non é un caso...

nem véletlen... 

Ebben hiszek.. Hogy nincsenek véletlenek.. Mindennek megvan a maga nyomós oka.. De legtöbbször ez csak az események megtörténte után lesz nyilvánvaló..

Hogy lehet, hogy Milánóban majd' fél évet töltöttem, de 5 hónap után sem éreztem olyan jól magam, mint itt, Torinóban egy-két hét után? Éreztem, átmeneti állomás.. Nem tudni hogy alakul a sorom, és nem jelenthetem ki, hogy biztos itt maradok, mert ki tudja mit hoz még az élet.. De itt tényleg teljesen más.. Minden tekintetben.. És az sem lehet véletlen, hogy Milánóban fél év alatt csak jöttek-mentek a pasik az életemben, de senki nem fogott meg.. Itt pedig egy hét után találkoztam valakivel, akivel szépen lassan, de egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz..

És az, hogy az anyuka a családnál készségesen ajánlgatja segítségét a jövőre vonatkozóan, munkaügyben, épp tegnapelőtt mondta hogy ha tényleg itt szeretnék maradni, felkeres nekem a napokban pár céget - HR-es révén sok a kapcsolata.. Ezért tegnap egész délelőtt a CV-imet írtam, majd délután munka, este pedig még egy "gyorsnak mondott", de hosszúra nyúlt randi :) 

De ma végre teljesen szabad vagyok.. Takarítás, tanulás, lazítás.. és kedves.. :) Jajjj megszegtem a saját szabályom, sokat írok magánéletről.. :S de kikívánkozik belőlem..  :) Annyira érdekes tényleg, hogy itt így alakulnak a jövőre vonatkozó dolgok, hogy-hogy Milánóban se munkatéren, se magánéleti vonalon nem jött semmi, ami mag akart volna állítani? ide kellett jönnöm... A Firenzei pályázat is... Már csak így gondolok rá, pozitívan.. Hogy azért nem sikerült, hogy most itt legyek..

Egyetlen bánatom, hogy jövő csütörtökön indulás az 5 hetes vakációra - vagyis nem olyan nagy bánat ez :D - csak hát a kedves, hiányozni fog... 

na jó mára ilyen kis "elmélkedős' bejegyzés kerekedett...

ciao tutti..