from Liguria...

Szörnyű.. Még a blogolvasóimat is el fogom veszíteni, ennek a hosszú, netmentes vakációnak köszönhetően… Mert nem tudok írni.. Nincs időm, és nincs netem.. Lejárok a városba netezni a délutáni alvás időszakában, ami 2 óra, kb fél 3-tól fél 5-ig.. Ez a szabadidőm..

Utólag majd közzéteszem ezt a bejegyzést, ami egyelőre csak egy Word dokumentum.. Mivel persze e pillanatban sincs netem.. Eleinte néha néha volt a vodafone mobilstickel, kb 1,5 bit/s gyorsaságú.. Na az köszi… Aztán most lassan egy hete lejárt a feltöltés,  a Tabacheria ahol csinálnak feltöltést meg nincs nyitva abban a 2 órában amikor én el tudnék menni feltölteni.. Jó mi.. Azt hiszem ez csapta ki a biztosítékot, meg az hogy már 3 hete itt vagyok, és gyakorlatilag nekik élek, és semmi egyéb életem/szórakozásom nincs.. Még egy kis facebook se..

Az elején még élveztem, de így a 3. hétre elértem egy mélypontot a mai nap.. Napi 11-12 órát velük vagyok, gyerekhisztiket hallgatok, pisit takarítok, és mindezt fillérekért.. Reggel 8 körül minden nap kelés, mert a kicsi egyszerűen képtelen fél 9-nél tovább aludni, akkor én már kész vagyok, próbálok előttük megreggelizni nyugiba, na ez eddig 2x sikerült a 3 hét alatt… Aztán délelőtt tengerpart, egyfolytában a kölykök követése, ha egy órán át akar ugrálni hullámokat, akkor nekem is egy órán át kell ugrálni a hullámokat.. Aztán 1 körül gyerekek lezuhanyoztatása, felöltöztetése, fel a házba (én persze csupa homok, mert örülök, ha össze bírom őket kaparni..).. Ebéd majd délutáni alvás.. Délután fél 5-5 körül uzsi és vagy vissza a partra, vagy park, bevásárlás, hazaérkezés, én (és anyuka – ha itt van) fürdetek, míg apuka vacsit csinál, majd vacsi, vacsi után nappali, mese, játszunk még, és este 10-kor lefekvés.. Ez az átlag program.. Tényleg hosszú.. Az a 2 óra van magamra, semmi több…

Biztos hangulat kérdése is, hisz az első 2 hét egész jól telt, de most nagyon elkezdtem lázadozni… Hisz azt gondoltam, főleg mikor anyuka is itt van (eddig  az itt töltött idő - 20 nap – csak a felét volt itt), hogy majd lazább lesz, de nem.. A parton én játszom velük, mikor indulunk a partra előreküldenek, hogy menjek a gyerekekkel, ők majd jönnek utánunk, vagy otthagynak egy órára velük, a tengernél is, vagy a parkban, míg ők elmennek bevásárolni.. De hát ők egy család, és ez a családi nyaralás, én azt gondoltam kicsit kevésbé leszek igénybe véve.. Most  sincs itt anyuka.. Elment 4 napra Torinóba.. És ő előbb is megy el augusztus végén, mint mi..

Nagyon várom, hogy visszamenjünk Torinóba.. Hiányzik a magánszféra, a nyugodt reggelik, ebédek, a nyugiban tanulás (nah ez a másik, itt semmi időm és energiám nincs tanulni…). Az esti fragolinózás a teraszon.. És Davide.. Aki most Sziciliában van, írja, hogy nemsoká, nemsoká találkozunk, de akkor is, kicsit félek, hogy ez a sok hosszú hét.. Nem is tudom.. Remélem minden megy majd tovább szépen közöttünk..

Szóval eléggé besokalltam..

A parton elmélkedtem, miközben épp homokot ástam.. Hogy panaszkodom magamban.. Igen, panaszkodom, de én döntöttem így, és nem okolhatok senki mást azért ha most rosszul érzem magam, csak saját magam.. És senki más nem változtathat ezen, csak én.. Így kikötöttem, nincs több bébiszitterkedés..  Újra és újra csak azt az érzést erősíti bennem, hogy én ennél sokkal sokkal, de tényleg sokkal többre vagyok képes, és ugyan mit csinálok én..  Szóval október, legkésőbb novemberben ennek vége, és valami komoly, normális munkát fogok csinálni..  ami hozzám méltó..

Akár Torinóban, akár máshol Olaszországban, és akár más országban.. Bármi lehet.. Nem zárok ki semmit..  Persze jó lenne Torinóban, mivel nagyon megszerettem a várost, és hát van ott valaki.. Szóval örülnék, ha ott összejönne.. De bárhová is megyek, nem az számít, hol vagyok, hanem hogy hogy érzem magam.. És most per pillanat hiába vagyok a tengernél, egy 5 hetes vakáción, egy gyönyörű ligúr üdülővárosban, szarul érzem magam.. Mert barátok sehol, még kapcsolatot sem tudok velük tartani a hülye internet miatt, semmi szórakozásom, egy család kényelmét biztosítom… Ennyi.. És fokozza ezt a szar érzést, hogy itt vannak apuka unokahugai, fiatal lányok, barátnőik, pasijaik, minden este jót borozgatnak, beszélgetnek, délelőtt sokáig alszanak, aztán koradélután lemennek a partra, lazítani, napozni, megérkeznek koreste, letusolnak, felöltöznek, főznek, esznek, isznak, insomm jól érzik magukat.. Én meg.. Csak áhítozva nézem ezt végig… elég fos..

De megint magamnak szegezhetem a kérdést, ki döntött így??  Hát én..

És mindennek megvan a miértje.. Ezek a fiatalok gazdag sarjak, akik végignyaralják az egész szezont, még tanulnak, vagy úgy tesznek, mintha tanulnának.. Én ezt nem tehetném meg.. Nekem valamit csinálnom kell, csak átlag családból származom..

És most ezt csinálom.. au-pairkedem, mert reménykedem, hogy ez egy újabb lépcsőfok felfelé.. Hogy mindig valami jobb, vagy több, vagy más vár..  És ezért nekem tennem kell, hogy az életem egyre „olyanabbá” váljon, amilyen szeretném, ha lenne..  

Nem tudom, hogy mi vár rám.. Kicsit próbálom rábízni magam a sorsra, ahogy Torinóba terelt, úgy tereljen tovább oda, ahová mennem kell, vagy marasztaljon ott… A lényeg hogy találjak valami olyan tevékenységet, amit szívesen csinálok, olyan munka formájában, amit megfizetnek, hisz sajnos a pénz.. Anélkül már a fű sem nő..

Úgyhogy ha túlélem ezt a további  10 napot, és visszaérek Torinóba ezerrel ráhajtok a „jövő-projektre”, avagy álláskeresés és nyelvtanulás..