A firenzei tartózkodásunk során felfigyeltem egy nagyon érdekes dologra. Firenzében - de igaz ez az összes olasz városra, ahol megfordultunk, - nem látni megkeseredett, lezüllött, depressziós embert. Borzasztó, hogy az utóbbi időszakban mennyire szembetűnik nekem ez városunkban, Félegyházán.. Menjetek csak végig az utcán egy keddi vagy pénteki piacnapon (és ne hagyjátok ki természetesen a Béke teret..) Hát mit mondjak, lehangoló. A sok savanyú arckifejezés, a rengeteg káromkodó kisebbségi, a szakadt, és igen higiéniátlan emberek.. Hát összefoglalva mi ez? A balsors.. Talán benne van a nemzetünkben, mi ezek vagyunk.
Ez akkor tűnik fel igazán, amikor látsz egy merőben más világot, egy olyan világot, ahol az emberek mosolyognak, kedvesek, kiegyensúlyozottak. Nem stresszelnek, helyette sziesztáznak, és élik, élvezik az életet a siránkozás helyett. Na ez a következő dolog, ami nagyon megfogott az Itáliai életben.
Térjünk vissza az utazásunkra.. Pisa és a Toszkán riviéra után, nekiindulunk a nyaralásunk egyik legfárasztóbb, de talán leggyönyörűbb napjának. A ligúr tenger felé vettük az irányt, Cinque Terrére. Cinque Terre jelentése 5 föld, azaz 5 kis partmenti települést jelöl, melyek többsége a tengerparti sziklákra épült. Csak az egyiket jártuk be az ötből, amit a közvélemény és az internet a legfestőibbként ír le, Manarolát, de akkor ott megállapítottuk, ide egyszer el kell jönni, és legalább 4-5 napot el kell tölteni, mert lélegzetelállító. Ahogy leparkoltunk, és elkezdtük felfedezni a városkát, váratlan nyugalom fogadott minket. A kora délutáni órákban megpihent a falu, csak kevés turistát lehetett látni, helyette pedig páratlan szépségű kis utcákat, helyes színes épületeket. De az igazán nagy élmény akkor ért minket, amikor a város melletti, tengerbe benyúló félszigetecskéről visszanéztünk erre a nagyon bájos kis falura. A színes házikók egymás nyakában, alattuk a csillogó tenger, na.. szóval bámulatos.
Remélem hamarosan lehetőségem lesz itt több időt eltölteni, mert az a pár óra is nagyon feltöltött, hiába az aznapi 500 km utazás. Apropó utazás, Manarolából továbbindulva Verona felé vettük az irányt. Megmondom őszintén, Veronával nagyon különleges kapcsolatba kerültem. Ott akkor azt gondoltam, annyira nem ragadott meg. De éppen a napokban néztem meg újra annak a filmnek a bemutatóját, amit nyáron már Olaszországban reklámoztak, a "Letters to Juliet"-et. És rámjött kicsit a hidegrázás, amikor a filmben viszontláttam a Piazza Erb-ét, Júlia házát, a régi korokat idéző várost, úgy éreztem, amit hiányoltam Veronából, az a bizonyos plusz, mégiscsak megvan benne. Remélem ide is visszatérek még.
Az olasz kirándulás nagyon tartalmas volt, és sajnos így utólag leírva, összeszedve, az átéltek töredékét tudtam csak összefoglalni. Számomra több volt ez, mint egy nyaralás, mivel azóta sem tudom feldolgozni, és csak simán betenni az "emlékesdobozba".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése