem kicsit van ki vele már a ...-m is..:D).

 Szóval hívnak, ha valaki harap rám :)

A másik dolog, a kapcsolati háló, ami itt Olaszországban méginkább jelentős, nem mintha Magyarországon nem lenne az.. De míg Magyarországon az érdekek miatt fontos, itt az emberek segítőkészsége teszi azzá.. Hihetetlen.. A napokban - 2 nap alatt - 2 olasz "barátommal" beszélgettem, hogy belekezdtem a nagy munkakeresésbe - és mindenféle kérés, demégcsak célzás nélkül is, azonnal kérték, hogy küldjem az önéletrajzom, küldik tovább ahol olyan embert ismernek.. Nem semmi.. Ráadásul az egyik csak "facebook-barát" nem is találkoztunk még, ő milánói (az igaz, hogy nagyon nem szeretnék visszamenni Milánóba, szeretem nagyon Torinót, tudjátok, minden bejegyzésben leírom :D), a másik pedig az ominózius Como-i fiatalember, akivel heves összezörrenéseink is voltak már, holott mégcsak 1x találkoztunk, nos, a napokban bevallotta, féltékeny, hogy én mással találkozgatok, és ő Comóból is tartaná velem a kapcsolatot (3 óra kocsival).. :) Egyem is meg :)) Nah ő is, kérte, küldjem, megpróbál pár dolgot nekem...

Magyarországon 7-8 hónap alatt önként senki nem ajánlotta a segítségét, 2 ember próbált nekem segíteni persze az én jelzésemre csak, hogy rászorulok :D

Szóval megint egy ilyen "kulturális" vagy hozzáállásbeli különbség a magyarok és olaszok közt...

Mostanában olyan kellemes emlékeket ébreszt bennem pár pillanat.. Amilyenek a felhők, pont olyanok, mint tavaly októberben Firenzében voltak.. Vagy ahogy megy le a nap, ahogy finoman még bevilágítja a régi sárgás színű épületeket.. Tudom költői vagyok :) 

Remélem hamarosan pozitív vidám hírekkel jelentkezhetek.. 

Jah és Davidera kicsit kiakadtam.. Elfelejtette az interjúm, utána írt, hogy "jaaajjj ma van = vagy volt :S az interjúd??" Jah, volt.. Szép vagy, elfelejtettél...  írtam is neki.. Néha kicsit többet várnék tőle, nem is tudom.. Na jó, alakul ez is mint minden, nem tudni merre, de megy.. :S

na pá

paura...

Már van para, bőven, holnapután interjú.. Megtaláltam a céget is interneten, amiről szó lehet, aminek az Adecco keres munkatársat..
Kedden kicsivel világosabb lesz a dolog, alig várom, hogy többet megtudjak..
Végre hétvége van, és egy kis pihenés, ez a hét egy káosz volt.. És a jövő hét is ilyennek ígérkezik.. Az azutáni már egy kicsivel jobb lesz, a délelőttök szabadok, végre, de délben fel kell vennem Albertot. De ki tudja hogyan érintenek ezek az elkövetkezendő hetek.. Mert ha mondjuk október 1-től esetlegesen munkába kellene állnom, akkor 2 hetet tudok még talán dolgozni náluk, aztán haza kellene mennem ruhákat cserélni, a bébiszitter-ruhatár nem egészen kompatibilis az irodaival :) Meg dombornyomott bankkártyát intézni hogy tudják utalni a milliárdokat :D
Izgi időszak jön megint...
Nagyon szeretném, hogy összejöjjön az itteni élet.. De már megtanultam, ha nem fog, annak oka van, és majd oda terel a sors ahová kell... De remélem itt akar marasztalni.. Tényleg megszerettem itt.. Davideval is szépen megy minden ahogy elindult júliusban.. Igaz nem tudunk túl sokat találkozni, ezen esténként hullák voltunk, ő is én is, 11-12 óra munka után...
Jelentkezem kedden, maximum szerdán az állásinterjús élményekkel...

a pezzi...

darabokban...

Végem, annyira fáradt vagyok, hogy az valami hihetetlen, rég éreztem már magam ennyire kimerültnek... Napi 11-12 óra munka a gyerekekkel... Rohadt hosszú.. Ma például azon gondolkoztam, hogy egy szitu tegnap vagy tegnapelőtt történt, és rájöttem, ma volt, annyira hosszúak a napok.. És úgy érzem, rám hárul minden, de tényleg minden ami a gyerekekkel kapcsolatos, reggel mikor kelnek már ott vagyok, este meg lefekvésig.. Apuka van velük egy órát ahogy 2 körül elmegyek pihenni egy órára (nah ez az amikor rohanok szupermarketbe vagy vodafonba, vagy ahová kell épp, vagy álláshirdetéseket böngészek..). Elhiszem, hogy most szarban vannak, mert anyuka és apuka is főállásban dolgozik, és anyuka apja beteg, kórházban van és ez is teher.. De mikor anyuka 3 nap alatt kb 2 órát tölt a gyerekekkel.. Tegnap például kb csak reggel látta 10 percre őket, este még fél 10-kor nem érkezett haza mikor én eljöttem.. Ma este ahogy hazajött, 2 nap után annyit se kérdezett, mit csináltatok ma - és tegnap - csemetéim, hogy vagytok, hanem inkább visszaküldte hozzám a gyerekeket, hogy ő most először is letusol, mert fáradt.. Hozzám, aki legalább annyira vágytam este 9-kor arra. hogy elhúzhassam a csíkot., letusolhassak, és csak egyáltalán ne hallgassam a gyerekek hisztijeit, kívánságait, nyavajgását, miután 11 órát, az egész napot velük töltöttem..

Ha nem pár hétről lenne szó, már nem tűrném.. De már nem kell sokat tűrni, hamarosan vége ennek a rémálomnak.. És amúgy is mire mennék a panaszkodással.. Semmire, felesleges, szerencsére tényleg rövid időről van már csak szó.. 

És a másik dolog ami éltet és kitartásra ösztönöz az a tegnapi sikerélmény.. Találtam egy hirdetést egy HR irodánál, magyarul beszélő embert keresnek.. Regisztráltam a honlapon, majd küldtem egy emailt. Egy óra múlva hívtak is, állásinterjút egyeztettünk jövő keddre.. Szóval bekövetkezett a lehetetlen, nem kizárt hogy lesz meló.. Csak állati toppon kell lennem jövő kedden, mert egy kihagyhatatlan lehetőséget találtam.. És úgy tűnik, ők is haraptak rám, hogy ilyen gyorsan jött a hívás, valószínűleg nem egyszerű magyarul beszélő jelöltet találni.. Ez nem úgy ment mint otthon, ahová beérkezik egy pozícióra többszáz jelentkezés, és ők válogatnak, kit hívnak be, talán örültek, hogy van rá jelölt.... Szóval izgi.. Nagyon szeretném ha végre elkezdhetnék egy normális munkát, annyira elegem van a jelenlegi helyzetből... Végre kihívás, egy komoly, multinacionális vállalat, feladatok, nem pelenkacsere meg legó.. :D Rámfér.. Áhítozva nézem az ebédidőben elegánsan sétáló nőket, az egymással beszélgető kollegákat, a reggel munkába igyekvő embereket..

Szorítson nekem mindenki nagyon nagyon jövő kedden...

De remélem addig még jelentkezem..

ritornata...

Újra Torinóban...

Aminek nagyon örülök, hisz írtam, hiányzott már a magánszféra, maga a város is, és a kedves, akivel ma este végre tudtunk is találkozni.. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy mivel még az iskola nem kezdődött el, ultra-giga sokat kell dolgoznom, ezen a héten, és a jövő héten, gyakorlatilag egész nap.. És nem tudom hol van ilyenkor a nagymama, aki 5 hete nem látta az unokáit.. És azután hogy az elmúlt 5 hetet szinte teljes egészében velük töltöttem, kezdődött ez hétfőn egyetlen szabadnap beiktatása nélkül.. Nem akarok balhézni.. Mert amúgy nagyon szeretem a családot, nagyon normális emberek, és értem én, hogy nem tudnak nagyon mit tenni, és a másik hogy ezért vagyok itt.. Többet fizetnek erre az időszakra, szóval semmi gond nem lenne.. Csak nekem most nem a pénz kell, hanem a szabadidőm, a jövőm érdekében.. Már be vagyok parázva.. Mi lesz októberben.. Találok e valami értelmes munkát végre valahára.. Jah igen, ha nem jön vissza az előző au-pairlány, akkor maradhatok tovább, ameddig szeretnék, azt mondják a szülők, szerintük esélyes, hogy nem jön vissza.. De még ez sem boldogít túlságosan, hisz tényleg hócipőm tele a bébiszittel.. Annyira szeretnék valami normális melót végre, és annyira pánikban vagyok, hogy hogy fogok találni.. Egy idegen országban, ahol a nyelvet épphogy beszélem, így-úgy, és boldogulnom kellene magam...

De nem tehetek mást, hinnem kell benne, hogy sikerül.. Próbálkozom nagyvállalatoknál főleg - anyuka is segít - ahol esetleg éppen magyar nyelvtudással rendelkező embereket keresnek (anyuka azt mondja van egy pár ahová rendszeresen keresnek..).. Nagyon remélem.. De mostmár egyet kizárhatok.. Akármennyire is vészhelyzetben vagyok, bébiszitterkedés tovább kizárt.. Akkor már inkább megyek más városba, vagy akár más országba is, még talán-talán haza is, de nem ragadhatok le ebben a szituban, amiben ráadásul még szenvedek is.. De közben nagyon szeretnék Torinóban maradni, Davide miatt is... Jó vele.. Úgy tűnik, nem okozott semmi rosszat ez az 5 hetes távollét.. Nem éreztem hogy bármi megváltozott volna, sőt, azt mondta hogy indult haza, hogy "nem is mennék már el többé tőled legszívesebben, tudod..?" édes nagyon.. Szóval, erőt kell gyűjtenem, ami most nem könnyű.. Hinnem kell abban, ami most a gyenge pillanatokban olyan lehetetlennek tűnik, hogy minden jól alakul, és megtalálom a nekem való munkát itt, és egyre magasabbra jutok.. Szorítsatok...

El kellett mennem messzire, hogy megértsem azt, ami közel van. (...) Ettől izgalmas az élet: hogy hiszünk a kincsekben és a csodákban. /Coelho/

Legalábbis kellene...

Mindenki hisz benne, hogy az erőfeszítéseiért elnyeri jutalmát, és hogy egyszer majd megérti mindazt, ami útközben történt.

Paulo Coelho

Igen, mindig utólag áll össze a kép...

Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.

Paulo Coelho

Ezt rólam írta Coelho-mester :)

Ha engem kérdeznek, mindenki életében van olyan pillanat, amikor tehetetlennek érzi magát, és csak a remény és a hit van neki. Aztán történik valami; valami, ami túl komoly ahhoz, hogy megértsük, és örökre megváltozik minden.

Waiting for Forever c. film

Így van.. Kicsit tehetetlennek érzem magam... De készen állok egy nagy fordulatra..  jöhet..

from Liguria...

Szörnyű.. Még a blogolvasóimat is el fogom veszíteni, ennek a hosszú, netmentes vakációnak köszönhetően… Mert nem tudok írni.. Nincs időm, és nincs netem.. Lejárok a városba netezni a délutáni alvás időszakában, ami 2 óra, kb fél 3-tól fél 5-ig.. Ez a szabadidőm..

Utólag majd közzéteszem ezt a bejegyzést, ami egyelőre csak egy Word dokumentum.. Mivel persze e pillanatban sincs netem.. Eleinte néha néha volt a vodafone mobilstickel, kb 1,5 bit/s gyorsaságú.. Na az köszi… Aztán most lassan egy hete lejárt a feltöltés,  a Tabacheria ahol csinálnak feltöltést meg nincs nyitva abban a 2 órában amikor én el tudnék menni feltölteni.. Jó mi.. Azt hiszem ez csapta ki a biztosítékot, meg az hogy már 3 hete itt vagyok, és gyakorlatilag nekik élek, és semmi egyéb életem/szórakozásom nincs.. Még egy kis facebook se..

Az elején még élveztem, de így a 3. hétre elértem egy mélypontot a mai nap.. Napi 11-12 órát velük vagyok, gyerekhisztiket hallgatok, pisit takarítok, és mindezt fillérekért.. Reggel 8 körül minden nap kelés, mert a kicsi egyszerűen képtelen fél 9-nél tovább aludni, akkor én már kész vagyok, próbálok előttük megreggelizni nyugiba, na ez eddig 2x sikerült a 3 hét alatt… Aztán délelőtt tengerpart, egyfolytában a kölykök követése, ha egy órán át akar ugrálni hullámokat, akkor nekem is egy órán át kell ugrálni a hullámokat.. Aztán 1 körül gyerekek lezuhanyoztatása, felöltöztetése, fel a házba (én persze csupa homok, mert örülök, ha össze bírom őket kaparni..).. Ebéd majd délutáni alvás.. Délután fél 5-5 körül uzsi és vagy vissza a partra, vagy park, bevásárlás, hazaérkezés, én (és anyuka – ha itt van) fürdetek, míg apuka vacsit csinál, majd vacsi, vacsi után nappali, mese, játszunk még, és este 10-kor lefekvés.. Ez az átlag program.. Tényleg hosszú.. Az a 2 óra van magamra, semmi több…

Biztos hangulat kérdése is, hisz az első 2 hét egész jól telt, de most nagyon elkezdtem lázadozni… Hisz azt gondoltam, főleg mikor anyuka is itt van (eddig  az itt töltött idő - 20 nap – csak a felét volt itt), hogy majd lazább lesz, de nem.. A parton én játszom velük, mikor indulunk a partra előreküldenek, hogy menjek a gyerekekkel, ők majd jönnek utánunk, vagy otthagynak egy órára velük, a tengernél is, vagy a parkban, míg ők elmennek bevásárolni.. De hát ők egy család, és ez a családi nyaralás, én azt gondoltam kicsit kevésbé leszek igénybe véve.. Most  sincs itt anyuka.. Elment 4 napra Torinóba.. És ő előbb is megy el augusztus végén, mint mi..

Nagyon várom, hogy visszamenjünk Torinóba.. Hiányzik a magánszféra, a nyugodt reggelik, ebédek, a nyugiban tanulás (nah ez a másik, itt semmi időm és energiám nincs tanulni…). Az esti fragolinózás a teraszon.. És Davide.. Aki most Sziciliában van, írja, hogy nemsoká, nemsoká találkozunk, de akkor is, kicsit félek, hogy ez a sok hosszú hét.. Nem is tudom.. Remélem minden megy majd tovább szépen közöttünk..

Szóval eléggé besokalltam..

A parton elmélkedtem, miközben épp homokot ástam.. Hogy panaszkodom magamban.. Igen, panaszkodom, de én döntöttem így, és nem okolhatok senki mást azért ha most rosszul érzem magam, csak saját magam.. És senki más nem változtathat ezen, csak én.. Így kikötöttem, nincs több bébiszitterkedés..  Újra és újra csak azt az érzést erősíti bennem, hogy én ennél sokkal sokkal, de tényleg sokkal többre vagyok képes, és ugyan mit csinálok én..  Szóval október, legkésőbb novemberben ennek vége, és valami komoly, normális munkát fogok csinálni..  ami hozzám méltó..

Akár Torinóban, akár máshol Olaszországban, és akár más országban.. Bármi lehet.. Nem zárok ki semmit..  Persze jó lenne Torinóban, mivel nagyon megszerettem a várost, és hát van ott valaki.. Szóval örülnék, ha ott összejönne.. De bárhová is megyek, nem az számít, hol vagyok, hanem hogy hogy érzem magam.. És most per pillanat hiába vagyok a tengernél, egy 5 hetes vakáción, egy gyönyörű ligúr üdülővárosban, szarul érzem magam.. Mert barátok sehol, még kapcsolatot sem tudok velük tartani a hülye internet miatt, semmi szórakozásom, egy család kényelmét biztosítom… Ennyi.. És fokozza ezt a szar érzést, hogy itt vannak apuka unokahugai, fiatal lányok, barátnőik, pasijaik, minden este jót borozgatnak, beszélgetnek, délelőtt sokáig alszanak, aztán koradélután lemennek a partra, lazítani, napozni, megérkeznek koreste, letusolnak, felöltöznek, főznek, esznek, isznak, insomm jól érzik magukat.. Én meg.. Csak áhítozva nézem ezt végig… elég fos..

De megint magamnak szegezhetem a kérdést, ki döntött így??  Hát én..

És mindennek megvan a miértje.. Ezek a fiatalok gazdag sarjak, akik végignyaralják az egész szezont, még tanulnak, vagy úgy tesznek, mintha tanulnának.. Én ezt nem tehetném meg.. Nekem valamit csinálnom kell, csak átlag családból származom..

És most ezt csinálom.. au-pairkedem, mert reménykedem, hogy ez egy újabb lépcsőfok felfelé.. Hogy mindig valami jobb, vagy több, vagy más vár..  És ezért nekem tennem kell, hogy az életem egyre „olyanabbá” váljon, amilyen szeretném, ha lenne..  

Nem tudom, hogy mi vár rám.. Kicsit próbálom rábízni magam a sorsra, ahogy Torinóba terelt, úgy tereljen tovább oda, ahová mennem kell, vagy marasztaljon ott… A lényeg hogy találjak valami olyan tevékenységet, amit szívesen csinálok, olyan munka formájában, amit megfizetnek, hisz sajnos a pénz.. Anélkül már a fű sem nő..

Úgyhogy ha túlélem ezt a további  10 napot, és visszaérek Torinóba ezerrel ráhajtok a „jövő-projektre”, avagy álláskeresés és nyelvtanulás..