"visitare"

Visitare, azaz látogatás..
Megvolt a gyors hétvégi megismerkedésünk a családdal.. Te jó ég, hol is kezdjem.. Rengeteg izgalommal járt, milyenek lesznek, hogy boldogulok velük, na és főleg a picivel..
Nos, hogy mindenkinek tiszta legyen, most leírom az egész történetet..
Augusztus végén a nyaralásról hazatérve úgy döntöttem, visszatérek Olaszországba. Az első lépésem, döntésem a firenzei nyelvtanulás volt, amire lázasan készülődtem, tanultam, és vártam, hogy végre október legyen. Lassan teltek el nagyon ezek a hetek, hisz már alig vártam, hogy menjek.. Időközben már gondolkoztam, mit is kellene csinálnom, hogyan tudnék hosszabb időre ennyi nyelvtudással kijutni, mert ez a nyelvsuli 2 hétre is igen zsebbenyúlós mulatság, de kétségkívűl hasznos és intenzív, örökreszóló élmény..
Még jóval a firenzei út előtt ismertem meg egy lányt, aki által rengeteg információhoz jutottam, hisz ez a leányzó már nyár óta au-pair Milánóban, szóval rengeteget segített nekem (és egyébként Firenzében el is töltöttünk együtt egy jó kis napot..).
Majd jött a döntés, akkor vissza és én is osztozom az au-pair-sorsban.
A család, akikkel az elmúlt hétvégén találkoztam az első családok egyike, akikkel az au-pair word.com-on megismerkedtem, tehát igen gyorsan ment. Persze azért jól meg kell nézni, hová is megy az ember, hisz rengeteg rémtörténetet hallani au-pairek próbálkozásaiból, például, hogy az au-pairt egyben cselédként kezeli a család, és az óriási ház kitakarításától kezdve a fűnyíráson át a főzésig minden feladat. Ennek fényében, azt hiszem nagyon szerencsés vagyok, hisz rátaláltam Gallariniék-ra, Novarában. És hogy miért szerencse ez nekem? Mert egy nagyon fiatal, helyes párról van szó, egy édes kis 2 éves babáról, körítésként pedig "niente pulire" azaz semmi takarítás, mert van takarítónőjük is, és sok sok szabadidő, nyelvsuliba is járhatok (állítólag vannak ingyenes, város által szervezett tanfolyamok..).
Szóval ezért voltam a hétvégén Olaszországban, konkrétan Novarában, és egymás megnyugtatása végett mielőtt végleg kimennék, "megnéztük egymást", én a várost, a lakóhelyüket. A város nagyon jó. Nem metropolisz, de nem is egy isten háta mögötti településke.. 100 ezren laknak itt, a központ hangulatos, sétálóutcás, és miden van ami kell. A lakás pedig szuper helyen van, mindenhez közel, hangulatos, szép, a szobám még kicsit üres, a saját fürdőszobám felújítás alatt.. Tehát a feltételek teljesen rendben.
A család tehát ahogy említettem csak 3 tagú, és multikultúrális, nem kicsit. Anyuka Paraguay-ból származik, 6 éve él Olaszországban, származásának megfelelően anyanyelve spanyol.. Apuka olasz, de éltek már svájcban, és az utólsó 2 évben Dubaiban, (apuka projektmenedzser egy exkluzív hotelek építésével foglalkozó cégnél), ahonnan most érkeztek haza nemrég.
Ahhoz képest hogy lehetnének, egyáltalán nem sznobok, vagy nagyképűek. Ezeket olyan kis szimpatikus apró dolgokból vettem le, minthogy apuka megtehetné, hogy kocsival járjon be Milánóba dolgozni, hisz kap céges kocsit, de mégse, mert a vonat gyorsabb, nem kell dugóban állni, és a parkolás se gond. Vagy például a másik nagyon aranyos momentum, amikor megérkeztem, és bevezettek a szobámba, az ágyamon egy óriási tábla csoki, és rajta egy saját készítésű üdvözlőkártya, pálcikaemberekkel felrajzolva a család, és olaszul+angolul az üdözlőszöveg.. Még azt is megkeresték interneten, hogy hogy van a Benvenuti = Isten hozott :) na szóval helyesek..
A picitől egy kicsit hirtelen "megijedtem", volt hiszti rendesen, meg igen aktív, na jó ez hullámzó, volt, hogy nagyon szépen elücsörgött egy jó ideig egy kisautóval, vagy a tv előtt. De édes.
A másik kisebb bajom a kommunikáció, mondhatom szinte egyáltalán nem kommunkálunk verbálisan :D Vagyis én próbálok.. Ha valamit beszél az egy ilyen angol-olasz- spanyol mix :)
De mindkét dolog várhatóan javulni fog, hisze épp a napokban kezdte el a bölcsit, ahol eleinte 1-ig lesz, majd később 4-ig. A szülők mondták, biztosak benne, hogy miután kiegyensúlyozódnak a napjaik (az utóbbi hetek nagyon összevisszasággal teltek, Dubaiból Olaszországba, onnan Paraguay-ba majd vissza Olaszországba), szóval később ahogy rendszereződnek a mindennapok, sokkal egyszeűbb lesz minden, illetve ahogy egyre jobban megismerjük egymást Francoval (a baba), és persze velük is.
Aztán a végén azt mondták, ha most hirtelen nem tudok végleges választ adni, akkor nyugodtan aludjak rá pár napot, aztán döntsem el, rajtam áll..
Sokminden futott át rajtam ezalatt a néhány nap alatt. Hogy megőrültem én, bébicsősznek állok?? De az a helyzet, hogy nagy hátrányomra nem lehet.. Megtanulok olaszul a lehető leggyorsabban.. Attól tartottam,. hogy ez későbbiekben hogy jön le a karrierem szempontjából.. Hisz nyilván ez egy maximum egy évre szóló dolog, és hát azért hamarosan megközelítem a 20-as éveim közepét.. De rájöttem, egyáltalán nem lesz rossz. Egy fejlett szemlélettel, modern gondolkodással rendekező vállalat pozitívan nyugtázza a külföldi tapasztalatokat, munkát, tanulmányokat. Bátorságra vall, ha valaki képes elköltözni egy másik országba, és ott boldogulni. Sőt, nem egy helyen láttam már álláshirdetésben ilyet "külfoldi tapasztalat előny", illetve a nyelvtudás kapcsán többször kérdezték interjún, hogy az angol tudásomat itthon szereztem, vagy voltam valahol külföldön is. Mert előny, és egy olyan nyelvtudás, amit aktív használattal gyűjtött az ember, és hozzá van szokva a beszédhelyzetekhez, ezerszer többet ér mint a csupán könyvekből összeszedett tudás..
Az angolom nagyon jó példa erre.. Rengeteg ideig tanultam az angolt, általános iskolában, 3.-ban kezdtem, és még tavaly is tanultam. 14 év.. És nem kommunikálok gond nélkül, ennek ellenére, hisz nem használom, vissza kell kérdeznem, nem találom azt a kifejezést amit keresek, nem jön.. Nade, ezt is lesz lehetőségem fejleszteni, mert a szülők természetesen azt is beszélik, sőt egyelőre főként így beszélgettünk..
Úgyhogy talán még jót is tesz nekem ez az egész, ha később bárhogy is alakul, és tegyük fel munkát keresek itthon, talán ez kicsit lemossa rólam a "semmirekellő köztisztviselő" címet. Merthogy rengetegszer éreztem azt, hogy tavasszal az állásinterjúkon az interjúztató kicsit kifejezte "nemtetszését" a közszférával szemben, és oltogatott, hogy itt aztán dolgozni is kell ám.. mert hogy fel vagyunk rendesen festve a "az egész nap csak a hivatalban melegedő, semmit nem dolgozó" egyéneknek, amiből biztos is hogy sok van, de én nem tartoztam oda.. Csak hát, ezt hogy bizonyítsd.. Szóval, ezzel később csak egy tapraesett vagy bátor cimkét ragaszthatok magamra, ami nyilván jó :)
Na lényeg a lényeg, nem is érdekel mi lesz a távoli jövőben, de mostár biztos, hosszabb időre is áthelyezem székhelyem a nagy Itáliába :)