Szóval itt voltam a hétvégén, Valle d'Aostán, ezért nem írtam..
Nos, péntek délután indultunk a gyerekekkel, nagymamával és a nagyi egyik bejárónővel. Merthogy kettő is van..
Késő délután megérkeztünk. A település neve Courmayeur, valójában ez már a Mount Blanchoz tartozik, és nagyon franciás - ahogy a neve is mutatja.. A hegyoldalban jó magasan van a családnak egy háza, ahová sűrűn járnak, sielni, vagy csak elmenekülni Milánó forgatagából.
A ház pici szobákból, helységekből áll, de minden van ami kell.
Este megérkezett nagypapa is, ő külön autóval, mert valami igen komoly üzletember lehet, rengeteget utazik. És nagyon kedves volt, azt mondta, nagyon könnyű velem kommunikálni (nem tudom, hogy ezt én miért nem így érzem :D mindig bezavarodom, ha valakivel váltogatjuk az angolt és az olaszt, és vele így volt, először olaszul, aztán kérdezte hogy beszélek-e angolul, na akkor tovább angolul..).. Meséltem neki, hogy eddig autodidakta módon tanultam az olaszt, csak 2 hetet voltam egy firenzei nyelviskolában, azonkívül önmagam. Azt mondta bámulatos és hihetetlen, tökjól esett.. Megint kiderült, hogy a felnőttekkel sokkal könnyebben társalgok, a gyerek-gagyogást sokszor nehezen értem, és ezzel például a nagypapa is így van :)
Szombaton felmentünk felvonóval a síparadicsomba.. Nagyon szép idő volt, szikrázó napsütés, arra készítettek fel, hogy borzasztó hideg lesz, és nagyon öltözzek fel.. Ehhez képest, se sapka, se sál nem kellett, mert kellemes idő volt. Sok ilyen "nem sielő" csak a napot és a tájat élvező láblógató ember volt - tőlünk is csak a kislány sielt, egy órát oktatóval.
Ahogy elnéztem a baráti társaságokat,nyugágyakban fekve, beszélgetve, az jutott eszembe,mennyire jó lenne itt a barátaimmal lenni, nem olyanokkal, akikkel muszájból vagyok együtt. 2 kép ugrott be, az egyik a két nagyon régi, nagyon jó barátnőm társasága, akik biztos tudják, hogy ők azok.. és nagyon hiányoznak :). A másik pedig a tesóm, a kis angyal barátnője, az uncsitesóm, akivel a tavaly nyár óta újra összemelegettünk és ennek igazán örülök, és egy másik régi barát, aki erről az egészről tehet, hogy én most itt vagyok.. :D Nah veletek lettem volna legszívesebben ott, tetszett volna mindenkinek, az biztos :)
Jó, persze szó se róla, így is jó volt, nem tudni eljutok-e magam ilyen, vagy ehhez hasonló helyre (bár miért ne jutnhatnék :D). De mégiscsak munka volt ez, nagyrészt, és már megint megállapítottam, hogy nem szeretnék ilyen "elkényeztetett" életet. Se a gyerekeimnek majd, se magamnak. Fura nekem a bejárónő jelenléte.. aki megcsinálja a vacsit, és minden piszkos munkát, hogy meglegyen a komfortérzet.. Engem is mindig kiszolgál de én igyekszem mindig segíteni neki, nincs ez nekem megszokva, hogy a kezembe tesznek mindent, nem is szeretném, hogy így legyen. Biztos fura volt neki, hogy mindent mindig megköszöntem, úgy láttam, más nem nagyon szokta. Jó, oké, ez a munkája, de akkor is.
A másik, a gyerekek.. Néha imádom őket - és nem mellesleg mostmár szép lassan ők is engem, szombaton megkaptam a kisfiútól az első "Ti voglio bene"-t, azaz "szeretlek"-et, néha viszont nagyon mérges vagyok.. Nem rájuk, hanem a szüleikre, környezetükre. Például, amikor vasárnap beültünk egy helyre ebédelni, már csak egy hosszú asztal volt szabad. aminél az egyik oldalra lehetett ülni, a másik oldala egy korlátnál volt. Mivel rögzítve volt az asztal és a pad is, így kicsit nehéz volt beülni. A kisfiú az egyik szélére, a kislány a másikra leült, és nem akartak megmozdulni, pedig még rajtuk kívül senki nem ült. Ők ott akarnak ülni és kész. Mi, felnőttek pedig átmásztunk rajtuk (szó szerint, fel a padra, ás átlépni rajtuk..), hogy le tudjunk ülni, mert nekik nincs kedvük felállni.. Na ekkor majdnem elpattant egy húr nálam..
Vagy amikor a kisfiú belenyúlt a hátizsákomba a vízért - meg se kérdezte az egy dolog, de jó, OK, gyerek, és ivott az üvegből, majd nem tekerte rá a kupakot, hát szépen ki is folyt az összes kb 3 deci víz a táskában eláztatva a pénztárcám és mindent.. Még az a szerencséje, hogy a telefonom nem volt benne, mert akkor biztos nem végződik jól a történet.. Nah szóval ismétli magát a történet, néha pozitív, néha agyrém.. :D
Hol is tartunk, szombat, síparadicsom, igen.
Késődélután visszamentünk a házba, este megérkeztek a szülők, majd vacsi, és alvás. Reggel szétvált a csapat, csak nagypapa és anyuka sielt, apuka tartott még velük, mi többiek egy kis gyerekeknek kialakított helyre mentünk, ahol csúszdázni, bobozni lehet a kicsiknek. Aztán ebéd, majd vissza a házba, pakolás, és koraeste indulás haza..
Szóval, gyönyörű helyen jártam, de egyben fárasztó is volt, a fentebb említett dolgok miatt..
Ma viszont estig szabad vagyok, szerencsére, szóval kis pihenés, megnézem a várost is, mi változott 3 nap alatt :) Talán semmi :D
sziasztok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése