Újra Torinóban...
Aminek nagyon örülök, hisz írtam, hiányzott már a magánszféra, maga a város is, és a kedves, akivel ma este végre tudtunk is találkozni.. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy mivel még az iskola nem kezdődött el, ultra-giga sokat kell dolgoznom, ezen a héten, és a jövő héten, gyakorlatilag egész nap.. És nem tudom hol van ilyenkor a nagymama, aki 5 hete nem látta az unokáit.. És azután hogy az elmúlt 5 hetet szinte teljes egészében velük töltöttem, kezdődött ez hétfőn egyetlen szabadnap beiktatása nélkül.. Nem akarok balhézni.. Mert amúgy nagyon szeretem a családot, nagyon normális emberek, és értem én, hogy nem tudnak nagyon mit tenni, és a másik hogy ezért vagyok itt.. Többet fizetnek erre az időszakra, szóval semmi gond nem lenne.. Csak nekem most nem a pénz kell, hanem a szabadidőm, a jövőm érdekében.. Már be vagyok parázva.. Mi lesz októberben.. Találok e valami értelmes munkát végre valahára.. Jah igen, ha nem jön vissza az előző au-pairlány, akkor maradhatok tovább, ameddig szeretnék, azt mondják a szülők, szerintük esélyes, hogy nem jön vissza.. De még ez sem boldogít túlságosan, hisz tényleg hócipőm tele a bébiszittel.. Annyira szeretnék valami normális melót végre, és annyira pánikban vagyok, hogy hogy fogok találni.. Egy idegen országban, ahol a nyelvet épphogy beszélem, így-úgy, és boldogulnom kellene magam...
De nem tehetek mást, hinnem kell benne, hogy sikerül.. Próbálkozom nagyvállalatoknál főleg - anyuka is segít - ahol esetleg éppen magyar nyelvtudással rendelkező embereket keresnek (anyuka azt mondja van egy pár ahová rendszeresen keresnek..).. Nagyon remélem.. De mostmár egyet kizárhatok.. Akármennyire is vészhelyzetben vagyok, bébiszitterkedés tovább kizárt.. Akkor már inkább megyek más városba, vagy akár más országba is, még talán-talán haza is, de nem ragadhatok le ebben a szituban, amiben ráadásul még szenvedek is.. De közben nagyon szeretnék Torinóban maradni, Davide miatt is... Jó vele.. Úgy tűnik, nem okozott semmi rosszat ez az 5 hetes távollét.. Nem éreztem hogy bármi megváltozott volna, sőt, azt mondta hogy indult haza, hogy "nem is mennék már el többé tőled legszívesebben, tudod..?" édes nagyon.. Szóval, erőt kell gyűjtenem, ami most nem könnyű.. Hinnem kell abban, ami most a gyenge pillanatokban olyan lehetetlennek tűnik, hogy minden jól alakul, és megtalálom a nekem való munkát itt, és egyre magasabbra jutok.. Szorítsatok...
El kellett mennem messzire, hogy megértsem azt, ami közel van. (...) Ettől izgalmas az élet: hogy hiszünk a kincsekben és a csodákban. /Coelho/Legalábbis kellene...
Mindenki hisz benne, hogy az erőfeszítéseiért elnyeri jutalmát, és hogy egyszer majd megérti mindazt, ami útközben történt.Igen, mindig utólag áll össze a kép...
Sok szerelme volt, mindegyikről azt hitte, hogy szereti, de mindig eljött az a pillanat, amikor a szerelem egyik percről a másikra elmúlt. Az összes dolog közül, amit ismert, a szerelem volt a legbonyolultabb. Most éppen egy nála idősebb fiúba volt szerelmes. (...) Újra hitt a szerelemben, az érzelmeire hagyatkozott, de annyi csalódás érte, hogy már semmiben sem volt biztos. Ennek ellenére még mindig ezt tartotta élete nagy kincsének.Ezt rólam írta Coelho-mester :)
Ha engem kérdeznek, mindenki életében van olyan pillanat, amikor tehetetlennek érzi magát, és csak a remény és a hit van neki. Aztán történik valami; valami, ami túl komoly ahhoz, hogy megértsük, és örökre megváltozik minden.
Így van.. Kicsit tehetetlennek érzem magam... De készen állok egy nagy fordulatra.. jöhet..