2010. szeptember 10., péntek

...akkor indulás!

Nem hittem el.. Végre augusztus 17, indulás.. Több szempontból is borzasztóan vártam ezt a napot. Egyrészt mert hosszú volt az év a tavalyi nyaralás óta, és azért a 2-3 napos munkaszünetek nem tudnak úgy kikapcsolni, mint egy 1 hetes, tartalmas kirándulás. Másrészt pedig egyre kíváncsiabban vártam, milyen hatással lesz rám Itália. Megrögzött Görögország-rajongóként elsőre úgy gondoltam, biztos gyönyörű és lenyűgöző és csodálatos, de nem fogja nálam fölözni Görögországot, hisz az a hangulat, amit egy éve átéltem Pargán, a Ion tengernél.. na arra nincsen szó.
Mire eljött az indulás napja, a kíváncsiságom e téren még magasabbra szökött. Mivel a terv megszületése és az indulás között fennmaradó 3 hét folyamatos kutatómunkával, uticélok megismerésével telt. Már az utikönyv is ámulatba ejtett, nameg a Napsütötte Toszkána.. Egyszóval.. nagyon vártam!
Elindulni nyaralni nagyon jó érzés. Olaszországba indulni még jobb. Megérkezni pedig a legjobb. Még álmosan és nyűgösen is, hisz az élmény, hogy végre itt vagyok, felér egy halom energiaitallal. (na jó, az is volt..).
Velence lenyűgöző, de igazából egyszer nagyon szeretném megnézni egy kora reggelen, amikor még nem lepi el a tengernyi turista. Lefényképezni a Szent Márk teret a maga természetességében, a rengeteg galambbal, a kora reggeli, felkelő nap fényeiben. Átsétálni a Rialto-n, a kis szűk utcácskákon, úgy hogy nem zengi be az embertömeg.. Majd egyszer :)
Tudjátok mi a legérdekesebb Olaszországban? Számomra az, hogy ezernyi hangulata van. Ez az a többlet, amit Görögországhoz képest legelőször megállapítottam. Görögországban 3 helyen nagyjából ugyanazt érzem és látom (a máshol sehol sem tapasztalt nyugalmat), Olaszország viszont hihetetlenül sokszínű. Más északon, más délebben, más reggel, más délután és más este.Néha nyüzsgő, csak úgy pezseg, néha viszont árasztja a nyugalmat magából. És ez a sokszínűség gyönyörködtet.
A Firenze felé vezető úton már nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a reneszánsz városa.
Féltem a kultúrsokktól, éppen ezért - szerencsére egyetértésben - megállapodtunk Gáborral, hogy inkább a kültéri városnézésre helyezzük a hangsúlyt - így aztán - kövezzen meg érte nyugodtan bárki - nem voltunk bent még az Uffiziben sem. Óriási, hosszú sorállással riogatott már az utikönyvem is, és természesen a benti haladás sem lehet jobb. Helyette szépen lassan felfedeztük a várost, igyekezve megnézni minden "kötelezőt" és ezzel együtt bejárni a turistavonalaktól kieső kis sikátorokat, ahol érezhető a középkori élet..
A Ponte Vecchión élőzenére érkeztünk. Sajnos a rengeteg turista problémája itt is megvolt. Firenzére is igaz, amit Velencében megállapítottam, nagyon szeretném kora reggel, üresen, reggeli fényekben megnézni a várost. (és meg is fogom, az egyszer biztos..).
Most ahelyett hogy felsorolnám a fő templomok és látnivalók neveit, inkább azt szeretném megosztani, hogy milyen volt felérni a Michelangelo térre, és onnan végignézni a lemenő nap fényében az elegánsan elterülő várost, a gyakran felbukkanó kupolákkal, tornyokkal, az Arnon átívelő gyönyörű hidakkal. Mondhatom, az első néhány percben tényleg olyannyira lenyűgözött, hogy ilyet nemigen éreztem még táj látványa során..
A városban kevés 3 nap, sok tervezett dolgot nem néztünk meg. De úgy gondolom, hogy ahelyett hogy átrohanjuk az összes múzeumot és templomot, jobb megpróbálni kicsit a hely szellemével azonosulni, picit firenzeiként ott lenni.
Az utikönyvem írja le ezt nagyon szépen egy idézettel, ami Forster-től származik:
"Megeshet, hogy az utazó, aki Giotto valósághű képeit vagy a pápaság korrupcióját ment tanulmányozni Itáliába, hazatérve semmire sem emlékszik mindebből, csak a kék égboltra és az alatta élő férfiakra és nőkre."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése