A hazatérés a nyaralás legrosszabb része - de nekem nemcsak a nyaralás végét jelentette a megérkezés. Óriási kínlódás lett úrrá rajtam, és rájöttem, hogy ez nem azért van, mert nem nyaralhatok tovább, hanem mert most itthon folytatni kellene megszokott (és már nagyon unott) kis életemet. El kellene tenni az élményt a nyári emlékek közé, mint bármelyik másik vakációzást, és visszazökkenni a "valóságba". Na ez nem ment.
Az első nap estéjén, az ágyban forgolódva hirtelen, nagyon-nagyon hirtelen döbbentem rá: minden lehetőség adott, hogy azt csináljam az életemmel amit szeretnék. Bármit csinálhatok, ez csak elhatározás kérdése. Szinte a hideg is kirázott, mikor ez a gondolat megjelent a fejemben, hogy mégsem muszáj azt tennem, amiről azt gondoltam, hogy muszáj. Hogy lehetek akár pilóta, vagy tűzoltó, élhetek Lettországban is akár, vagy Izlandon, megmászhatom a Mount Everestet, vagy elsajátíthatom a keleti konyhaművészetet. Röviden: millió lehetőség adott.
Ne ijedjen meg senki, a fenti példák mindegyike alaptalan. De így jutottam el a felfedezésig, miért is ne mehetnék vissza Olaszországba.
A hazatérés miatti szenvedésem így ment át óriási izgalomba, és másnap el is kezdtem ötleteket gyűjteni, mit csináljak. Az első és legfontosabb megállapításom, hogy az olasz nyelvtudásom igen szegényes, így aztán mindenképp kezdeni kell vele valamit. És beugrott az ötlet - hozzátenném az ötlet cseppet sem újkeletű, már évek óta nézegetem a nyelvi utaztató cégek kínálatát.. - tehát az ötlet, hogy elmegyek egy olaszországi nyelvtanfolyamra néhány hétre. Ennek sok-sok előnye van (szemben egyetlen hátrányával, ami pedig a nem épp alacsony ára), hogy gyorsan fogok sokat fejlődni, belekóstolok az igazi önálló olasz életbe, és megvizsgálgatom saját belső határaimat - túlélem-e egyedül egy idegen országban -, mindezt anélkül, hogy teljesen felégetném az itthoni szálakat (a munkahely is egyelőre megmarad, csak szabadságra megyek).
Úgyhogy ez minden szempontból a legeslegjobb ötletnek tűnt. Amikor összeállt a fejemben ez a terv, megint rádöbbentem: te jó ég, mire vártam eddig. Nagyjából 2 éve várok valamiféle változásra, körülbelül ennyi ideje nem elégít ki a munkám, nem ad semmi plusszt, semmi örömet. Úgy tűnik csak egy jó erős lökésre volt szükség, amit a nyaralás hozott el nekem.
Innentől kezdve elindult a lázas nyelvtanulás, kitűztem célul: mire indulok, meg kell tudnom szólalni olaszul, egy alap kommunikációs szintet el kell érnem. Rohamtempóban kezdtem falni a tudást, anélkül, hogy bármikor teher lett volna a tanulás. Rég nem tapasztalt érzés lett az enyém: célom lett, és el akarok valamit érni, amiért tudok tenni, ami csak rajtam múlik. Ilyet valójában a főiskolás záróvizsga óta nem éreztem. Az itthoni munkakeresés sajnos nem tartozik abba a kategóriába, hogy ha dolgozol rajta akkor meglesz, érzékeltem ezt keserves 8 hónapos sikertelen munkakeresésem során. Így aztán hihetetlen jó érzés ezt megtapasztalni.
Most pedig néhány hét és indulás, már alig várom..
| Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova. | ||
| Thomas Carlyle | ||
Ez egy nagyon őszinte és fontos bejegyzés!
VálaszTörlésÉn is éltem már át hasonlót, hogy most még megtehetem, hogy fogom a bőröndöm, veszek repjegyet és irány a nagyvilág! Tényleg van igazság abban a Weöres idézetben: "Alattad a föld, felletted az ég - benned a létra!"
Csak így tovább, szurkolok! (: